Bár továbbra is kussol a hóhérsajtó...


...Azért itt-ott felbukkan egy-egy további mozaik.
Íme, a legújabb.

Talán azért ez a feltűnő csönd, mert homoszexuális zaklatásokról van szó? Azért kussol a gecisajtó, mert odaszólt a homárlobbi?

“Őfelsége asszisztense voltam” – kitálalt KERO segédrendezője

Kép forrása: youtube.com/blikk.hu

Az ellenszel.hu-t megkereste az Operettszínház igazgatójának rendezőasszisztense, miután elolvasta Kalmár Péter bejegyzését. KERO-ról ír, illetve arról, hogy ő mit élt át, mialatt vele dolgozott. A levélíró a neve elhallgatását kérte, ennek eleget teszek, viszont magam is ismerem az illetőt, és tudom, hogy a levél forrása leinformálható, amennyiben a bíróság úgy határoz, a hatályos törvények értelmében természetesen ezt egy esetleges per folyamán feltárom.

“Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy az igazságérzetem helyrebillenéséről, vagy pedig egy szaftos, kárörömmel vegyült sértettségek felhánytorgatásáról van-e szó? Sajnos az előbbi felé billen a mérleg, alátámasztva Kalmár Péter tökéletes kórkép festését a Budapesti Operettszínházról és a KERO-ügyről.

Rendezőasszisztens voltam az Operettszínházban. Munkát kerestem, próbáltam a színházi pályán maradni. Egy külsős produkció, asszisztensi feladatainak ellátása kapcsán kerültem be a Nagymező utcai teátrumba. Emlékszem, vasárnap volt, a művészbejárón keresztül kerestem meg Szilárdot, aki épp a Valahol Európában c. előadásra válogatott. Írtam neki korábban, hogy társulnék az alkotó csapatba. Behívott, épp válogatást tartott. Rögtön be is dobott a mélyvízbe, kérte, hogy segítsem a castingot. Minden rendben ment. A szünetben cigiztünk a padláspróbaterem tetőteraszán, amikor is felvázolta, hogy ebből a külsős produkcióból, – amire őt felkérték, – nem lesz semmi. Gyenge volt a felhozatal és a producerség is svindlis, komolytalan volt. Így ő vissza is adta ezt az előadást. Jogosan.

Mindezek után közölte, hogy még aznap vár engem KERO az irodájában. Mondta, hogy készüljek fel egy mindent átfogó beszélgetésre. Elbúcsúztunk egymástól, hálás voltam neki…

Aznap délután 16-órakor izgatottan és kissé eufórikus hangulatban indultam KERO irodája felé. A titkárnő arcán, – aki bebocsátott engem –  valami furcsát láttam. Régi, tapasztalt színházi ember volt. Kiszolgált már nem egy igazgatót. Az arcán egy „újabb” áldozat érzését láttam, ami felém irányult. Abban az évben én voltam már a harmadik…

Elbizonytalanodtam. KERO végtelenül kedves volt. Leültetett, és valóban József Attiláról, és korszakos rendezőkről beszéltünk. Pontosabban csak ő beszélt. Én keveset. Egyértelműen irányított.

Gondoltam így természetes. Asszisztens akarok lenni, tanuljak meg csendben maradni. Az egyoldalú diskurzus gondoltam a munkaforma része, velejárója. Végül is miért ne! Végül is csak a jobb keze leszek! Sebaj, túltettem magam rajta.

Távol ült, nem nyomult. Felvett.

….

Nagyot ugrok…

Egy év telt el. Utána fél év lelki rehabilitációra volt szükségem. Munkát se tudtam vállalni, zaklatott és pszichésen megviselt voltam. Azt hittem, velem van a baj. „Nyuszi” vagyok, így szólított az öreg. Azt hittem, igaza van. Velem van a baj, mert nem tudtam elviselni a napi szintű anyázást és ordenáré üvöltést. Azt hittem, ez a rendezői attitűd. Azt hittem, akkor leszek jó rendező, ha másokat megalázok, és mindenféle erkölcsöt ledobva a vállamról, odaadom magam egy diktátornak.

Nem így tettem. Nem vagyok zsidó, cigány vagyok. Keresztény, konzervatív, szociáldemokrata és egy kicsit liberális. Semmi különös. Átlagos. Normális. Színházi alkotónak vallottam, vallom magam.

Nem hagytam, hogy taperáljon. Azt mondtam, Elég! „Nincs fenék és nincs mogyorózás.” „Nincs masszírozás, miközben épp az anyámat szidod.”

Naplóstól, álkereszténységestől, politikai taktikázástól, háttérbe vonulástól, seggrepacsistól, szereposztástól kezdve minden igaz. Nem engem paskolt, odáig nem jutott el. Látta az ellenállásom, ezért még jobban alázott. A végén napi 16-18 órát dolgoztam. Kimerült voltam. Az év tavaszán kaptam egy A-típusú tüdőgyulladást. Ez volt a jel, arra, hogy abba kell hagyni.

Kalmár Péter tökéletesen, árnyaltan és reálisan írta le az eseményeket. Akik dolgoztak vagy dolgoznak, az Operettben pontosan tudják, hogy minden szava igaz. Féleértés ne essék, a mai napig vannak, akik tisztességesen, becsületesen próbálnak helyt állni a gályázásban, „gyárban” Az új menedzsment-vezetés üdvözlésre méltó. Azonban addig, amíg „Őfelsége” nem lesz elűzve kártyavárából, addig nem lesz valódi változás. Addig lesznek pacsik és mutyik, addig végtelenül lehet alázni bárkit. Táncosokat, énekeseket, kórust. Addig a súgó sírva fogja súgni a szöveget. Addig a jó szakemberek sorra el fogják hagyni a házat.

Évekig azt hittem, velem van a baj. Mi az, amit nem tudok? Nem vagyok elég gerinctelen? Csak az való erre a pályára, aki kellően bizarr, háromnevű, kétszínű, félkegyelmű? Kár, hogy így alakult. Szerettem csinálni azt, amit csinálok. Több barátot, alkotótársat ismertem meg. Mind hallgattak, mind félt, mind illúzióba ringatta magát. Menekültek, egy belső lelki palotába, ahol még szép és nemes minden, ahol nem kell identitást, erkölcsöt, emberséget levetni. Ahol még a tudásunk alapján értékelnek, ahol még létezik emberség.  Vannak, akik feljebb kapaszkodtak, ledobva férfiasságukat, etikájuk maradékát. Ott tartanak, ahol tartanak, én ott tartok ahol tartok.

Az élet igazolt….!

Boldog vagyok…!”

Címkék: Publicisztika
Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?