hirdetés
Blogolj!

Még meddig?


Még meddig tűri a világ (utazó közönség) a Ryanair gazemberségét? Ennél ótvarosabb, becstelenebb rohadékokat lámpással kell keresni.

"13 éves autista kislányt szállított le a gépéről a Ryanair

Egy 13 éves autista kislányt nem engedtek felszállni járatára Portugáliában a Ryanair, így a eptéren kellett maradnia, miközben családja hazautazott – írja a Blikk. Michelle Maddock nyaralást tervezett a lányaival, Poppyval és a 13 éves Daisy-vel, de betegség miatt az utolsó percben le kellett mondania az utat, az anya viszont úgy döntött, autista gyermeke, Daisy ne maradjon ki a nyaralásból,

és elengedte a család többi tagjával.

Az utazás előtt a Ryanair egy engedélyt íratott a szülőkkel, illetve megkapták az útleveleik másolatát, így a lány gond nélkül kiutazhatott az országból a nagynénikkvel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel és a keresztanyjával. A gond a visszaúttal volt, ugyanis percekkel a hazaút előtt a légitársaság egyik alkalmazottja megkereste a gépen Daisyt, és közölte: úgy tudják, nincs vele kísérő, így pedig nem utazhat.

A lány, aki továbbra is ugyanazokkal a rokonokkal volt, akikkel Portugáliába érkezett, nem értette a helyzetet, és a család többi tagja hiába próbálta megmagyarázni a helyzetet az odafelé elégséges dokumentumokkal, végül egy biztonsági őr leszállásra kényszerítette Daisyt illetve egy hozzátartozóját. Az autista lány hisztérikus rohamot kapott, és bár vele volt 70 éves keresztanyja, nem javult az állapota,

ugyanis hosszú órákat kellett a reptéren tölteniük.

A helyzet a nap hátralévő részében végül megoldódott, hiszen Daisy és keresztanyja helyet kapott eg East Midlandbe tartó járaton. A Ryanair szóvivője ugyanakkor úgy nyilatkozott, sajnálják az esetet, de szabályaik szerint 16 éves kor alatt nem engedélyezett a kísérő nélküli utazás."

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/57140/pics/lead_800x600.jpg
 

Ezeket a cikkeket olvastad már?