Egy nyílt levél

Az alábbi nyílt levél a pápának szól. Én aláírtam. Ha egyetértenek a levél tartalmával, tegyék meg önök is!

A katolikus hitre tért egykori muzulmánok és barátaik levele Őszentsége Ferenc pápához, az iszlámhoz való hozzáállásának ügyében 

Szentséges Atya !

Többen közülünk, jó néhány alkalommal és jó néhány esztendő óta, próbálkoztunk kapcsolatba lépni Önnel, anélkül hogy leveleink kézbesítéséről visszajelzést, vagy találkozási szándékunkra választ kaptunk volna.

Ön nem kedveli a fellengzést, ahogyan mi sem, ezért engedje meg hogy őszintén közöljük Önnel, hogy nem értjük az Ön iszlámmal kapcsolatos tanítását, ahogyan például olvashatjuk azt az Evangelii gaudium 252. és 253. paragrafusaiban, mert nem veszi figyelembe hogy az iszlám Krisztus UTÁN érkezvén, nem lehet más, mint egy Antikrisztus (Vö.1Jn 2.22) és az egyik legveszélyesebb ami létezhet, mivel úgy lép fel, mint a kinyilatkoztatás beteljesülése (amelynek Jézus csupán egyik prófétája lehetett).

Ha az iszlám önmagában egy jó vallás, ahogy Ön azt állítani látszik, akkor miért váltunk mi katolikusokká? Az Ön kijelentései kétségessé teszik azon választásunkat, amelyet életünk kockáztatásával vittünk végbe? Az iszlám elrendeli a hitüket megtagadók elpusztítását (Korán 4.89  8,7-11). Ön erről nem tud? Hogyan lehetséges összehasonlítani az iszlám erőszakot a feltételezett keresztény erőszakkal? Mi a kapcsolat Krisztus és a Sátán között? Milyen egység létezik fény és sötétség között? Milyen társítás köthet össze hívőt és hitetlent? (2 Co 6.14-17)

A Ő tanítása szerint (Lk 14.26), mi Őt választottuk, Krisztust, saját életünk helyett. És nekünk ne lehetne Önnek az iszlámról beszélni? Gyakorlatilag attól a perctől kezdve, hogy az iszlám ellenségnek tekint bennünket, azzá is válunk és ezen semmilyen baráti nyilatkozat nem változtat.

Igazi Antikrisztusként, az iszlám csak mindenki ellenségeként létezik: „Mi és ti közöttetek csak örök ellenségesség és gyűlölet létezhet,mindaddig amíg csak az egyedüli Allahban nem hisztek!(Koran 60.4)” A Koran szerint, a keresztények „csupán tisztátalanság, semmi más(Koran 9.28)” , „a Teremtés legrosszabjai (Koran 98.6), mindannyian Pokolra ítéltettek (Koran 4.48)”, ezért Allah kénytelen őket kiírtani (Koran9.30).

Nem szabad, hogy megtévesszenek a toleránsnak mondott koráni verssorok, mert azokat eltörölte a „ Szablya versei”(Koran 9.5).

Miközben az Evangélium Jézus halálának és feltámadásának örömhírét hirdeti mindannyiunk üdvözülésére, ami a héber néppel megkötött Szövetségnek a beteljesülése, addig Allah egyedül a hitetlenek elleni háborút és gyilkolást hirdeti a mennyország fejében:„Harcolnak Allah ösvényén, ölnek és megöletnek, (Koran 9.111”)

Mi nem kívánjuk összetéveszteni az iszlámot és a muszlimokat, de hogyha Ön szerint a „párbeszéd” a békéhez vezető út, az az iszlám szerint a háború egy másik módja.

Mint ahogy az már a nácizmus és kommunizmus ellen is beigazolódott, az iszlám elleni angelizmus öngyilkos és veszélyes hozzáállás.

Hogyan lehet békéről beszélni és az iszlámot igazolni, ahogyan Ön látszik ezt tenni?: „Tépjük ki a szívünkből a betegséget, ami az életünket megmérgezi (…) akik keresztények a Biblia és akik muszlimok azok pedig a Korán segítségével.” (Róma, 2014 január 20).

Nem nyugtalanító, hogy a Pápa ajánlja a Koránt, mint az üdvösséghez vezető utat? Át  kellene térnünk az iszlám vallásra?

Könyörögve kérjük, hogy az iszlámban ne keressen szövetségest ahhoz a harchoz, amit Ön azon hatalmak ellen vív, akik megpróbálják uralni és szolgaságba dönteni a világot, hiszen gyakorlatilag mindnyájan ugyanazt a totalitárius logikát követik, aminek alapja Krisztus királyságának az elutasítása. (Lk. 4.7)

Jól tudjuk, hogy az apokalipszis Fenevadának, aki a Nőt és a Gyermeket akarja felfalni, több feje van… Allah egyébként támogatja az ilyen szövetségeket. (Korán 5.51)!

És legfőképp, a próféták mindig is felrótták Izraelnek, hogy szövetséget akart kötni idegen hatalmakkal, ahelyett, hogy teljes bizalommal lennének Isten iránt.

Bizonyosan erős a késztetés azt gondolni, hogy az iszlámbarát beszédek megkímélhetik a muzulmán országokban élő keresztény testvéreinket az újabb szenvedéstől. Ugyanakkor Jézus sohasem mutatott számunkra más utat, mint a Keresztét, úgy, hogy ebben kell megtalálnunk az örömünket és nem menekülni előle, mint a kárhozottak. Így biztosak lehetünk benne, hogy egyedül az Igazság kinyilatkoztatása hozhat üdvösséget és szabadságot. (Jn 8.32)

Nekünk az a feladatunk, hogy tanúságot tegyünk az igazságról „kedvező vagy kedvezőtlen időkben egyaránt” (2Tim4.2) és dicsőségünk, hogy Szent Pállal mondhatjuk: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.”

Erdogan elnök, többek között, arra szólítja fel honfitársait, hogy ne integrálódjanak a fogadó országokban, Szaud-Arábia és az összes olaj nagyhatalom egyetlen menekültet sem fogad be, ami Európa meghódításának és iszlamizációs tervének az egyértelmű kifejezése. Ezt már évtizedek óta hivatalosan is kihirdette az Iszlám Együttműködés Szervezete (OCI) és más iszlamista szervezetek is.

Szentséges Atya, Ön a migránsok befogadását szorgalmazza anélkül, hogy figyelembe venné hogy ők muszlimok, amit az apostoli parancsolat tilt: „Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.” (2Jn1.11); „Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok: átkozott legyen!” (Gal.1.9).

Jézus sosem mondta „hódító voltam és befogadtatok”, sem azt „idegen voltam és befogadtatok”, hanem azt, hogy „hajlékot kerestem és meghívtatok”, bizonyítékul a görög Xenos szót az Újszövetségben nem lehet idegennek, csak vendégnek fordítani. (1Kor.16.5-6. , Kol4.10, Róm16.23)

Amikor az Ószövetségben Yahve elrendeli, hogy jól bánjanak az idegenekkel, mert a zsidók is idegenek voltak Egyiptomban, azt a feltételt szabja, hogy az illető beilleszkedjen a választott népbe, felvegye és gyakorolja vallását… Soha nincs arról szó, hogy egy idegen megőrizze a vallását és a szokásait! Így nem értjük miért szorgalmazza, hogy a muszlimok Európában a saját vallásukat gyakorolják. Az Írás értelmét nem a globalizáció urainak kell megszabni, annak hűnek kell maradnia a Hagyományhoz. A Jó Pásztor elűzi a farkast, nem pedig beengedi az akolba.

Őszentsége iszlámpárti nyilatkozataiban nagyon sérelmezzük, hogy a muszlimokat nem ösztönzi az iszlám hit elhagyására. Több volt muszlim hívő, mint például Magdi Allam elhagyják az Egyházat, megelégelve a gyávaságát, fájlalva a nem egyértelmű intézkedéseit, hiányolva az evangelizációt és felháborodva az iszlám dicsőítésén…

Így a tudatlan lelkek elvesznek és a keresztények pedig nem készülnek arra az iszlámmal való összecsapással, amire Szent II. János Pál Pápa szólította fel őket. (Ecclesia in Europa, 57. szám).

Az az érzésünk, hogy Nona Amel Atya, káld katolikus püspök, moszuli menekült süket fülekre talál, amikor így nyilatkozik: „Jelenlegi szenvedésünk csak előjele annak, amit ti európaiak és nyugati keresztények fogtok a közeljövőben elszenvedni. Elvesztettem a püspökségemet. A püspöki székhelyemet elfoglalták a radikális iszlamisták és azt követelik, hogy vagy áttérünk az ő vallásukra, vagy meghalunk. (…) Ti egyre több muszlimot fogadtok be az országaitokban, ezért ti is veszélyben vagytok. Erős és bátor döntéseket kell hoznotok. (…) Ti azt gondoljátok, hogy minden ember egyenlő, de az iszlám ezt nem mondja ki. (…) Ha ezt nem értitek meg nagyon gyorsan, áldozatul estek az ellenségnek, akiket ti magatok fogadtatok be.”(2014. augusztus 9). Ez élet-halál kérdése és minden az iszlám felé tanúsított megértés, árulás. Mi nem szeretnénk, hogy a nyugat továbbra is iszlamizálódjon, sem pedig azt, hogy az Ön cselekedetei ehhez hozzájáruljanak. Hiszen akkor hol találhatnánk újabb menedéket?

Azzal a kéréssel fordulunk tehát Önhöz Szentatya, hogy mihamarabb szinódust hívjon össze „az iszlám veszélyei” témában. Hiszen mi maradt az Egyházból, ott ahol az iszlám megvetette a lábát? Ahol még egyáltalán létezik, ott azzal a kikötéssel, hogy nem evangelizálhat, vagyis önmagát kell megtagadnia…

Az igazságosság és az igazság érdekében az Egyháznak meg kell mutatnia a nagyvilág előtt, hogy az iszlám által terjesztett érvek, amiben lejáratja a keresztény hitet, hamisak. Hogyha az Egyház ezt meg meri tenni, biztosak vagyunk benne, hogy muzulmánok és sok férfi és nő, akik Istent keresik, millió számra fognak megtérni. Ahogyan Ön is idézte: „Aki nem Krisztushoz imádkozik, az a Sátánhoz imádkozik”(2014.03.13).

Ha az emberek tudnák, hogy Pokolba jutnak, Krisztusnak adnák az életüket. (Cf. Korán3.55).

Krisztus iránti legnagyobb szeretettel, ami Ön által vezérli az Egyházat, mi iszlámból jövő katolikusok, akiket sok hittestvérünk támogat, különösen a keleti keresztények, arra kérjük Őszentségét, hogy erősítse meg megtérésünket Jézus Krisztusban, aki igazi Isten és igazi ember, az egyetlen Megváltó, egy iszlámmal kapcsolatos őszinte és egyenes nyilatkozattal. Hordozva Önt a Szeplőtelen Szívéhez intézett imáinkban, kérjük apostoli áldását.

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/47545/pics/lead_800x600.jpg

Ezeket a cikkeket olvastad már?