hirdetés
Blogolj!

Az eszem megáll


Elöljáróban csak annyit: nagyon ideje lenne egy jó kis “makroagressziót” megvalósítani ezekkel a rohadt patkányokkal szemben. Például ezt a Freddyt addig verni, ameddig jólesik. Szóval sokáig.

Egy oxfordi intézmény végre fellépett korunk legnagyobb veszélye, a keresztény diákszervezet sátra ellen.

Az Oxfordi Egyetem egyik legnevesebb intézménye a nyolcszáz éve, Durham püspöke segítségével alapított Balliol College. Három brit miniszterelnök is tanult itt és az intézménynek mai napig van védőszentje: Alexandriai Szent Katalin.

A minden rendes reakciós szívét megdobogtató múltról csak azért írtam, hogy lássuk, milyen környezetben történt Nagy Britannia legújabb keresztényellenes botránya. A Daily telegraph beszámolója szerint a Balliol College első éveseinek szervezett vásáráról kitiltották a Christian Union nevű keresztény diákszervezet sátrát, mondván, az „elidegenít” más vallású diákokat és „mikroagressziót” valósít meg.

A diákönkormányzat illetékese, bizonyos Freddy Potts úgy érvelt az abszurd és nevetséges tiltás mellett, hogy egy gondolatrendőrség politikai tisztjének is becsületére válna. A keresztény diákszervezetnek írott levelében leszögezte, „színesbőrű és másvallású diákok sérülékenynek érezhetik” magukat  (sic! – mintha puhatappancsú kiscicákról beszélnénk) az Oxfordi Egyetemen, amely – természetesen – hírhedt „rassziszmusáról” és a „sokszínűség  hiányáról”.

Később a zsenge cenzor nagy kegyesen engedélyezte, hogy a vásáron felállítsanak egy, az összes egyetemi vallásos társulatot bemutató standot, de azt megtiltotta, hogy a keresztény diákok szórólapokat osztogassanak.

A felháborodás és a diáktestület döntése nyomán azonban végül mégiscsak lesz standja Christian Unionnak. Minden jó, ha vége jó.

A Balliol College szóvivője szerint az intézmény „toleráns, barátságos” hely, de valamiért nincs kedvem örömömben rózsaszín unikornisokat rajzolni. Valami azt súgja, nem ez volt a nyugati világban a keresztényellenes intolerancia utolsó megnyilvánulása. 

Forrás: Heti Válasz

https://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/43488/pics/15077365028746125_800x600.jpg
 

Ezeket a cikkeket olvastad már?