MÉG MINDIG HITETLENKEDEM


Tavaly ősszel derült ki a TV2 Tények című hírműsorából, hogy a visszataszítóan homofób "gondolatokat" megfogalmazó Jobbik-elnök valójában melegpartikra járt éveken át. Olyan, úgymond értelmiségi találkozókra, ahol az est egyfajta melegorgiákba torkollott.

Nézzük meg először, hogy beszélt Vona a melegekről. Természetesen még azelőtt, hogy kiderült volna: melegpartikra járt.

Vona Gábor „beteg provokációnak” nevezte a melegfelvonulást. 2012 nyarán ezt mondta: „A felvonulásuk nem más, mint egy beteg provokáció, amellyel kapcsolatban egyértelmű az álláspontom. De egyben mindenki biztos lehet. Ha rajtunk múlik, itt többet nem lesz ilyen felvonulás.„ – olvasható az Origoírásában.

Ugyanebben a témában szólalt meg a Jobbik elnöke 2015 nyarán is. Akkor a Vona7 című műsornak azt mondta, szerinte nyilván szellemesen, hogy ő is melegházasságban él. Szerinte viszont ”a homoszexuálisok együttélése nem tartozik ebbe a kategóriába„. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy a Jobbik elnöke több nővel is folytatott szerelmi viszonyt, miközben házasságban él, és van egy gyereke.

2010. február 25-én Vona Gábor a Ma Reggel című műsorban azt mondta: „A meleg szót visszakövetelem magamnak! Ha én azt mondom, hogy meleg reggelre ébredtem, azt nem akarom, hogy azt jelentse, felhúztam a redőnyt, és Terry Black mosolygott be az ablakon.”

2012-ben a Jobbik benyújtott a parlamentben egy törvényjavaslatot, aminek az „Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló javaslat” címet adták. A Jobbik a homoszexualitást nevezte szexuális magatartászavarnak, és három év börtönnel fenyegette azokat, akik – az ő szóhasználatukkal – népszerűsítik a „más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot”, amit fajtalanságnak neveztek a törvényjavaslatban – írja az Origo.

De még azokat a meleg párokat is elzárással és pénzbüntetéssel fenyegették, akik kézen fogva sétálnak az utcán. Emellett betiltották volna, hogy a sajtó beszámoljon a melegrendezvényekről, mert ez a Jobbik szerint visszaélés a sajtószabadsággal, és betiltották volna a meleg-szórakozóhelyeket is. Aki pedig bármilyen felvételt készítene melegekről (és ezzel a Jobbik szerint népszerűsítené őket), öt év börtönt is kaphatna.

A törvényjavaslat nagy felháborodást váltott ki, és a többi párt a parlamenti bizottságokban nagyon gyorsan leszavazta.

Tehát egy elfogadhatatlanul homofób kijelentéseket tevő politikusról beszélünk. És erről a homofób emberről állítjuk, hogy 11 tény bizonyítja: voltak meleg kapcsolatai. Egyébként, amióta Terry Black a nyilvánosság elé állt, és elmondta, hogy melegpartikon találkozott Vonával, a Jobbik-elnök abbahagyta a melegek szidalmazását – olvasható az Origo cikkében.

1. Korábban Terry Black szólította fel Vona Gábort, hogy vallja be hűtlenségét, aki ennek eleget is tett, vagyis Terry Black jobban ismeri Vona magánéletét, mint azt Vona elismeri.

2. A Kapu nevű újság szerkesztőségében Brády Zoltán főszerkesztő rendszeresen szervezett jobboldali ifjúsági találkozókat.

3. Az ennél az újságnál dolgozó Rózsa-Flores Eduardo sokszor a szerkesztőségben tartott előadásokat azoknak a MIÉP-ből kizárt fiataloknak, akik közül később többen a Jobbik vezetőivé váltak.

4. A találkozók célja, hogy fiatal, értelmiségi férfiak megvitassák a világ dolgait. Újságírók, színészek és ifjú politikusok is részt vettek a találkozókon. A beszélgetések után jött a szórakozás.

5. Amanda Elstak azt nyilatkozta, hogy a Kertész utcában, Terry Black homoszexuálisok által látogatott Lokál nevű szórakozóhelyén találkozott először Vona Gáborral.

6. Terry Black egy 2018. március 09. napján kelt bírósági iratban azt nyilatkozta, hogy Vona Gábor Rózsa-Flores Eduardo társaságában többször megfordult a Lokál nevű szórakozóhelyen.

7. Amanda és Vona a találkozásuk után heti, kétheti viszonylatban találkoztak. A Lokálból többen átmentek Terry Black lakásába. Vona Gábor Rózsa-Flores Eduardóval jelent meg rendszeresen Terrynél zárás után.

8. Szintén a 2018. március 09. napján kelt bírósági iratban szerepel, hogy Vona Gábor Terry Black 1146 Budapest Thököly út 46. fsz. 5. szám alatti lakásában Amanda Elstakkal többször találkozott, és vele külön szobában kettesben maradt.

9. A Wikileaks iratok szerint az amerikai nagykövetség arról értesült, hogy Rózsa-Flores Eduardo szeretője volt Tóásó Előd, akivel Bolíviába utazott. Ezen körülmény alapján igazolt, hogy önmagában a Rózsa-Floresszel való kapcsolata is igazolja a meleg kapcsolatot. Terry szerint több volt, mint munkakapcsolat.(Tóásó Előd évekig volt fogoly Bolíviában, most Simicska Lajos, a Jobbikot irányító oligarcha tévéjében dolgozik)

10. A 2018. március 21-i tárgyaláson Vona ügyvédje azt mondta, hogy sem Ő, sem Vona Gábor nem találkozott sohasem Rózsa-Flores Eduardóval.

11. Ehhez képest Vona Gábor 2008-ban Rózsa-Flores Eduardóval és Bíber Józseffel lakossági fórumot tartott Bátonyterenyén. Erről fénykép is készült. Rózsa-Flores előadásokat tartott a Jobbik és Gárda meghívására. A TV2 kapcsolatukat részletesen feldolgozta.

A melegpartikról, ahol Vona Gábor rendszeresen részt vett, hamarosan újabb részleteket közöl az Origo.

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/50458/pics/lead_800x600.jpg

Ezeket a cikkeket olvastad már?