Blogolj!

Jaj de szép az új világ!


Ilyen nincs... még jó, hogy orvos nem nagyon van közöttük, mert a műtőben is hasra vetnék magukat, a vakbél meg ráér.

Nem száll­ha­tott fel zu­hogó eső­ben egy nő a buszra Stock­holm­ban, mert a musz­lim sofőr éppen a két fi­á­val imád­ko­zott… 

A nem mindennapi esetre még múlt héten pénteken került sor Stockholmban, de a svéd sajtó csak a napokban kezdett el az üggyel foglalkozni. Ennek az volt a fő oka, hogy a történet főszereplője később úgy nyilatkozott, hogy először el sem mesélte senkinek, mi történt vele, azt gondolta ugyanis, hogy senki nem hinne neki. Első hallásra a sztori valóban hihetetlennek hangzik: történt ugyanis, hogy egy nő a zivatar elől menekülve, mihamarabb fel szeretett volna szállni arra a buszra, amely hazáig vitte volna. Igen ám, de hiába dörömbölt, senki nem nyitotta ki neki az ajtót.

A bőrig ázó utas értetlenül állt a busz mellett, főleg úgy, hogy látta a sofőrt a járműben. Később derült csak ki, hogy az éppen szolgálatot teljesítő muszlim vezetőnek jobb dolga is volt, mint utasokat felvenni: két másik muszlimmal ugyanis mezítláb térdelve imádkozott a busz ülésén. A nőt csak az imádkozás után engedték fel a járműre, de a sofőr agresszív volt vele, mert meg merte zavarni a fohászkodást. A nő olyan kellemetlenül és feszélyezve érezte magát az atrocitás miatt, hogy inkább felhívta a barátját, aki autóval eljött érte. 

Nem mindennapi látvány a svéd fővárosból
Érdemes még egyszer hangsúlyozni, hogy ez a jelenetsor a svéd fővárosban zajlott le.

Az ott élők is feltehetően megdöbbentek ezen, mivel a közösségi oldalakon villámgyorsan elkezdett terjedni a pletyka. Végül egy svéd politikus volt az, aki hivatalosan is elismerte, hogy az eset valóban megtörtént, és kijelentette, hogy a sofőr viselkedése elfogadhatatlan volt.Kristoffer Tamsons hozzátette, hogy vizsgálatot kezdeményezett annak érdekében, hogy egyáltalán azt ki tudják deríteni, vajon az alkalmazottaknak milyen jogaik vannak a vallásuk gyakorlására a tömegközlekedési eszközökön. Azt nem lehet tudni, hogy a cégen belül indult–e hivatalos eljárás a fiaival együtt imádkozó sofőr ellen. 

(Ripost)

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/82323/pics/lead_800x600.jpeg
 

Ezeket a cikkeket olvastad már?