2015.06.19.

„Ülésezik a DK elnöksége. Készülünk a kormányzásra.”

Ez itt Gréczy Zsolt mondata, melyet megosztott a közzel.

Gréczy Zsoltot amúgy Gyurcsány Ferenc csinálta, még gyerekkorában, használt rongyokból, fűrészporból meg uszadékfából, és az ágya feletti polcon tartotta sokáig. Onnan ugrott le egy napon, akkor Gyurcsány Ferenc ügyesen továbbfejlesztette kesztyűbábnak, és azóta Gréczy Zsolt a Gyurcsány Ferenc személye körüli gréczyzsolt.

Na, most ők üléseznek.

És készülnek a kormányzásra.

Igen. Mindez (az ülésezés és a készülődés) egy csendes, ápolt park közepén lévő, elegáns kastélyban történik. A személyzet felkészült, diszkrét, kitűnő. Legtöbbjüknek felsőfokú képesítése van.

A koszt is remek. Minden igényt kielégítő. Még Vadai Ágit is kielégíti. Naponta háromszor osztják, porcelánban, nem műanyagban.

Az ülésezés konkrét helyszíne a kastély központi terme. Többen is üléseznek ott. A kormányzásra készülődő Gréczy Zsoltékon kívül ott ülésezik Napóleon, két Halié Szelasszié, egy Kutozov, néhány Rommel, egy Hitler és egy Sztálin, bár ez utóbbi kettőt ritkán hagyják felügyelet nélkül.

A többiek teljesen békések és veszélytelenek. Csak tanácskoznak és készülnek a kormányzásra. Vagy csatákra. Mindegy.

Nemsokára ebéd. Utána csendes pihenő. Délután tovább lehet tanácskozni, egészen uzsonnáig. Azt követően szabad foglalkozás –többen azalatt is tanácskoznak és kormányzásra készülődnek-, majd este hétkor vacsora.

Bőséges, kielégítő.

A gyógyszerosztás után tévé. ATV. Tízkor van takarodó.

Az álmok is mélyek, egészségesek. Mindenki biztonságban. Szép, kovácsoltvas rácsok vigyázzák az ablakokat. 

Címkék: Publicisztika
2015.06.19.

„Kitüntetik Apponyi Albertet, aki elintézte nekünk Trianont” – ezzel a címmel jelentetett meg „cikket” a 444 nevű furcsa kis hon(talan)lap anarki fedőnevű plüss csegevarája.

Régi jó barátunk ő minekünk. Most azzal van baja, hogy posztumusz Magyar Örökség Díjat adományoznak Apponyi Albert grófnak, aki 1920-ban a magyar delegációt vezette a béketárgyalásokon. Anarki neki tulajdonítja a trianoni békediktátumot.

Akkor – a teljesség igénye nélkül – nézzünk néhány tényt.

Kezdjük az elején: az Antant hatalmak (és legfőképpen a gazember Benes) azt hangoztatták, hogy a háború kirobbanásának első számú felelőse Budapest. Benes erről így beszélt:

„A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”

Ehhez képest Ferenc Ferdinánd trónörökös legfőbb politikai törekvése az volt, hogy a Monarchia államalkotó nemzetei közé beemelje a szlávságot, így a dualista Monarchiát „trialista” Monarchiává tegye. Ezzel pedig átmentette volna a Monarchiát, megtartva azt a közép- és kelet-közép-európai térség nagyhatalmának. Éppen ez állt viszont ellentétben az angol és francia törekvésekkel, amelyek a Monarchia megszűntetését tűzték ki célul.

Ezért kellett a trónörökösnek meghalnia.

Talán egyszer majd megtudjuk, Gavrilo Princip szerb „anarchista diák” ujját vajon melyik titkosszolgálat tette a ravaszra. Az angol? A francia? A kettő együtt? Mindegy. A lényeg, hogy a háború kirobbanásáért is ezek az erők viselik a legnagyobb felelősséget.

Miképpen a trianoni békediktátumért is. De az kétségtelen, hogy a békediktátum magyar tragédiájáért, ami a legnagyobb tragédia volt, hazai erők is felelősek. Súlyosan felelősek. De e felelősök között egyáltalán nincs ott Apponyi Albert gróf.

Nézzük a további tényeket!

Az 1915-ös londoni szerződésben az Antant már odaígér Szerbiának magyar területeket, illetve a Román Királyságnak ígérik Erdélyt valamint egész Kelet-Magyarországot(!) a Tisza vonaláig. (A románok jelleméről elég annyit elmondanunk, hogy öt perc alatt szenvedtek vereséget a Monarchiától, és a háború utolsó napjaiban üzent hadat ismét Ausztria-Magyarországnak, amikor már látszott a vég, és semmiképpen sem akartak lemaradni a koncról.)

A következő lépcsőfok a tragédia felé vezető úton 1918 ősze. Összeomlik a nyugati front, Horvát-Szlavónia kimondja elszakadását a Monarchiától, a Károlyi kormány pedig bejelenti a hadsereg feloszlatását (!). Egyetlen számottevő haderő marad az országban, a Székely Hadosztály. Ekkor Románia, Szerbia és Csehszlovákia hadseregei bevonulnak az ország ezen nemzetiségei által lakott területeire, hogy kész helyzetet teremtsenek a majdani béketárgyalásokon. Mivel nincs hadseregünk, az említett csapatok ellenállás nélkül vonulhatnak be a történelmi Magyar Királyság területére. Csak összehasonlításképpen: ugyanekkor a szintén feldarabolásra ítélt Törökországnak nem egy Károlyi Mihálya, hanem egy Kemál Atatürkje volt, aki hadsereggel akadályozta meg a nekik szánt szomorú véget. Talán erre is gondolt a liberálisok egyik ikonja, Sigmund Freud, amikor így fogalmazott Károlyiról:

„A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk.”

És ideje megismerkednünk még egy névvel, Linder Béláéval. Ő írta alá a belgrádi egyezményt 1918. november 13-án éjjel. A belgrádi egyezményben Magyarország beleegyezik a demilitarizált övezetek megszállásához. (Linder Béla híres mondata volt, miszerint „nem akarok katonát látni!”; mármint magyar katonát. Amikor ez a rohadék megdöglött, Belgrádban temették, katonai tiszteletadással!)

Nem sokkal később, december 3-án, a Vix követeléseitől megijedve Károlyi kiáltványt intéz a magyar néphez.

A kiáltvány így hangzik:

„Magyarok!

Vyx, a keleti szövetséges hadseregek nevében követeli, hogy a magyar csapatokat vonjuk ki az egész tót vidékről, mert a cseh hadsereg beavatkozására a csehszlovák állam fel van jogosítva. Ugyanekkor román csapatok szállják meg Erdélyt és átveszik a közigazgatást. A fegyverszüneti szerződéssel ez ellentétben áll, de a kormánynak nincsen hatalma ezeket a követeléseket és tényeket megváltoztatni. A kormány a magyar népköztársaság nevében ünnepélyesen kijelenti, hogy e kényszerűséggel szemben az ország semmiféle jogáról le nem mond. A joghoz és igazsághoz ragaszkodik. Hajoljatok meg a kényszerűség előtt, mert minden erőszak csak ronthatná helyzetünket a nemsokára összeülő békekonferencia előtt. Magyarország területi épségét sokszor fenyegette veszedelem. Mégis újból eggyé lett. A természet teremtette ilyenné. Mi kívánjuk, hogy a jövőben necsak az élettelen természet, hanem testvéri szeretet is kapcsolja hozzánk összes nem magyarajkú polgártársainkat. Ma is készek vagyunk teljes közigazgatási és kulturális autonómiát adni a velünk élő Összes- nemzeteknek. Szabad demokratikus keleti, Svájcot akarunk csinálni a régi Magyarországból. A határainkon túl élő szomszéd népekkel is barátságos és békés megegyezést keresünk és remélünk. A kormány most demokratikus átalakuláson dolgozik. Ide sorolja a földreformot is. Ezek lesznek erősségeink a jövőben, az eljövendő késő évszázadokban is. A népek szívbéli kibékülésének ideje is el fog következni. Álljunk úgy a világ előtt, mint akik ennek az időnek elkövetkezését tőlünk telhetőleg mindenben előmozdítottuk.

A magyar népköztársaság nevében:

Károlyi Mihály miniszterelnök.”

Eközben a román hadsereg megszállja Erdélyt. A „hadsereg” 6000 főből áll, morálja, harci ereje szinte nulla. Ehhez képest a Károlyi kormány december 20-án elvezényli Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok karácsonykor ellenállás nélkül vonulnak be Erdély fővárosába. A magyar hírszerzés folyamatosan tájékoztatja a kormányt arról, hogy a román haderő nem képvisel semmilyen komoly erőt, néhány zászlóaljat kell csak mozgósítanunk és az egész Kárpát-medencéből ki tudjuk őket takarítani, de Károlyi mindenhol a visszavonulást rendeli el.

Ilyen körülmények között ül össze 1919 január 18-án a békekonferencia.

Majd pedig hatalomra jut a patkánylázadást követően a Tanácsköztársaság.

A tanácskormányt egyetlen nyugati és antant állam sem ismeri el. Létének puszta ténye rengeteget ront Magyarország későbbi esélyein, Benes például hosszan értekezik arról, hogy ők (a csehek és a szlovákok) védik a nyugatot és Közép-Európát a magyar bolsevizmustól, ezért is érvényesíteniük kell területi igényeiket. A vörösös pedig nem hajlandóak lőszert és élelmiszert juttatni a Székely Hadosztálynak, amely így végül kénytelen letenni a fegyvert, miáltal a románok akadálytalanul vonulnak fel egészen a Tiszáig. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy a Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél irányításával visszafoglalta a Felvidék jelentős területeit, bevonult Zólyomra és Érsekújvárra. Ekkor Clemenceau jegyzékben követelte a tanácskormánytól, hogy vonják vissza a magyar csapatokat a Felvidékről. Cserébe –micsoda kegy!- megígérte, hogy meghívják Magyarországot a békekonferenciára.

A proletárdiktatúra vezetői elfogadták az ajánlatot. Az egyetlen tisztességes ember közöttük, Stromfeld Aurél azonnal lemondott minden tisztségéről.

A patkányok eltakarodása és Horthy hatalomátvétele után némileg konszolidálódott az ország helyzete.

S végül így utazott ki a magyar küldöttség a békekonferenciára. Arra a békekonferenciára, amelyre a béketanács semleges bizottságot jelölt ki még 1919 januárjában, hogy az állapítsa meg az etnikai határokat. Ezt a semleges bizottságot két cseh származású amerikai állampolgár vezette, Jan Karmezin és Robert Kamev. Az ő hamis jegyzőkönyveiket vette figyelembe a békekonferencia, Teleki térképei helyett, s így lett a trianoni béke során román etnikumú Nagyvárad és Kolozsvár, és szlovák Kassa meg Dunaszerdahely.

A békekonferenciára meghívott magyar delegációval pedig így bántak a győztesek:

„Apponyi levele, melyben nemcsak a békefeltételek írásbeli átadását, hanem tényleges tárgyalásokat kér, éppúgy, mint több más, a Béketanács elnökéhez intézett jegyzékünk és levelünk válasz nélkül maradt, Végül aztán mégis kaptunk egy meghívót a Quai d'Orsayba, a francia külügyminisztérium palotájába a békefeltételek átvételére. Az ülésre, mely a Quai d'orsay Salle de l'Horloge nevű termében zajlott le csak elnökünk, az 5 fő delegátus, azaz Popovich, Walkó, Bethlen, Teleki és jómagam, meg néhány szakértő volt meghíva. Egy hosszú, nagy terembe vezettek be bennünket, ahol a Béketanács már panoptikumszerű formában az emelvényen ült. Valószínűleg szándékosan igyekezték a „vádlottak a bíróság előtt" pszichózist kelteni.”

Ezt Somssich László, a delegáció egyik tagja írta meg emlékirataiban.

A magyar delegáció 1920 január 7-én érkezett meg Párizsba. A magyar delegációt megérkezése pillanatában a Neully-ben lévő Chateau de Madrid szállóba vitték, és ott házi őrizetben tartották, vagyis egyszerűen nem vehettek részt a konferencián. Január 16-án adtak lehetőséget arra, hogy a magyarok is kifejtsék álláspontjukat. Ekkor azonban már véglegesen lezárták a béketervezetet és annak pontjait. Apponyi ekkor mondta el nagy hatású és híres beszédét, de sajnos, teljesen hiába.

Hát ennyit Apponyi gróf Trianonért viselt felelősségéről, és ennyit az Anarki fedőnevű plüss csegevara felelősségéről. Ez utóbbit amúgy ideje lenne számon kérni végre. Valahogyan. Bárhogyan. Nekem mindegy a formája.

Címkék: Publicisztika
2015.06.18.

„Bezárnak bennünket egy 4 méter magas szögesdrót mögé.
Egy fal éppen úgy nem megoldás sem a bevándorlásra, sem a menekültek kezelésére, ahogy a nemzeti konzultáció sem közvélemény-kutatás, és ahogy a magyar nyelvű plakátok sem fogják figyelmeztetni a bevándorlókat.A Fidesz feladta, hogy valódi megoldásokat keressen. 25 év alatt eljutottak a vasfüggöny lebontásától a vasfüggöny építéséig. Bukni fognak, ahogy kommunista elődeik is buktak.”

Ezt Juhász Péter tette ki az arckönyvére.

Megmelegszik ilyenkor a kicsi szívem. Elönt az otthonosság mindennél jobb érzése.

Igen, itthon vagyok. Ha néha lábamhoz térdepel egy-egy juhászpéter, nevét is, dzsangáját is tudom…

S ha néha elbizonytalanodnék, ők segítenek.

Mert például mi 2010 óta naponta csak bukunk. Ez az egyik bizonyosság. Csak bukunk és bukunk, már annyit és annyiszor buktunk, hogy szinte felfoghatatlan, miképpen nyerjük meg a választást. És jó érzés abban is biztosnak lenni, hogy amíg mi mindig bukunk, addig juhászpéterék mindig triumfálnak és ellenzékben maradnak.

Most például, ezekben a napokban, hetekben, most nyerik meg nekünk a 2018-as választást. Is. Ezekkel a fantasztikus, a valóságot, a magyar néplelket oly’ mélyen, oly’ behatóan ismerő, okos kis jegyzeteikkel.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…”

Hát még annak, aki dzsangán!

Gyújts rá Petykó! Még egy vicces cigi, még egy jó kis poszt. Hadd bukjunk meg ismét, légyszilégyszi!

Címkék: Publicisztika
2015.06.17.

Harangozó Tamás szocialista képviselő bejelentette a parlamentben, hogy kivonulnak az ülésteremből és nem vesznek részt a vitában, mert a kormánypártoknak nincs is stratégiájuk a menekült problémára, ráadásul már most is rendben van minden, mert léteznek a megfelelő jogi keretek az ügy kezelésére.

1.: Nem, nem léteznek. Nem is létezhetnek, mivel ilyen menekültáradatra soha, senki nem volt eleddig felkészülve minálunk.

2.: A kormánypártoknak kell legyen stratégiájuk, hiszen éppen ezt a stratégiát vitatják meg éppen a parlamentben, és éppen ehhez vártak ötleteket, kritikákat, segítséget – bármit, ami egy képviselőtől kitelik.

Harangozó Tamástól és a frakciójától éppen ennyi telt. Illetve még annyi, hogy „kellemes őrjöngést kívánt” az ülésteremben maradóknak.

Tényleg nagy szerencse, hogy létezik ez a Harangozó Tamás. Még nem tudjuk ugyan, hogyha egy Harangozó Tamás (ami sajnos ritkaság) felfalja önmagát, marad-e utána egy harangozótamásnyi űr, de sejtjük, hogy nem. Még annyi sem. S ha mégis, hát akkor pont annyi.

De ettől az űrtől eltekintve, koncentráljunk a fő kérdésre:

Vajon mikor jön el az a rég várt pillanat, amikor a szocialisták, élükön a még pontosan nem tudni mekkora űrt hagyó Harangozó Tamással komolyan veszik végre a szecessziót, és kivonulnak az országból? Sőt, az egész életünkből…

Erre a pillanatra várunk úgy 1919 óta. Végtelen türelemmel.

Az nem lehet, hogy a türelem rózsa helyett egy Harangozó Tamást teremjen.

Címkék: Publicisztika
2015.06.17.

Fantasztikus teljesítményt láthattunk a Hír TV-től. Íme, a független, minőségi újságírás újabb csúcsa, ahogy Simicska Geci Lajos hatalmas valagából látszik:

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület sétát szervezett az üldözött keresztényekért. E szervezet elnöke Balog Zoltán miniszter.

A séta alatt a Hír TV „újságírója” odapofátlankodott Balog Zoltánhoz, és a következő felől érdeklődött:

Szerinte hogyan egyeztethető össze a séta szellemisége a kormány bevándorlás politikájával, amelyben a miniszter is részes?

Akkor lássuk előbb a kérdésnek álcázott politikai állítást:

A Hír TV nem kevesebbet állít, mint azt, hogy aki szolidaritást vállal az üldözött keresztényekkel, az nem lehet részese a kormány bevándorlás politikájának, mert…

Ennél a mertnél aztán el is akadok.

Ugyanis a két dolognak olyan mértékben nincsen köze egymáshoz, mint Simicska Lajosnak a tisztességhez.

Tudjuk: ma a világ legüldözöttebb vallási csoportja a keresztények csoportja. Az iszlám világ bizonyos –sajnos egyre nagyobb- területein, Afrikában és a Közel- valamint Távol-Keleten naponta gyilkolnak meg embereket pusztán azért, mert keresztények. S ez innen, Európából, a nyugati demokráciákból talán nem feltűnő, de ne felejtsük el, hogy a keresztények alig negyede él nyugati típusú demokráciában!

Az egyik oldalán tehát ott vannak a világban vallásuk miatt naponta meggyilkolt, megalázott, másod-harmadrendűnek tekintett keresztények.

A másik oldalon pedig itt annak az Európára zúduló menekültek.

Nem állok most neki ezredszer is leírni a dolgok lényegét, még a Hír TV kretén tudósítójának kedvéért sem. Elég annyit tudnunk, hogy Európa megtelt. És a nyugati kormányok –miközben persze farizeus módon bármikor bármit számon kérnek például rajtunk- a magyar kormánynál ezerszer szigorúbban állnak a bevándorlás kérdéséhez. Ami természetes. Ma a német és a francia elnök közös nyilatkozatban jelenti ki, hogy egyetlen gazdasági menekült sem maradhat Európában. Ma a franciák, svájciak és osztrákok de facto lezárják Olaszországgal közös határaikat, hogy onnan egy bevándorló se mehessen tovább hozzájuk. Ebből következően az olaszok B terv bevezetéséve fenyegetőznek – szintén teljesen érthetően. A bajor belügyminiszter nyíltan felveti, hogy Németországnak ki kell lépnie a schengeni övezetből és vissza kell állítania a szigorú határőrizetet.

Ehhez képest a magyar kormány minden lépése és tette vajpuhának minősül.

Ehhez képest Magyarország áll a szőnyeg szélén Brüsszelben, minket ítélnek el, és a magyar minisztertől kérdezi meg a Hír Tv baromállat tudósítója, hogy miképpen egyezteti össze magában a keresztényekkel  aló szolidaritást és a kormány menekültpolitikáját.

Aztán az esetről persze beszámol a Magyar Nemzet is. Az a Magyar Nemzet, amelyben a szebb napokat látott Lukács Csaba vezércikkben megírja, hogy a gyurcsány-féle határon túli magyarok elleni kampány meg a 23 millió románozás ugyanaz, mint a mostani plakátkampány, miszerint ha egy bevándorló hozzánk jön, akkor be kell tartania a törvényeinket.

Tényleg elment mindenkinek az esze?

Tényleg…

Simicska Geci Lajos hatalmas valaga elhomályosította arrafelé az eget. Az egész horizontot. Zavarja a tisztánlátást. És sajnos nem nagyon látszik, hogyan fog ez kitisztulni. 

Címkék: Publicisztika
2015.06.12.

Mottó:

Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer' azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma."

(Szelestey Lajos eszmefuttatása a Klubrádióban annak kapcsán, hogy egy betelefonálójuk szerint Svédországban a bevándorlók megerőszakolják a svéd nőket)

Igen. Így kell legyen. Feltehetőleg. És tulajdonképpen is.

Tudja, úgy van az, hogy megjönnek az öregek meg a középkorúak, és a fiatalok is. Tombol bennük a tesztoszteron, meg a tesztoszteron hiánya. Némelyikben pedig az ösztrogén, de olyan is akad, akiben csak a szomorú gyerekkor. Nyugodt körülmények között nem voltak, talán még soha életükben. Nem is lehettek, hiszen együtt kellett élniük Szelestey Lajossal. Is. Képtelenek voltak feldolgozni, hogy léteznek az általuk eleddig ismert egyetlen lakott bolygón olyan elviselhetetlen létezési formák, mint Szelestey Lajos. És még az a megnyugtatónak mondható hiányosságuk sincs meg, hogy nem beszélik a nyelvet, ugyanis ez az anyanyelvük. Így aztán képtelenek belemenekülni abba az öncsalásba, hogy amit hallottak, azt nem jól hallották, képtelenek oly’ módon megalkudni önmagukkal, hogy egyszerűen félreértik vagy rosszindulatúan félremagyaráznák a hallottakat.

Egyszerűen képtelenek befűzni önmagukat.

Ilyenkor pedig nincs más választás, „jöjjön az erőszak”. „Mer’ azt hiszik, hogy az itt elfogadott”.

Aztán kiderül, hogy tényleg.

És akkor már nincs visszaút.

Jönnek a középkorúak és az öregek, meg a fiatalok, akikben tombol a tesztoszteron, vagy a tesztoszteron hiánya, vagy az ösztrogén, vagy a szomorú gyerekkor, viszont képtelenek arra, hogy végképp lehulljon róluk a civilizáció máza. Egyszerűen képtelenek eljutni odáig, hogy Szelestey Lajos váljék belőlük. Képtelenek eljutni odáig, mert embernek születtek, emberek nevelték fel őket, lakásban/házban nőttek fel, ismerték a szeretetet, van lelkük és anya szülte őket.

És akkor jöjjön az erőszak.

Ilyenkor a középkorúak és az öregek és a fiatalok, a társadalom maradék egészséges és normális fele, amint összefut Szelestey Lajossal, nekifog felépíteni valami ideológiát, ami segít felmenteni őket.

De csak egy ilyen ideológia van. Az, hogy a környezetszennyezés ellen muszáj fellépni.

És akkor nekifognak.

És belelépnek Szelestey Lajos arcába meg a szájába. Saruval, cipővel, bakanccsal – az a legjobb. Belelépnek, erősen, durván, részvéttelenül, és rúgnak is. Mert hát, a maguk normái szerint, bizony nincsen más választás.

Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma.

(p.s.: Kérdés: Vajon Szelestey Lajost anya szülte, vagy egy bevándorló hozta nekünk, használt kotonban?)

Címkék: Publicisztika
2015.06.10.

Repüljünk vissza az időben egy kicsit. Tényleg egy kicsit. Mindössze 2013 év elejéig.

2013 év elején az történt, hogy Miskolcot furcsa plakátok lepték el. Tele volt velük minden miskolci utca, és a miskolci médiumok pedig fizetett hirdetésekben harsogtak ugyanazt, ami a plakátokon állt.

A plakátokon pedig ez állt:

"A visszaélések érdekében Kanada menekültügyi rendszere megváltozott. Az alaptalan menedékkérelemmel érkezőket gyorsabban hazaküldik."

Illetve ez:

"A visszaélések érdekében Kanada menekültügyi rendszere megváltozott. Évek helyett akár heteken belül elbírálják a menedékkérelmeket. Gyorsabban hazaküldik az alaptalan menedékkérelemmel érkezőket.”

A miskolci plakát- és médiakampányt a kanadai kormány tervezte meg és finanszírozta. Ugyanis a kanadai kormány úgy döntött, nem óhajtja befogadni a magyarországi cigányokat, és leginkább nem óhajtja finanszírozni kanadai tartózkodásuk költségeit. S mivel –saját elmondásuk szerint- megállapították, hogy a Kanadába érkező magyar cigányok közel fele Miskolcról illetve a város környékéről érkezett, hát úgy gondolták, ebben a városban kell kampányt indítaniuk, amelynek keretében tudomására hozzák a helyi cigányoknak, hogy el se induljanak Kanadába, mert menedékkérelmük el lesz utasítva. Méghozzá „heteken belül”.

A kanadai kormány jogi érvelésének veleje pedig az volt, hogy „biztonságos országból” érkező menedékkérelmeket nem lehet elfogadni. Kanada pedig közzé tette az általa biztonságosnak ítélt országok listáját, s ezen Magyarország is szerepelt (szerepel), mint „demokrácia és jogállam”.

Amikor a kanadai plakátkampány elindult Miskolcon, a város vezetése azon háborodott fel, hogy miért csak Miskolcon üzen a kanadai kormány a cigányoknak, továbbá azon, hogy a hazatoloncolt cigányok azonnal megjelentek az önkormányzatnál, és ismét lakást, segélyt követeltek maguknak.

A „jogvédők” pedig azon háborodtak fel, hogy Kanada biztonságos országnak, demokráciának és jogállamnak minősítette Magyarországot, továbbá azon, hogy a kanadai hatóságok (is) cigányellenesek és rasszisták, és nem vizsgálják érdemben a menedékkérők beadványait.

Egyetlen egy dolgot nem lehetett olvasni 2013 év elején a hazai sajtóban. Azt, hogy a kanadai kormány miskolci plakátjai rasszisták, xenofóbok, idegengyűlölők, antidemokratikusak és felháborítóak lennének. Ugyanis rasszista, xenofób, idegengyűlölő, antidemokratikus és felháborító plakátot kizárólag Magyarország képes előállítani, és Magyarország is csak akkor, amikor Orbán Viktor a miniszterelnök. Ilyen alkalmakkor az a jámbor tétel, miszerint minden bevándorlónak kötelessége betartani a magyar törvényeket, és tiszteletben kell tartaniuk a kultúránkat, maga a rasszizmus, a xenofóbia, idegengyűlölet, antidemokratikusság és felháborodás.

Továbbá nem lehet nem észrevenni, hogy 2013 év elején egyetlen ellenzéki politikai erő sem szólította fel híveit, aktivistáit, barátait és üzletfeleit, hogy tépkedjék le és/vagy rongálják meg Miskolcon a kanadai kormány plakátjait.

Nos, mindezt csak azért gondoltam felidézni, hogy ezzel is rávilágítsak a mostani plakát- és kormányellenes kampány aljasságára, mocskosságára, nem utolsó sorban pedig feltűnő szervezettségére.

Érdekes adalék az ügyhöz, hogy a hazai szemétsajtó kibogarászta a plakátügy dán szálait. A Hír24 például ezt írta:

„A propagandaplakátokhoz mintául szolgálhatott a dán Szociáldemokrata Párt választási kampánya is, amelynek azonban teljesen ellentétes az üzenete: „Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!” – hirdetik a poszterek.”

Ezt aztán átvette és visszhangozta a szemétsajtó teljes spektruma, az Indextől a HVG-ig. És akkor játszunk el egy pillanatra a gondolattal, mi történt volna, ha a magyar kormány plakátján ugyanez a mondat szerepelt volna. Nevezetesen:

Ha Magyarországra jössz, dolgoznod kell!”

Ebben az esetben a szemétsajtó és a szemét ellenzék a következőket írta-mondta volna:

„Az Orbán-kormány azt feltételezi a bevándorlókról, hogy nem akarnak dolgozni!”

„Megbélyegzi a bevándorlókat az Orbán-kormány xenofób felszólítása.”

„Aki nem magyar, nem akar dolgozni?”

„Félelemkeltő a magyar kormány plakátja, amely a „dolgoznod kell!” felszólítással megbélyegzi az idegeneket és egyszersmind gyűlöletet kelt ellenük!”

A Jobbik pedig ezzel kezdte volna:

„Az Orbán-kormány ismét elárulta a magyarokat és a hazát! Miközben magyarok tízezreinek nincs munkája, idegeneket szólít fel munkavállalásra!”

Na így. És akkor mindenki vegye elő a józan eszét. Pusztán józan ész kell ugyanis annak belátásához és felismeréséhez, hogy miről is van szó valójában.

És hogy ezekkel a gazemberekkel nincs miről beszélni. 

Címkék: Publicisztika
2015.06.05.

Tóta W. Árpád megharagudott Tarlós Istvánra, amiért a főpolgármester nem rajong a „meleg büszkeség” felvonulásért. (Amúgy belegondolt már valaki, hogy önmagában micsoda állatság ez a kifejezés? „Meleg büszkeség”? Jézusmária!)

Tóta W. Árpád úgy általában mindenkire meg szokott haragudni, aki nem azt gondolja, amit ő. Ezt a súlyos lelki problémáját azzal palástolja, hogy írásban rettenetesen toleránsnak próbál mutatkozni mindazokkal, akik viszont ugyanazt gondolják a világról, amit ő. (Homokosok, egyéb deviánsok, drogosok, liberálnácik, kereszténygyűlölők,  „angyalfejű hipszterek égve az éjszaka gépezetében”, továbbá ez:

„Remélem jó öreg segglyukam kitart még 
Többnyire rendben volt 60 éven át 
Bár Bolíviában felrepedt s megműtötték

a fennsíki kórházból élve került ki –
kevés vér, polip nincs, alkalomadtán

kis aranyér

aktív, sóvár, szívesen fogad be falloszt

kólásüveget, gyertyát, répát

banánt és ujjakat –

Most fél az AIDS-től, mindazonáltal

szolgálni vágyik –

ki a bús bélsárral, be a gumiba-bújt

orgazmusos baráttal – 
Még mindig ruganyos-izmos,

gyönyörért szégyentelenül kitárul 
De újabb húsz év múlva ki tudja,

az öregeknek sajog mindenük 
ízület, nyak, prosztata, gyomor –

Remélem a vén lyuk fiatal marad

halálomig, nyugi”

Ez Árpi világa. Ginsberg világa. Nincsen ezzel semmi baj, csak akkor, ha ez a világ megpróbál közügyet csinálni magából.

De Tóta W. Árpi szerint ez maga a közügy. S ha Tarlós szerint nem, akkor Árpi visszavág. Például a Békemenettel, imigyen:

„Sok minden történt az Andrássy úton, ami a természetben egyáltalán nem fordul elő organikusan. Legfeljebb cirkuszi állatok csinálnak ilyet, ha eleget verik őket. Például felvonul egy csomó ember pedigrés kommunisták felvezetésével, hogy kifejezzék az identitásukat. Kisebbségi kultúrájukat idióta beszédekkel, röhejes transzparensekkel demonstrálják, és szemmel láthatóan élvezik.

Ismerek olyat, aki szerint ez is eléggé visszataszító. Rohad körülöttük az ország, konkrétan az ő bulijukat is mi fizetjük, a bálványaik kisvasútjával meg borászatával meg esküvőjével és nászajándékával együtt, és ők ennek tapsikolnak. Jogos felvetés lenne ezek után, hogy legközelebb menjenek inkább a váci Országos Állatvásárra, és ne a világörökséget szennyezzék be az ostobaságukkal.”

Na most akkor, nem értem a következőket:

1.: Kik a pedigrés kommunisták ott a menet elején?

2.: A Békemenet melyik buliját fizetted te? Vagy ti?

A többi érdektelen. Csak a szokásos. Nyúlós, nyálkás üresség, semmitmondás, közhelytemető, fos. Vagyis Tóta W.

Pontos válaszokat kérnék Árpád, különben kénytelen leszek arra gondolni, hogy te egy ócska, szemét provokátor vagy, meg egy hazug, gyáva mocsadék. (Titokban már most is ezt gondolom ám… de ne áruld el senkinek…)

Címkék: Publicisztika
2015.06.03.

Fábián Tamás kolléga (Index, mi más?) nagy híve a bevándorlásnak. Ő nem hagyja magát becsapni, és semmi sem homályosíthatja el éleslátását, emberjogi elkötelezettségét.

Ez onnan is tudható, hogy Fábián Tamás kolléga Orbán Viktor bevándorlás ügyben képviselt álláspontjára fókuszál. Kérlelhetetlenül lecsap Orbán Viktor szavaira, mondataira, bevándorlás ügyben elfoglalt álláspontjára – de csak arra.

Fábián Tamás kolléga nem engedi, hogy a tények elhomályosítsák éleslátását. Sem a modernkori exodus, sem más európai vezetők álláspontja nem képes kizökkenteni őt Orbán fixációjából, valamint egészen lenyűgöző, mély, férfias ostobaságából.

Hollande francia elnök és Merkel német kancellár közös nyilatkozatban szögezte le nemrégiben, hogy „gazdasági menekült nem maradhat Európában”, de ez Fábián kollégát nem zaklatja fel. Cameron bevándorlás ügyben tett nyilatkozatai és tettei, valamint beharangozott tervei egyáltalán nem érdeklik. Az Unió tagállamainak többsége elveti a tervezett kvótarendszert, de Fábián kolléga ezen elegánsan túllép.

Fábián kollégát Orbán érdekli, valamint a Magyarországra érkező bevándorlók sorsa.

És Fábián kolléga, hogy igazát bizonyítsa, egy mindennél fényesebb ötlettel állt elő.

Fogta a veszprémi kézilabda csapat tablóképét, és nagy piros X-el áthúzta rajta az idegenlégiósokat. Ezt követően föléírta a műnek, hogy

„JÖTTEK, ELVETTÉK A MAGYAROK MUNKÁJÁT, ORBÁN VIKTOR PEDIG GRATULÁLT NEKIK”.

Ezt követően Fábián kolléga aprókat sikkantott, pulzusa felszökött, szaporábban lélegzett, mert annyira meg volt elégedve önmagával. Mert most aztán megadta ám Orbánnak, meg az összes xenofób baromnak. Most mondjanak valamit, amikor itt van feketén-fehéren, mennyi idegenlégiós van az MKB Veszprémben is, úgyhogy mindenki ostoba barom, aki távol akarja tartani a bevándorlókat.

Igen. Fábián kolléga logikája briliáns. Hiszen a napnál világosabb, hogy a zöldhatáron naponta százával-ezrével illegálisan hozzánk érkező bevándorlók tömege csupa-csupa élsportolóból áll. Az MKB Veszprém idegenlégiósait is úgy szereztük be, hogy Ásotthalomnál jöttek, aztán kézilabdával hajigálóztak unalmukban a legelőn, és Ortega Mester arra járván felfedezte őket.

Ugyanez vonatkozik a foci idegenlégiósaira.

A csíkszeredai hokisok (Fábián kolléga fejében: románok) is a zöldhatáron jönnek-mennek, de őket legalább könnyű megismerni, mert korcsolyában szaladnak a szántóföldön.

Jó, ha tudjuk, hogy a zöldhatáron illegálisan érkezők, amennyiben nem élsportolók, akkor agysebészek, atomfizikusok, programozó matematikusok és fejlesztő mérnökök.

Külön tragédiánk, hogy Fábián Tamás egy sincs közöttük.

De ezt a szörnyűséget leszámítva is vérlázító, hogy Orbán távol akarja őket tartani. És csak Orbán, csak ő. Az armageddon. 

Címkék: Publicisztika
2015.06.03.

Na most itt van a Népszabadság, és benne a Csuhaj Ildikó. Csuhaj Ildikónak az a dolga, hogy remek, első osztályú, bennfentes információkat szerezzen és írjon meg a Fideszről, és a kormány várható lépéseiről. És persze személyi kérdésekről, mert mindig azok a legizgalmasabbak.

Csuhaj Ildikó a legjobb munka birtokosa. Az ő melójához képest valamely unatkozó milliomos nők látogatta Karib-tengeri luxushotel masszőri állása ólombányabéli robotnak tűnik.

Ugyanis Csuhaj Ildikónak nem kell megszereznie semmiféle bennfentes információt senkitől. Annyi csak a feladata –és ezt kiírta a számítógépe monitorjára, nehogy elfelejtse-, hogy minden cikke elejére odabiggyessze:

„…közölték lapunkkal nevük elhallgatását kérő, vezető fideszes politikusok”.

Ha ez a mondat ott szerepel a cikk elején, Csuhaj Ildikó pont azt ír, amit akar.

És ettől a pillanattól kezdve Csuhaj Ildikó igenis kreatív munkát végez. Leül otthon, este, a konyhában, a bögrét két kezébe fogja, és mereng kicsit a félhomályban.

S többnyire, mire elfogy a tasakos Maggi leveske, kész is a cikk. A kék csibe Csuhaj Ildikó múzsája.

Így született legutóbb az az írás, amely szerint Áder Jánost Kövér László váltja az államfői székben.

S hogy milyen fantasztikus bizonyítékok állnak rendelkezésre ehhez a bombahírhez? Mutatom:

„Amennyiben Áder János nem vállal még egy ciklust a Sándor-palotában, Kövér László házelnök lehet a Fidesz–KDNP államfőjelöltje 2017 tavaszán Orbán Viktor szándékai szerint – tájékoztatták a Népszabadságot vezető fideszes politikusok. A Kövér László lehetséges előmenetelét említő forrásaink ugyanakkor hangsúlyozták, Orbán Viktor még semmilyen konkrét javaslatot nem fogalmazott meg a köztársaságielnök-választást illetően, és a Fidesz egyetlen testülete sem tárgyalt az ügyről.”

Ezt írta Csuhaj Ildikó, a kék csibe rabja és papnője. Szeretném felhívni a figyelmet még egyszer erre a kitételre:

„A Kövér László lehetséges előmenetelét említő forrásaink ugyanakkor hangsúlyozták, Orbán Viktor még semmilyen konkrét javaslatot nem fogalmazott meg a köztársaságielnök-választást illetően, és a Fidesz egyetlen testülete sem tárgyalt az ügyről.”

Tehát senki nem beszélt semmiről, a dolog szóba sem került, nem hogy döntés, de még ötletelés sem volt – de Csuhaj Ildikó, a kék csibe nagyasszonya már tudja. S van hozzá ideológiája is, hogy miért tudja. Ezért:

„A kérdés azért vált mégis aktuálissá, mert a miniszterelnök a múlt héten Székesfehérváron egy újságírói kérdésre válaszolva egyértelművé tette: nem államfő, hanem miniszterelnök szeretne lenni a következő ciklusban is. „Nulla alatt van annak az esélye, hogy köztársasági elnök legyek” – fogalmazott.”

Itt érdemes még elidőzni egy kicsit.

Más helyütt, nem régen már írtam arról, miképpen találta ki a sajtó maggi levesporos fele, hogy Áder János ENSZ főtitkár akar lenni.

Nos, éppen így találták ki a kék csibék már 2000 környékén, hogy Orbán Viktor köztársasági elnök akar lenni. És ez a legenda tizenöt éve tartja magát. Olykor előveszik, tényként kezelik, aztán cáfolják, megkérdezik, ha az érintett maga cáfolja, azt bizonyítéknak veszik – egyszóval alkalmazzák Csuhaj Ildikó melójának lényegét, szünet nélkül.

És a mesevonat most elérkezett Kövér László elnökségéig.

Számíthatunk rá, hogy ez most kitart majd, minimum a ciklus végéig. Most ezt főzték ki. A kék csibével. Persze majd keverik a dolgot Orbán elnökségével. Aztán majd cáfolják. Azt is, emezt is. Majd jönnek a szakértők, és szakértenek.

Olyanok ők, mint egy nagy, boldog elmegyógyintézet lakói.

Nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy el ne fogyjon a leveske.

Címkék: Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?