Megadja remeklés

Olykor az íróféle ember leveszi a kalpagját, leül, hosszan néz előrefele, és töpreng. Így történhetett, mikor Petőfi elolvasta a Toldit, vagy Ady Móriczot. A legelső, mélyen emberi, és soha be nem vallott érzés ilyenkor a feneketlen irigység. Aztán marad a jóleső csodálat, s a hódolat, amit már megismerhet ország-világ, ugye, “ olvastam költőtárs, olvastam művedet”, illetve “ rózsafa vonóként mély zengésű húrhoz”. Na, ez mind éppen ugyanúgy van most is, és minden hódolatom súrlódjék Megadja Gábor úrhoz. Nemkülönben s méginkább az általa idézett ismeretlen zsenihez, ki valóban összefoglalta az egész tótawé jelenséget, vagyis a kétlábra emelkedett, beszélő, ámbár impotens faszok világát. Köszönet, köszönet, köszönet! S ím, hálatelt szívvel teszem közzé e két műremeket én is, legyen belőlük egykoron falvédő, örök igazsággal hímezve: elmentek ti a jó büdös picsába!

A haladók legnagyobb problémája ugyanis az, hogy mindennel szemben szkeptikusak, egyetlen dologgal szemben nem: azzal, hogy nekik tutira igazuk van.

Tóta W. nemrég három hónapra elhagyta országunkat, hogy megtekintse a tőlünk karnyújtásnyira lévő haladást, itt, a szomszédunkban. Az olvasóknak is feltűnt három hónap alatt a hiánya, igaz?

Nekünk sem. Bizonyára sokan vannak még ezzel így. Ugyanennyien könyörögtek neki, hogy térjen vissza.

Mondjuk óriási szerencse, hogy másutt a felismerhetetlenségig megváltozik egy hely három hónap alatt. Most nem ironizálunk, mert valóban így van: egy párizsi külváros lakosa lehet, hogy a bejárati ajtót sem találja meg az égő autók és barikádok mögött.

Hogy az olvasónak még véletlenül se kelljen átrágnia magát a szokásos műsoron – van haladás, közvetlenül mellettünk, de Madzsarisztán szarszagú, mert a "diktátor" Bakuba jár receptért –, egy ismeretlen szerző Tóta W. példabeszéde címmel összefoglalta a lényegét:

Megtagadta a Fiú az ő Atyját, aki életet adott néki. Jajj, mit szeressek ezen a világon, ha már nem vagyok otthon benne, kérdé. Mondjátok, feleim, szátokkal, Atyám nélkül, aki nem létezik, mik vogymuk? És a felek válaszoltak: Isa por és homu vogymuk. Lófaszt, válaszolta a Fiú, függetlenobjektív szabaccságharcosok vogymuk. A Fiú továbbcsángált Bécsiába. És látá, hogy Ali Ahmed Adolf bin Laden jó. De Ali Ahmed Adolf bin Laden nem látá őt. Senki nem látá őt, mert Bécsiában ő egy senki, Bécsián túl még a senkinél is kevesebb. A Fiú ettől még továbbcsángált volna, de senki nem adott neki ösztöndíjat, dolgozni meg nem tud, ezért hazatért atyái földjére, hogy hirdesse az Igét. Felment a hávégé hegyére, és így szólt: Bizony, mondom néktek, boldogtalanok mindazok, akiknek van istenük, nemzetük, hazájuk. Nekik nagyon szar. A tömeg kérdé: Mi van? A Fiú megismételte: Bizony, mondom néktek, boldogtalanok mindazok, akiknek van istenük, nemzetük, hazájuk. Nektek nagyon szar. A tömeg mondá: Na, elmész te a bús picsába. A Fiú szomorúan lejött a hegyről, azóta is keresi, mit szerethetne a világban, ha már ennenmagát gyűlöli. És látá a Magyarok Istene, hogy ez így jó.

Ismeretlen szerzőnk Tóta egész munkásságát összefoglalta ebben a pár sorban, amiért hálásak lehetünk neki.

Azóta a szerző letargiába zuhant. Egyik legutóbbi fogalmazásából a kétségbeesés és a reménytelenség hangjai hallatszanak. Mindenki elmorzsol egy könnycseppet: a haladás megfeneklett.

Reménytelenségében a haladás címzetes nagymestere még a bürokráciát is dicsérni kezdte, hiszen az talán még korlátozza az orbáni önkényt – bár korábban a bürokrácia a szabadpiaci tesz-vesz város utópiájának volt kárhozatos akadálya, fékje és ellensúlya, ma már csak az ehhez hasonló „kisebbik rosszak” menthetnek meg bennünket, ha már Isten úgysincs a haladó teozófiában. Hamarosan minden összeomlik, végleg belesüllyedünk a zsarnokságba, a haladók meg széfszpészekbe menekülnek a Facebookon (utóbbi maga a széfszpész, mert itt a haladók nem hagyják magukat háborgatni olyan zavaró tényezőktől, mint pl. a szólásszabadság.)

Odáig jutott a haladók leghaladóbbika, hogy közjóról beszél. Persze még megtartotta a méhek meséjét, mert a közjó ugye, a haladó mitológia szerint a magánérdekekből adódik össze mágikus módon. (Köztudomású, hogy a haladó nem hisz Istenben, mert Isten afféle nevetséges babona – szemben a magánérdekekből varázslatos módon összeadódó közjóval, ami viszont racionálisan levezethető metafizikai spekulációk nélkül. Haha.)

A haladás Oprahja, fénylő csillaga most a „négymillió nélkülözőre” tekint párás szemekkel – azokra, akiket a gyurcsányi haladás időszakában még mélyen lenézett a Feritől kapott apanázsból, mondván, hogy a hülye emelje fel önmagát, tanulta volna meg a tőzsde működését a nyírségi falu integrált iskolájában, és ha már ott nem sikerült az idiótájának, akkor majd én elmagyarázom neki két percben a Magyar képmesékben. Ja, hogy nem sikerült felfogni? Te bajod, kisköcsög, nincs ingyen ebéd. Amíg a haladás páncélvonata fényebességgel száguldott, addig a „nélkülözők” nyivákoló kispolgárok voltak, akik nem értették a haladás logikáját, és vinnyogtak, ha átgázolt rajtuk a páncélvonat.

Itt tart ma a haladás könyörtelen híve. Elérzékenyült kicsit. A végén azért végez egy kis önkielégítést az urbánus éttermiség műveltségére való tekintettel, de egy lehetséges jövőbeni gyónás csíráit is látni lehet. Aszongya, hogy “Másrészt pedig ez messze nem az egyetlen emberi minőség, amire egy országnak szüksége van. Lehet valaki politikailag síkhülye, migránsoktól és chemtrailtől rettegő holdkóros, és egyben szerető apa, megbízható barát és kiváló szakember. Még az is lehet, hogy jobban végzi a dolgát, mint a művelt értelmiség teszi a Frankfurter Allgemeine átböngészése után elbambulva.”

Ez még csak az út eleje. A vége nagyon messze van, de szívesen segítünk. A haladók legnagyobb problémája ugyanis az, hogy mindennel szemben szkeptikusak, egyetlen dologgal szemben nem: azzal, hogy nekik tutira igazuk van. Sőt, a haladók cogito ergo sum-ja a saját igazukról való meggyőződés, majd erre az alapra építik fel maguk körül a világot. Ez a sajátos világ a haladó szemében valóban olyan, amilyennek leírja: szörnyű, borzalmas, elnyomó, és van benne rögtön négymillió nélkülöző.

A felismerésig vezető út roppant fájdalmas. Be kell csukni a Frankfurter Allgemeinét egy időre, pár pillanatra szüneteltetni kell a Heti Hetes-árvák lájkolását a Facebookon, és ki kell nézni az ablakon. Ez a gondolat olyannyira nyugtalanítja a haladót, hogy nem akarja meglépni. Inkább kinyitja újra a New York Timest, és elhiszi, hogy Trump sosem lehet elnök; inkább elhiszi, hogy négymillió nélkülöző él az országban.

A Frankfurter Allgemeine lapjain és a nyitott ablakon túl található az úgynevezett valóság, ahol az emberek többsége valóban olyan világban él, ami három hónap alatt – normális esetben – nem sokat változik. Ezek az emberek talán soha nem nyitják ki a Frankfurter Allgemeinét vagy a New York Timest, de azt tudják a saját családjuk történetéből, hogy amint valami megváltó haladó a nagy ötleteivel előrukkol (nemzetiszocializmus, kommunizmus, liberalizmus), jobb, ha felkészülnek a legrosszabbra: mert vagy az lesz, hogy jön egy megszálló hadsereg és a helyi segítőik elkezdik a veséket leverni, vagy eladják a szakértők alólunk az országot két forintért, esetleg néhány millió mohamedán bevándorlót telepítenek be Európába.

Ettől függetlenül nem kell rettegni tőlük. Mert bár nem élnek a haladó buborékban, azért még nem buzifaló pogrom-szervezők. Nyugdíjazás előtt érdemes megismerni őket.

Forrás: 888.hu

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/47550/pics/lead_800x600.jpg

Ezeket a cikkeket olvastad már?