hirdetés
Blogolj!

AZ ALJASSÁG CSIMBORASSZÓJA


 A Magyar Narancs ismét visszatért Semjén svédországi vadászatára, így: 

„Helikopterről lődözött, mire egy helyi gazda megvádolta.

Egy éve nyomoznak a svédek Semjén vadászatának ügyében 

Lassan egy év is eltelt, de még mindig nem zárták le a nyomozást a svéd hatóságok Semjén Zsolt nagy port kavart, helikopteres vadászatának ügyében – értesült a hvg.hu. A magyar miniszterelnök-helyettest,a KDNP elnökét egy helyi gazda áprilisban vádolta meg azzal, hogy egy háziasított állatnak számító rénszarvast lőtt ki.

Az ügyben a rendőrség is nyomozni kezdett, majd átadta az ügyészségnek, amely utoljára tavaly novemberben nyilatkozott. Mivel az esetről azóta sem lehetett hallani, a HVG most rákérdeztett a nyomozás állására.

Érdeklődésükre a svéd ügyészség megerősítette, hogy a nyomozás még mindig tart, de a titoktartás miatt egyéb részletet nem árulhatnak el. A főügyész annyit tett hozzá, hogy a jelenlegi állás szerint senkit nem terveznek kihallgatni Magyarországon, és „senkit nem értesítettek esetleges bűncselekmény gyanújáról”.

Semjén Zsolt több éve zajló svédországi vadászatairól az azóta megszüntetett, majd kormánypártiként újjászülető Magyar Nemzet számolt be. A politikus akkor azt mondta, mivel vadászként, nem parlamenti képviselőként kapott lehetőséget többmilliós értékű külhoni vadászataira, ezért nem is kellett bevallania azokat képviselői vagyonnyilatkozatában.

A vadászat és az azt követő magyarázakodás részleteiről itt, itt és itt is olvashat.”

Nem ismételném magam ebben az ügyben, mindent megírtam, amit erről tudni kell, itt:

https://magyaridok.hu/belfold/az-aljassag-abszolut-vilagcsucsa-2929738/

Most csak a narancs eme kitételére térnék ki:

„Helikopterről lődözött, mire egy helyi gazda megvádolta.”

Nos, már akkor teljesen világos volt, hogy Semjén nem „lődözött” helikopterről. Ez már akkor is egy olyan hazugság volt, ami azonnal lelepleződött. Ám a narancs van annyira becstelen és aljas, hogy azt hiszi, elég idő eltelt már azóta, ismételjük meg bátran ezt az ócska hazugságot, ki emlékszik a dologra pontosan.

Szóval, akit érdekel ez az ügy, olvassa el bátran a Magyar időkbe írt akkori cikkemet, belinkeltem. Most pedig csak annyit tegyünk világossá a narancsos gazembereknek: a jó kurva anyátok, az vadászott helikopterről Svédországban! Világos?!

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/70092/pics/lead_800x600.jpg
 

Ezeket a cikkeket olvastad már?