2017.07.14.

A történelem kanonizálása, az emlékezetpolitika, továbbá a nyelvpolitika meghatározó hatalmi tényező.

A Kádár-rendszer mindhárommal élt (magától értetődő módon), és ennek során éppen a Tanácsköztársaság kanonizálásával, heroizálásával, valamint az ’56-os forradalom deheroizálásával és kriminalizálásával merült legmélyebbre a becstelenség, aljasság és hazugság mocsarában.

Az volt a tévképzetünk, hogy a rendszerváltást követően ez éppoly magától értetődő módon fog helyre billenni, s az addig hivatalos történelmi és irodalmi kánon, az emlékezetpolitikai és nyelvpolitikai erőtér meg fog változni.

Tanácsköztársaság

Nem ez történt.

S ez egyszerűen érthetetlen.

Ameddig ez a munka nincs elvégezve, addig a társadalom kollektív tudatában, lelkében, mindezek mélyrétegeiben nem történik meg a rendszerváltás. Holott a rendszerváltás valódi értelme a felépítményen (demokratikus intézményrendszer kiépülése és működése stb.-stb.) túl csak ebben találhatja meg igazi értelmét.

Rákosiék majd Kádárék piedesztálra emelték a Tanácsköztársaságot, annak minden hóhérát, gyilkosát, csatornatöltelék gazemberét ( a franciák ugyanezt megtették a jakobinusokkal!), és ezzel párhuzamosan –hiszen így szükségszerű!- kiátkozták, kriminalizálták, embertelennek nyilvánították és láttatták a Horthy-rendszer egészét. Az egyenlet mindkét oldala szemenszedett hazugság és történelemhamisítás, még sincs semmi változás.

A Vérmezőn egykor integető Kun Béla ugyan kikerült a szoborparkba (micsoda vita kísérte ezt a kikerülést már a rendszerváltás hajnalán!), de alapjaiban semmi sem változott.

Ma 46 utca őrzi Korvin Ottó emlékét (és egy bezárt kórház).

Korvin (Klin) Ottó a Forradalmi Szocialisták nevű mozgalom egyik vezetője, később, a Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosságot vezeti. Ő és László Jenő utasítja a Forradalmi Törvényszéket, hogy hozzanak halálos ítéleteket számos „polgári elem” ellen. A hírhedt Cserny-különítmény embereit osztják be Korvin alá a politikai nyomozó osztályon.

Korvin Ottó egy gyilkos. A patkánylázadás egyik vezetője, ikonikus alakja, véreskezű hóhéra. Ennek ellenére magától értetődő, hogy utcák tucatjai őrizzék becstelen emlékezetét.

Szabó Ervin nevét őrzi a főváros könyvtára.

Szabó (Schlesinger) Ervin már 1901-től a Fővárosi Könyvtár munkatársa, és semmi kétség, ő indította el a könyvtári hálózat kiépítését, és igyekezett a műveltséget elterjeszteni a legszegényebb néprétegek körében is. Ugyanakkor feltétlen híve volt a kommunista terrornak és a proletárforradalomnak. Szintén tagja volt a forradalmi szocialisták nevű csoportnak, s mint ilyen, egyik kitervelője a Tisza István elleni harmadik, sikertelen merényletnek.

Minimum kérdéses, hogy Szabó Ervin életútja elég feddhetetlen-e ahhoz, hogy egy könyvtár állítson neki emléket. De ez a kérdés még csak fel sem merült soha.

Sallai Imre nevét is utcák őrzik a mai Magyarországon.

Sallai Korvin Ottó „jobbkeze”, a Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályát vezeti. Pusztán ebbéli stalluma bizonyítja, hogy egy gyilkossal van dolgunk. Moszkvába emigrál, ahonnét Kun Béla küldi vissza Magyarországra, hogy folytassa a kommunista mozgalom szervezését. Sallait tévesen, koholt vádak alapján végzik ki, mondván, részt vett a biatorbágyi merényletben. Mikor kivitték a bitó alá, Kun Bélát éltette. Koholt vádak alapján történt kivégzésén kívül mi indokolja vajon, hogy utcák őrizzék nevét és emlékét?

Korvin Ottó

S mi indokolja a Galilei Kör tagjainak, a forradalmi szocialistáknak mai napig tartó kultuszát? A magyarországi baloldal miért ragaszkodik ezeknek az alakoknak „dicsőséges emlékezetéhez”, mi fűzi össze őket ezekkel a gyilkosokkal, valamint Duczynska Ilonával, Kelen Jolánnal, Kelen Józseffel, Komját Aladárral, Révai Józseffel, Sinkó Ervinnel, Demény Ottóval és Demény Pállal?

Vajon miért van utca elnevezve ma is Mosolygó Antalról, például Nyíregyházán?

Kínzó és megválaszolatlan kérdések ezek, de messze nem a legkínzóbbak!

Az igazán kínzó kérdés, hogy miképpen lehet elegendő a teljes kiátkozáshoz az „antiszemitizmus” vádja, még akkor is, ha nem csupán vád, és miért nem számít, ha valaki valódi gyilkos volt, amennyiben „baloldaliként”, kommunistaként vált gyilkossá?

Hogyan lehetséges, hogy a magyarországi baloldal a mai napig engesztelhetetlenül gyűlöli Herczeg Ferencet, Tormay Cecilt, Nyírő Józsefet, Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Prohászka Ottokárt, de még Mindszenty Józsefet is? Gyűlölik az emléküket, gyűlölik az életművüket, de Korvin Ottóval nincsen semmi bajuk. S valószínűleg Kun Bélával és Szamuelyvel sincs, csak ezt nem merik még hangosan kimondani, s ez lenne a rendszerváltás sikere…

A legárulkodóbb momentum pedig Lukács György feltétlen tisztelete.

S ezek a kérdések merülnek fel újra és újra, és ezekkel a kérdésekkel nem tudunk, vagy nem akarunk mit kezdeni, inkább hagyjuk, hogy mérgezzék a lelkeket, és továbbra is belebetegedjünk a kibeszéletlenségbe. S mindennek legkézzelfoghatóbb példája a Hóman szoborral kapcsolatos ügy. Hóman és Lukács párhuzamba állítása pedig választ ad sok mindenre. Ezzel folytatjuk. (folytatjuk)

Címkék: Publicisztika
2017.07.13.

„Az LMP szurkol a magyar versenyzőknek, a vizes VB megnyitóján viszont nem vesz részt

Közlemény

Az LMP társelnökei nem tesznek eleget a meghívásnak, és nem vesznek részt a vizes VB megnyitóján: nem fognak statisztálni egy sokszorosan túlárazott projekt pazarló nyitórendezvényéhez.

„Az LMP társelnökei nem tesznek eleget a meghívásnak, és nem vesznek részt a vizes VB megnyitóján: nem fognak statisztálni egy sokszorosan túlárazott projekt pazarló nyitórendezvényéhez. Szurkolunk a magyar versenyzőknek, akik mögött valódi teljesítmény van, reméljük, hogy ezúttal is jó eredményeket érnek el.

Azt is reméljük, hogy a győzteseket jobban megbecsülik majd, mint azokat az olimpikonokat és korábbi bajnokokat, akiket megalázó módon csak napokkal a megnyitó előtt hívtak meg, majd elképesztő módon egy nappal később közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség.

Az LMP a világbajnokság alatt is egy olyan megújuló Magyarországért dolgozik, ahol minél több ember kap lehetőséget a sportolásra, es ezáltal az egészségre, mert nálunk az egészségre nevelés és a minél több fiatalt bevonó tömegsport áll a középpontban, és nem a stadionépítés meg néhány kiválasztott sportág luxusfinanszírozása.” (mandiner) 

Szél Bernadett társelnök-frakcióvezető

Hadházy Ákos társelnök”

 

Másik közlemény 

Részt veszek a Vizes VB megnyitóján.

Meggyőződésem, hogy egy ilyen világesemény önmagában is hatalmas értéket jelent az országnak, amely érték pénzben ki sem fejezhető. Ugyanakkor az országimázs, az ismertség, a turizmus pedig mind-mind pénzben is kifejezhető, óriási haszon, amely szintén e világesemény hozadéka.

Részt veszek a megnyitón, hiszen nincs szó semmilyen túlárazott eseményről, ezt csak a saját magukkal mindent összekenő, elviselhetetlen, hazudozó gazemberek és idióták terjesztik, akik még életükben nem tudtak saját magukon és a kretén világnézetükön kívül semminek örülni, akiket már réges-régen ki kellett volna lőni a holdra, hogy ne tegyék tönkre mindazon eseményeket, közösségeket, erőfeszítéseket és örömöket, amelyeket normális emberek alkotnak, hoznak létre és élnek át.

Részt veszek a megnyitón, hiszen ezek nem vesznek részt rajta. Így az örömöm még nagyobb lesz, és illatos keszkenőt sem kell majd az orrom alá szorítani. 

Bayer Zsolt

társhapsi

Címkék: Publicisztika
2017.07.13.

Az előzőekben azt próbáltam megmutatni, hogy a Tanácsköztársaság korbácsolta fel az országban az antiszemita indulatokat, s hogy ez alól nem tudták magukat kivonni a legkiválóbbak, legműveltebbek, legtehetségesebbek, leghaladóbb, legnagyszerűbb gondolkodók és alkotók sem. Móriczot hoztam példának, maradjunk még őnála egy rövid ideig. Naplójában egyebek mellett ezt olvashatjuk:

„Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej. /…/ Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül. /…/ A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar. Várakozás nélkül, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására, tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni. /…/ Azt mondta egy csaknem százéves paraszt nekem a millenium évében: „aki nem tud tűrni, nem fog uralkodni”. A zsidóság, míg tűrni meg nem tanul ideálokért, távoli célért: addig nem fog az idegen fajú néptömegen uralkodni. A zsidóság a saját faji céljaiért igen, azért tudott tűrni. Csaknem két teljes ezredévet élt át idegen fajok közt szétszórva, és nem olvadt be, nem tűnt el: fenntartotta magát a jövőre, az egész világon, a világ minden népén való uralkodásra. Ma úgy látszik, mintha megjött volna az alkalom, az ezredéves álom beteljesedésére: s mikor megjött az idő, kitűnik a cél hiábavalósága. Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik. Azt leigázhatja, lenyűgözheti, kiszipolyozhatja, de nem lesz vezetője.” (Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek, 1919. Bp, 2006., 177-186. o.)

Móricz Zsigmond

Ennek a kétségkívül mélyen antiszemita írásnak a kapcsán teszi fel a kérdést a Népszabadság is, persze még 2005-ben, hogy tényleg antiszemita volt-e Móricz? (Móricz és a zsidókérdés, Népszabadság, 2005. május 6.)

A cikk válasza a kérdésre az, hogy nem, és érvelése ismerős. Nézzük csak!

„Hegyi Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa szerint ezzel a kérdéssel tanulmányok egész sorának kellene foglalkozni, és nem elsősorban irodalomtörténészeknek, hanem történészeknek kellene feltárni ezt a bonyolult kérdést.

Móricz ellenérzése a zsidósággal szemben nem volt különös jelenség a múlt század tízes éveiben - egy idő után Ady Endrét is zavarta anyagi függősége Hatvany Lajostól -, mégsem tekinthető egyikük sem antiszemitának. Amikor Móricz papírra vetette fenntartásait, éppen csak véget ért a vörösterror az országban. Hegyi Katalin úgy látja, hogy a zsidókkal szembeni ellenérzés nem jelentett egyet a későbbi zsidótörvények elfogadásával. Sokakat ugyan irritált a zsidók kulturáltsága, gyors polgárosodása, nyelvérzéke, összetartása, de például Móricz az első zsidótörvény után azonnal kárhoztatta a jogszabályt, és mint olvasható, kifejezetten a zsidók mellé állt. 1919-ben Móricz egyetértett Károlyi Mihály földosztó törekvéseivel, brosúrákat adott ki A földtörvény kiskátéja és Népszavazás a földreformról címmel - Horthyék épp ezért meghurcolták, két hétig vizsgálati fogságban tartották. Móricz a fehérterror kiszolgáltatottságának megrázó élményéből írta meg Légy jó mindhalálig című regényét. Tehát A kommunizmus után című napló a vörösterror élményéből fakad, a szépirodalmi mű pedig a fehérterroréból.”

Ez világos beszéd. Tehát a Tanácsköztársaság és a vörösterror utáni antiszemitizmus „természetes” és érthető, ami alól magától értetődő módon nem tudta magát kivonni sem Móricz, sem Ady. Rendben van, mi is így látjuk. Csak az nem világos mindezek után, hogy ha a legkiválóbbaknak, legokosabbaknak és legműveltebbeknek megbocsátjuk a vörösterror és a „zsidó lázadás” okozta antiszemitizmust, akkor vajon miért nem bocsátjuk meg ugyanezt a népnek?

Plakát a Tanácsköztársaság idejéből

Az Irodalmi jelenben ezt olvashatjuk Móricz kapcsán:

„Závada az Idegen testünkből készült színpadi művében a ’19-es Móricz-napló egy részletét is felhasználta, de visszájára fordítva azt: a részletben ugyanis Móricz megdöbbentő áttekintéssel és felkészültséggel rajzolja meg a zsidókról alkotott, negatív értelemben lélegzetelállító képét (kezdve azzal, hogy ritkán fürdenek, váladék folyik a fülükből, odáig, hogy hány ül belőlük a nézőtéren a színdarabjain). Ezt fordította át Závada egy Klezmer-szövegbe, amiért egyébként Körmendi Zsuzsa irodalomtörténész hevesen támadta, miszerint <<belerondított a Móricz-képbe>>. Térey meglátása szerint Móricz antiszemitizmusa egyszerűen a városba került falusi ember komplexusaiból fakad, és a színház világába egyébként szerelmes Móricz épp ebbe a közegbe csöppent bele. <> – tette hozzá Térey.

Móricz azonban még a háború vége előtt, ’42-ben meghalt, és hátrahagyta az ellentmondásos, mítoszokkal terhelt életművet, amely csak egy zseni után maradhat. Éppen hetven éve halt meg: a naplókat kiadó Petőfi Irodalmi Múzeum ezzel a beszélgetéssel tette sokkal hitelesebbé Móricz-képünket.”

Rendben. Éppen ezért ideje feltenni a kérdést: Vajon miért csodálkozunk azon, hogy az egyszerű parasztember, akinek meghatározó élménye volt, amikor a „zsidók” betörtek a falujába, és agyonverték vagy lámpavasra húzták a papját, a bírót, és mindenkit, aki nem tetszett nekik, akit a „zsidók” azzal fenyegettek, hogy a templomából mozit csinálnak, nos, miért tartjuk megdöbbentőnek, ha ez a parasztember húsz évvel később „részvéttelenül” nézte, ahogy a csendőrök elhurcolják falujából a zsidókat?

Ez a fontos kérdés, amikor antiszemitizmusról töprengünk, és ez a kérdés sok további kérdést vet fel. Például azt, hogy kinek lehet szobra ebben az országban, és ki döntheti ezt el? (folytatjuk) 

Címkék: Publicisztika
2017.07.12.

Egy korabeli „vicc” szerint a zsidó népbiztosok azért tartották az egyetlen gojt, Garbai Sándort maguk között, hogy legyen, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket.

Ez az egyetlen, fekete és borzalmas tréfa is rengeteget elárul a kor hangulatáról. Arról, hogy milyen is volt az általános vélekedés a vörös terrorról és a Tanácsköztársaságról.

Persze, ez a vélekedés már azelőtt elterjedt, hogy Kun Béláék hatalomra kerültek volna a patkánylázadás szennyes hullámain. Móricz már 1918 végén feljegyzi naplójában, hogy a Néplapnál „fene nagy volt a zsidógyűlölet”. Ugyanő pedig Ady temetéséről így számol be: „Úriemberek és úrinők taposták egymást. Zsidók voltak. A zsidó frechség akkor világosodott ki előttem.”

Kun Béla

Az a baj, hogy ez a frechség, ez a „csintalanság” aztán egyre borzalmasabb arcot öltött. S ahogy az őszirózsás forradalom Tanácsköztársasággá züllött (s ezt a végzetes züllést amúgy zsidóellenes pogromok is kísérték!), úgy vált láthatóvá ez a borzalmas arc az egész társadalom számára.

A bolsevik diktatúra vezetőinek több, mint hatvan százaléka zsidó volt. Amikor ez a tény szóba kerül, azonnal „kötelező” megjegyezni, hogy ezek az emberek ugyan zsidónak születtek, de semmi közük sem volt a zsidósághoz, sőt, egyenesen megtagadták azt. Kun Béla mondja önmagáról: „Zsidó volt az apám, ellenben én nem maradtam zsidó, mert szocialista lettem, kommunista lettem!” S hogy mikor mondta ezt? A Tanácsok Országos Gyűlésén, 1919 júniusában, ahol szinte felfoghatatlan antiszemita hangulat alakult ki! A küldöttek egy része azt kiabálta, hogy „dobjátok ki a zsidókat!”, másik részük pogromra buzdító röplapokat osztogatott. (Lásd: Kádár Gábor – Vági Zoltán: Forradalmak kora: antiszemita pogromok és atrocitások 1918-19.ben)

Kun Béla szavai nem sokat értek. Az ország a zsidókat látta a vörös terror mögött. Hiszen Kun Bélán kívül zsidó volt Böhm Vilmos, Landler Jenő, Lukács György, Hamburger Jenő, Rákosi Mátyás, Pogány József (népbiztosok), valamint a legközvetlenebb és legkegyetlenebb terrort irányító vezetők közül Korvin Ottó és Szamuely Tibor, valamint a vörös terrorista különítményesek közül Cserny József, a kalocsai hóhér, a saját kezével nyolc embert felakasztó Kohn Kerekes Árpád, vagy Szamuely kedvence, a szolnoki hóhér, Stern Mózes. 

S az általános hangulat és közvélekedés illusztrálásaképpen álljon itt egy részlet az imént említett tanulmányból:

„Mégis: bármit mondott Kun Béla, a többségi társadalom percepciója egészen más volt. A korabeli pesti vicc szerint ez a fiatal zsidók háborúja volt az öregek ellen. Mások úgy érezték, hogy az arisztokrácia és a pénzemberek elnyomása után a nép <>. Az egyik kiadóhivatali igazgatója ekkoriban javasolta a sajtót felügyelő direktóriumnak: <> Júliusban már az új rendszerben keserűen csalódott Móricz is az antiszemita interpretációt hangoztatja: <>”

A Kádár-Vági-féle tanulmány erre is felhívja a figyelmet:

„A kommunista diktatúra kezdetén sokan még bíztak egy új, jobb rendszerben. Ez a pozitív attitűd helyenként a zsidókra is jó fényt vetett. A hatalomátvétel után Somogyban még azt mondta egy parasztember: Utólag Móricz is azt írta, hogy hálás volt a zsidóknak, Messiás-népnek tartotta őket, és azt hitte. A kezdeti lelkesedés azonban gyorsan elmúlt. Az ideológia ellenére még a kommunisták és baloldaliak között is erős volt a zsidógyűlölet.”

Móricz Zsigmond

S hogy ez a gyűlölet meddig merészkedett el?

„(…) a közvélemény nagy része a kommunista diktatúrát zsidó lázadásként értelmezte. - írta a baloldallal és kommunizmussal egyébként szimpatizáló Móricz Zsigmond a diktatúra utolsó napján. Két hét múlva, augusztus 12-én így fogalmazott: Egy hét múlva elvitték a csendőrök. Az író belső pogromot várt. Hamarosan azonban nem csupán a vörös uralom gazdaság- és társadalompolitikájának áldozatai (üldözött földbirtokosok, elcsapott tisztviselők, az erőszakos szövetkezetesítés, a rekvirálások, behívók és a vörösterror által nyomorgatott agrárnépesség) körében törtek felszíne a zsidóellenes indulatok.” (Id.mű.) (folytatjuk)

Címkék: Publicisztika
2017.07.12.

Ha Európában lenne még erő, hit, bátorság, szellem, tartás, lélek, Isten, törvény, akarat, hagyomány, tisztelet, ön- és fajfenntartó ösztön, becsület, tisztesség, szégyen és alázat, ha Európa még igényt tarthatna az életre, akkor odaállnának e ház bejáratához, és nyilvánosan felkoncolnának mindenkit, aki oda tart. És amikor ott végeztek, akkor felkoncolnának mindenkit, aki ezt engedélyezte.

Semmi ilyesmi nem fog történni.

Az idióta, kiirtandó tetvek majd lelkesedni fognak, hogy ismét egy kicsit közelebb kerültünk a teljes szabadsághoz.

A rémült többség pedig megint kussolni fog.

A bestiális és szintúgy kiirtandó presapiensek meg boldogan járnak majd az állatkupiba, kutyát és egyebet baszni.

Pontosan ezt érdemeljük...

Címkék: Publicisztika
2017.07.11.

Faggyas Sándor kollégám a tegnapi lapszámban már megtette, de muszáj folytatnom a kiállást Donáth György mellett. Egyszersmind tiltakozom az 1919-es és az 1945 utáni söpredék mai utódainak gyalázatos megnyilvánulásai ellen! Ezek, ha tehetnék, holnap vagy holnapután ismét ölnének. Épp oly’ kéjesen, mint elődeik.

Mindezeken túl pedig itt az idő kimondani, egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt!

És akkor lássuk a tényeket:

A Beszélő 1988/2. számában, vagyis a rendszerváltás hajnalán Kubinyi Ferenc írt hosszú tanulmányt Az első magyar kirakatper címmel. Tehát, ismétlem, a Beszélőben (!) olvashatjuk egyebek mellett a következőket:

„Akkor hát mi volt? Mi volt a <> A vád alá helyezett személyek és politikusok: Dr. Donáth György, az 1944. március 19-e előtti parlament tagja, aki a zsidótörvények tárgyalásakor tiltakozásul kivonult az ülésteremből, Szentmiklóssy István őrnagy, ki a nyilas Számonkérő Szék jóvoltából a Margit körúti és a sopronkőhidai börtönben raboskodott, Szent-Iványi Domokos volt diplomata, a moszkvai fegyverszüneti bizottság tagja, Dalnoki Veress Lajos ny. vezérezredes, kit a Szálasi-kormány halálra ítélt, Arany Bálint, Kiss Károly, Héder János. A nyomozó hatóságok a felsoroltakat tekintették a <> nevű titkos szervezet vezetőinek.

A szervezet évtizedek óta létezett. Bölcsője Erdélyben ringott. Arra szövetkeztek, hogy a román, majd később a német expanzióval szemben egymást mint magyarokat segítsék az előrejutásban, hogy vezető állásban a magyar érdekeket szolgálják, mindenekelőtt az idegen befolyások ellen. A háború alatt ez a hitleri Duna menti politika ellen irányult. Az orosz okkupáció után automatikusan a szovjet befolyás ellen fordult, és vált védekezéssé – elkerülhetetlenül – a választásokon 17 százalékot kapott Kommunista Párt 50 százalékos hatalmi igényével szemben. Természetesen a tagok, fiatal népi értelmiségiek, Szabó Dezső egykori követői, Németh László írásai állal inspirált egyetemisták, fiatal katonatisztek már 1945 előtt, de az után is tagjai maradtak a közösségnek. Ideológiájuk szűkre szabta a magyarság ismérveit, nem volt idegen tőlük az enyhén fajvédő irányzat. Természetesen a közösség tagjai az 1945 utáni politikai helyzetben mint a magyar nép 57 százaléka is, a Kisgazdapártban vagy annak közelében tömörültek.” 

Ugyanebben a tanulmányban olvashatjuk Donáth György utiolsó szó jogán elmondott szavait, többek között ezeket:

„Azt mondja a vád, hogy az elmúlt uralmi rendszert akartuk jogfolytonossági alapon visszaállítani. Véleményem szerint: Magyarország közjogi helyzetén március 19-e után csorba esett, teljesen szünetelt a szuverenitás. Így volt a német megszállás alatt, amikor a megszállók kegyeiből az úgynevezett jobboldali – kormányzásra egyébként nem posszibilis elemek jutottak polcra, és így van ez ma is, az orosz megszállás alatt is. Ebből elsősorban az következik, hogy a nép túlnyomó többsége távol áll ezektől a kormányoktól és a történtekért nem tehető felelőssé. (…)

Nem akarom azt mondani, hogy mártírok vagyunk, bár azt sem kívánom senkinek, hogy végigszenvedje azokat a fizikai és lelki élményeket, amelyeket letartóztatásom óta én is elviseltem. Azt mondta az ügyész úr, hogy a jogfolytonosság alapján, ha netán halálos ítélet hangzik el, remélhetőleg nem Tildy Zoltántól, hanem Horthy Miklóstól fogjuk a kegyelmet kérni. Ki kell jelentenem, hogy teljes nyugalommal nézvén a bírói döntés elé, ha ez az ítélet valóban olyan súlyos lenne, mint ahogy azt az ügyész úr indítványozta, én semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fogok kegyelemért folyamodni, de még csak fellebbezni sem fogok!”

Donáth György szobrának felavatását megakadályozta a csőcselék, így Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke nem tudta elmondani megemlékező beszédét. Íme, néhány gondolat az el nem mondott beszédből:

A világháború alatt mindvégig kormánypárti politikusként szemben állt a német nemzetiszocializmussal, a ’44-es megszállás után a világháború végéig nem vett részt a közéletben. Amint az ellene folytatott koncepciós perben a bíróság előtt felidézte: 1944-ben javasolta, hogy a képviselőház Budapesten maradt tagjai üljenek össze és deklarálják, hogy a soproni nyilas országgyűlés törvénytelen <> A szovjet megszállást szintén élesen elutasító Donáth György a Magyar Testvéri Közösség tagjaként került a Honvédelmi Minisztérium kommunista irányítás alatt álló katonapolitikai osztályának a látókörébe. A ’44 után érdemben nem működő, viszont ’46 újra aktivizálódó Magyar Testvéri Közösségnek olyan tagjai voltak, mint Göncz Árpád, id. Antall József és Kosáry Domokos.”

Donáth György antiszemita volt?

Az volt. Mint korának számtalan kiváló, megfellebbezhetetlen tehetségű, nagyságú embere, akik nélkül egyszerűen nem is létezne magyar kultúra és magyar história. Ha pusztán az antiszemitizmus elegendő ok lenne arra, hogy kitagadjunk valakit a magyar pantheonból, akkor nem lenne ott helye Petőfi Sándornak, Herczeg Ferencnek, Kosztolányi Dezsőnek, Márai Sándornak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Dezsőnek, Féjának, Erdei Ferencnek, Móricz Zsigmondnak – úgy általában a népieknek, és históriánk számtalan nagyságának. Ráadásul az antiszemitizmus számos esetben vád csupán, s elég hozzá, ha valaki akár egyszer életében rosszat vagy igazat írt a zsidókról. Arról nem is beszélve, hogy a ’19-es patkánylázadásban és tömeggyilkosságokban sajnos felülreprezentált magyarországi zsidóság – tagjainak többségének akarata és szándékai ellenére – maga is tehet arról, hogy „kivívta” a többségi társadalom mély ellenszenvét és haragját.

Ehhez képest különösen vérlázító, hogy Magyarországon, 2016-ban még mindig egy jól körülhatárolható kör akarja megmondani, kinek állhat szobra a köztereinken, és kinek van helye a kollektív emlékezetben. (folytatjuk) 

Címkék: Publicisztika
2017.07.07.

Címkék: Publicisztika
2017.07.07.

Az alábbi cikk a Szombat c. zsidó politikai és kulturális folyóiratban jelent meg. Hosszú, de tanulságos:

Benyomásom az, hogy a holland zsidóság – és más, a bevándorlók világképébe nem illeszkedő kisebbségek, mint például a melegek – kevéssé érzik magukat biztonságban.

Az amszterdami 5-ös villamoson utazok a város Buitenveldert nevű kellemes negyedébe, hogy Hollandia főrabbijával beszélgessek az országban tapasztalható antiszemitizmusról. Áskálódásomat a talán gyakori kelet-közép-európai prekoncepciókkal kezdtem meg: meggyőződésem volt, hogy a liberális és toleráns elveket előtérbe helyező Hollandiában nem lehetne súlyos antiszemitizmusra bukkanni.

Címkék: Publicisztika
2017.07.07.

Címkék: Publicisztika
2017.07.07.

Címkék: Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?