UGYE?


A magyar zsidók új aranykorban élnek – a Likud kapcsolattartója a Mandinernek

Kelet-Európa jelenleg sokkal biztonságosabb a zsidóknak, mint Nyugat-Európa – mondja Tamir Wertzberger, a Likud külügyi koordinátora a Mandinernek. Az izraeli kormánypárt Budapesten élő, évek óta a magyar-izraeli kapcsolatokon dolgozó koordinátora szerint nagyon jól alakul a két ország kapcsolata, Soros György pedig nem a zsidók képviselője.

Veszprémy László Bernát interjúja

 

Nyugat-Európában súlyos gond az antiszemitizmus, míg a V4-ek tisztességesen kezelik Izraelt. Netanjahu és Orbán sokban hasonlítanak, ezért sem szeretik őket a nemzetközi baloldali NGO-k. Ezekről a kérdésekről, és a két ország közös jövőjéről beszéltünk a Likud Budapesten élő külügyi koordinátorával, Tamir Wertzbergerrel.

***

Nemrég költözött az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe. Hogyan értékeli a nemzetközi szinten fontos eseményt?

Trump nagyon bátor döntést hozott, noha kissé ironikus kiemelni döntésének bátor mivoltát, hiszen Clintontól napjainkig minden amerikai elnök megígérte a kampány során, hogy megteszik ezt a lépést. Trump csupán betartotta ezt az ígéretet. Történelmi és fontos nap volt. A zsidó kapcsolat Jeruzsálemmel ősi és mély, még akkor is, ha manapság az ENSZ vitatja ezt. Szintúgy jó volt látni, hogy számos ország, köztük Magyarország nagyköveti szinten képviseltette magát.

A nagyköveti szinten való magyar jelenlét valóban különleges dolog volt. Jelenthet ez egy még egyértelműbb paradigmaváltást a magyar külpolitikában?

A magyar jelenlét a követség átadásán az elmúlt évek izraeli-magyar kapcsolatépítésének kiemelkedően pozitív eredménye, illetve nagy része lehet benne a két vezető, Netanjahu és Orbán kiváló kapcsolatának. Azt hiszem, hogy az Izrael és Magyarország, illetve a két kormány közötti viszony alakulása nagyon jó, és mint olyan személy, aki éveken át dolgoztam ezért a kapcsolatért, több mint boldog vagyok, hogy ezt láthatom. Számomra olyan ez, mint egy valóra vált álom. Persze, volt egy zsidó, aki ebben a városban született, és aki egyszer azt mondta, hogy „ha akarjátok, nem álom”. Ő Herzl Tivadar volt. És azt hiszem, hogy a mostani magyar-izraeli kapcsolat ennek a mondatnak a legjobb kifejezése.

A határ a csillagos ég.

Említette, hogy az ENSZ elvitatja Izrael Jeruzsálemhez való kötődését. Elmondható, hogy az ENSZ egyes országokkal szemben politikailag elfogult?

Természetesen, mivel az ENSZ egy politikai testület, amit politikai érdekek vezérelnek. Az ENSZ-ben automatikusan arab, muszlim és harmadik világbeli többség van, ezek az országok pedig elfogultak Izrael ellen.

Mégis azt láttuk, hogy főleg afrikai országok vettek részt az amerikai követség átadásán. Ezek az országok korábban erősen Izrael-ellenesek voltak.

Mindez Netanjahu érdeme, mint ahogy a mostani külügyi sikerek döntő többsége is. Ő képes okosan megkeresni azokat az országokat, amelyek eddig a palesztin oldal fogták, és megtalálni a nyelvezetet és a közös alapokat, melyekre aztán építeni tudunk.

Tamir Wertzberger

Van közös alap az építkezéshez Magyarország és Izrael között?

Izrael és a V4-ek rengeteg szempontból hasonlítanak, és ezek az országok tisztességesen kezelik Izraelt. Magyarországgal a kapcsolat még mélyebb. A legfontosabb közös kapocs természetesen a kultúra. Amikor először jártam itt két és fél éve egy Likud-delegációval, megmutattam nekik Herzl házát, és elmondhattam, hogy Izrael állam gondolata itt született meg. De nem csak Herzl, hanem más neves cionisták is magyarok voltak: Max Nordau, Szenes Hanna, Efraim Kishon vagy Tomi Lapid – még akkor is, ha az utóbbi fiával azért vannak gondok. A másik oldalról pedig ott van a megannyi magyar zsidó, akik Nobel-díjat nyertek.

Mind a két ország és nép hozzájárult tehát a másik kultúrájához.

Aztán közös pont még a demokrácia és a nyugati értékek. Ebben persze lehet, hogy egyesek nem értenének egyet velem…

Magyarországot demokráciának látja?

Természetesen igen, a nép tiszta választásokon dönthette el, milyen irányvonalat kövessen, noha a demokrácia nem csak a választásokból áll. Ezek után viszont nehéz lenne azzal érvelni, hogy amit a kormány csinál, arra nincsen felhatalmazása. S ugyan nem követem a napi magyar politikát, de mégis szórakoztató hallanom a magyar ellenzék kritikáját Orbánnal szemben, ugyanis ezek ugyanazok a szavak és szlogenek, amiket az izraeli baloldal is naponta használ a Likud ellen: „demokrácia-hiány”, „korrupció”, „szélsőjobboldali”, és így tovább. Ezek után nehéz komolyan vennem Orbán ellenfeleit. Ez még egy közös pont a két ország között: a nemzetközi és a hazai baloldal igazságtalan vádjai. Mivel nem tudják demokratikus módon legyűrni a Fideszt vagy a Likudot, ezért antidemokratikus utakon és NGO-kon keresztül támadják őket.

Mintha Sorosról beszélne.

Örülök, hogy kérdezi! A Soros-ügyet nagyon komolyan vettük Izraelben. Fontos megérteni, hogy Soros nem a zsidók képviselője. Ő egy magánszemély, aki a saját döntéseit hozza meg. Ellentmondásos figura, akit nem csak Magyarországon vagy Izraelben, de Amerikában is sokat kritizálnak. Az én véleményem, hogy Soros már régóta nem egyszerű jótevő, hanem politikailag cselekvő fél. Ha viszont valaki politikai téren bokszol, akkor nem teheti meg, hogy aztán felkiált a ringben, hogy „engem nem szabad megérinteni!” Sorosnak terve van, aktívan dolgozik a terve végrehajtásán, és ezért a Soros-ellenes kampány, még ha nem is nézett ki jól, nem volt antiszemita, politikai szinten pedig teljesen legitim volt.

Említette az antiszemitizmust. Érzett valaha zsidóellenességet Magyarországon?

Múlt augusztus óta élek itt, és mielőtt ideköltöztem, legalább tízszer jártam Budapesten, de sosem éreztem semmilyen módon fenyegetve magamat. Pár hete sétáltam az utcán, és egy ortodox zsidó megkérdezte, hogy van-e kedvem felrakni a tefilint, azaz az imaszíjat. Feltettem, imádkoztam, de egyetlen járókelőt sem érdekelt, senki sem szólt oda. Összességében biztonságban érzem itt magamat.

Kelet-Európa jelenleg sokkal biztonságosabb a zsidóknak, mint Nyugat-Európa.

De elég megnézni a francia és a brit antiszemita támadások statisztikáit: a számok magukért beszélnek.

Miért támadják a nemzetközi téren Magyarországot ezzel a váddal?

Ha valakire ujjal mutogatsz, akkor közben három ujj önmagadra mutat! Azért mondják, mert el akarják palástolni, hogy milyen súlyos gondok vannak őnáluk. Manapság Izraelben rengeteg francia szót hallani az utcán, ugyanis annyi zsidó menekült már oda. A nyugati országokban van a gond, nem pedig itt, Magyarországon. Amikor az itteni zsidósággal beszélek, sokan mondják, hogy új aranykorban élnek. Nem tudom, mit vártak ettől a kormánytól, de én azt látom, hogy zsinagógákat és rabbiházakat újítanak fel, támogatják a kultúrát.

Izraelt is sok kritika érte most a gázai határon történt halálozások miatt.

A Hamász egy terrorszervezet, amit a gázai palesztinok választottak meg. A Hamász most pedig arra kényszeríti az embereket, hogy rohamozzák meg a határt, törjenek be Izraelbe, és ott erőszakos tetteket kövessenek el. Ha bárki felelős a határon történt erőszakért, akkor az a Hamász.

Családjának, ha jól tudom, magyar kötődései is vannak.

(Magyarul) Valóban, beszélek magyarul is, nem sokat, de kicsit igen. Tanultam nyelviskolában és a Corvinuson is. A családomban gyakran beszéltek magyarul otthon, a szülők és a nagyszülők is. Anyukám Aradon született, édesapám viszont már Izraelben. Nagymamám Tolcsván született, ami egy kis falu Tokaj és Erdőbénye környékén. Nagyapám is erdélyi volt, máramarosszigeti.

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/54533/pics/lead_800x600.png

Ezeket a cikkeket olvastad már?