Blogolj!

Na végre!


Végre Gyöngyöspata “parasztjai” (ahogy a cigányok hívják őket) úgy döntöttek, nem hallgatnak tovább, nem mennek szó nélkül a vágóhídra és nem tűrik el némán a velük esett szégyent, ezt a botrányos becstelenséget.

Segítsünk nekik, amiben csak tudunk!

Ezt a levelet onnan kaptam, és mellékelem a helyiek szórólapját is, olvassák el figyelmesen!

"Kedves Zsolt,

Örültem a keddi találkozásnak, remélem megfelelő, hiteles benyomásokat sikerült szerezni a patai események kapcsán.

Azóta sikerült meggyőzni a volt igazgatót, igazgatóhelyettest,  hogy nyilatkozzanak a HIRTV-nek.

Ezzel párhuzamosan egy civil összefogás is elindult: az elkövetkező hetekben aktivisták segítségével lajstromba veszik az elmúl húsz év iskolai attrocitásait, és petíciót kívánnak benyújtani a helyi önkormányzatoknak.

Jövőhéten szerdán pedagógus  (2000-2019) megbeszélés lesz Laci szervezésében.

Mellékletben csatoltam a civilek szórólapját, ami egyeztetésre került a Polgármesterrel és Képviselő úrékkal is.

Szép estét!
Köszönünk mindent!"

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/89441/pics/lead_800x600.jpg
 

Ezeket a cikkeket olvastad már?