2017.06.09.

És akkor lássuk, miképpen reagált Zagyva György Gyula az őt ért kritikára!

Csak hogy egészen világos legyen, ki is valójában ez primitív állat, aki valakinek a családját - feleségét és kislányát(!) – fenyegeti kiirtással.

Ezt a tetvet nem kell tolerálni. Remélhetőleg legközelebb a börtönben fenyegeti majd a cellatársait gyerekeik kiirtásával. Addig pedig nagyon reméljük, hogy a többi résztvevő, Stohl Bucikától Gálvölgyi Jánosig roppant büszke magára, hogy kivel sikerült egy platformra kerülniük. (Szegény hülye Pörzse nem számít, neki nagyjából annyi esze van, mint ennek az australopithecusnak…)

 

Zsidózott, és kiirtással fenyegetett egy családot Zagyva Gyula, mert bírálták a Gulyás-videóért

 

„Büdös zsidó, meg leszel ba..va, kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is!” – többek között ezekkel a szavakkal fenyegette meg Zagyva György Gyula volt jobbikos országgyűlési képviselő Varga-Bíró Tamás zenészt, publicistát, amiért kritizálni merészelte a Gulyás Marci-féle videón való szereplését. Zagyva pechére a halálos fenyegetőzést egy rendőr is hallotta Varga-Bíró kihangosított telefonján. Az eset különös aurába burkolja a választási rendszert sirató, Csintalan Sándorral és Gálvölgyi Jánossal súlyosbított szélbal–széljobb–libsi „olajfa-koalíciót”.

 

Nagy vihart kavart Gulyás Márton balos-anarchista aktivista néhány nappal ezelőtti videója, amelyen egy rendkívül színes és bizarr társaság – Csintalan Sándortól Gálvölgyi Jánoson és Zagyva György Gyulán át Pörzse Sándorig – a választási rendszer szörnyűsége miatt aggódott. A leginkább Zagyva szereplése volt meghökkentő, aki szkinhed múltját és karikásostoros hírhedt fenyegetőzését nem számítva is meglehetősen agresszív ember hírében áll. 2010-ben például a Parlament folyosójára akart kihívni egy fideszes politikust, hogy ott „megbeszéljék” nézeteltérésüket. Most azonban úgy tűnik, minden határon túlment. A Gulyás-videó megjelenése után Varga-Bíró Tamás zenész-publicista, jobboldali értelmiségi a Facebookon kemény szavakkal illette a videó – magukat eddig jobboldalinak mondó – szereplőit. Kritikájának (amely itt teljes egészében is elolvasható) egyik legkarcosabb mondata így szólt:

 

Nem számít, ki voltál régen, kinek hazudod most magad, és ki szeretnél lenni a jövőben. Ha Gulyás Marci liberális kampányfilmjében, az ő számlaszáma felett pózolva jártatod a pofádat, te is csak egy liberális köcsög vagy.

 

ELGURULT A GYÓGYSZER

 

Zagyva György Gyula eléggé zokon vette a kritikát és a borítóképet is, és telefonon fölhívta Varga-Bírót, akivel egyébként hosszú évek óta jól ismerték egymást. Miként arról a zenész portálunkat tájékoztatta, Zagyva így fenyegette meg őt:

Ezt ugye nem gondoltad komolyan, hogy meg fogod úszni? Ezt nem fogod megúszni! – mondta Zagyva, majd letette a telefont. Ekkortájt kapta a volt jobbikos parlamenti képviselőtől azt az SMS-t is, ami ugyan egy kicsit tompítottabban, de visszaadja Zagyva lelkiállapotát, aki a jelek szerint egyre inkább kezdte elveszteni a fejét.

 

„baj lesz te köcsög”

 

Varga-Bíró Tamás az első telefonbeszélgetés után úgy döntött, feljelentést tesz a rendőrségen. Így is tett. A Balassagyarmati Rendőrkapitányságon épp a feljelentést rögzítették, amikor megint csöngött a publicista telefonja. Ő kihangosította a készüléket, hogy a jegyzőkönyvet éppen fölvevő ügyeletes tiszt is hallja Zagyva szavait. Varga-Bíró elmondása szerint ekkor a következőket mondta a volt jobbikos képviselő:

Büdös zsidó! Hagyjuk ezt a zsidó tempót! Figyelj, VBT, ma este ne aludj otthon, neked véged van, ezt nem úszod meg, f….opó köcsög, meg leszel b…va, elintézünk örökre! Kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is! – ígérte a telefonban Zagyva György Gyula, akinek baromi nagy balszerencséjére a kihangosított beszélgetést az ügyeletes tiszt is végighallgatta. Így aztán a rendőr tanúként első kézből számolhat majd be a büntetőeljárás során, milyen a tárgyalási stílusa a volt jobbikos képviselőnek, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meghatározó alakja is. Varga-Bíró Tamás a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: döbbenetesnek tartja, hogy Zagyva a családját is megfenyegette, ez minősíthetetlen alávalóság. Hozzátette: jól ismeri Zagyvát és a vármegyéseket, hisz’ évekkel ezelőtt részt vett néhány jobbikos, vármegyés rendezvényen, amelyeken saját szerzeményeit, népdalokat, katonadalokat adott elő. Kiemelte: éppen azért vette komolyan az életveszélyes fenyegetést, mert ismeri Zagyvát és körét, és tudja, képesek beváltani az ilyen fenyegetéseket. Szavai szerint Zagyváék csak az erőszak legitimitását ismerik el, minden kritikát – így vagy úgy – megtorolnak.

 

 „KÖVETKEZMÉNYE LESZ”

 

Természetesen kerestük az ügyben Zagyva György Gyulát, és kíváncsiak voltunk, miért fenyegette meg életveszélyesen Varga-Bíró Tamást, de kérdéseinkre egyelőre nem reagált. Mindenesetre Facebook-oldalán találtunk egy reakciót Varga-Bíró kritikájára, amelyben ismét előkerül a fenyegetőzés, igaz, itt csak burkoltan:

 

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy meghülyültem és elmentem liberálisnak… Azért mert formabontó eszközöket használok… Viszont mivel nem vagyok kurva, nem fogom eltűrni annak az egy-két embernek a gyalázkodását, aki azt gondolja, hogy azért mert neki éppen felfoghatatlan, hogy milyen műveletet hajtok végre, azt gondolja, hogy nyilvánosan rágalmazhat és mocskolhat, mint Varga B. Tamás aki egyébként nagyon benézte ezt a „zagyvagyulaliberálislett” dolgot, mert, ha az lettem volna, akkor most nem lenne semmi következménye. Most viszont lesz…

 

EGYRE AGRESSZÍVEBB JOBBIKOSOK

 

Az utóbbi időszakban egyre több jobbikos politikus viselkedik agresszíven, verekszik vagy ígér verést politikai ellenfeleinek. Mint arról beszámoltunk, májusban Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő a parlamentben a következő magasröptű üzenetet küldte Dömötör Csaba államtitkárnak:

Gyere ki, úgy nyakonb*szlak, hogy leszáll a fejed.

Az erőszaklicitbe a Jobbik hatvani elnöke, Rákócziné Lózs Csilla is beszállt, aki Szilágyi bocsánatkérésére így reagált:

Tőlem nem kell bocsánatot kérni mint állampolgártól, mert én már rég nyakon….tam volna!!

Majd röviddel később egy videóhoz ezt a kommentárt fűzte:

Valaki nem verné már pofán Orbánt is?????

Arról pedig kedden számoltunk be, hogy szombaton este a biztonsági őröknek kellett megfékezniük Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselőt, aki párttársaival igencsak a pohár fenekére nézett a badacsonyi borozó és büfé soron. Informátoraink szerint a honatya alig állt a lábán. Fennhangon hirdette, hogy ő országgyűlési képviselő. Az ittas politikus és cimborái össze is szólalkoztak egy másik társasággal, ami tettlegességgel végződött. (pestisracok)

Címkék: Publicisztika
2017.06.08.

Címkék: Publicisztika
2017.06.07.

Címkék: Publicisztika
2017.06.07.

A pestisrácok számol be a badacsonyi buliról, amelyen Rig Lajos jobbikos képviselő „úr” elengedi magát.

Rig akkor lett a kedvencem, amikor mentőápolóként és asszisztensként a választások idején aneszteziológusnak adta ki magát.

Rig Lajos - Fotó: PestiSrácok

És akkor lássuk, hogy mulat ez a szarjankó: 

„Részegség, hőzöngés, verekedés – Így ünnepelte Pünkösdöt a jobbikos Rig Lajos 

Szombaton este a biztonsági őröknek kellett megfékezniük Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselőt, aki jobbikos barátaival igencsak a pohár fenekére nézett a badacsonyi borozó és büfé soron – tudta meg a PestiSrácok. Informátoraink szerint a honatya alig állt a lábán. Fennhangon hirdette, hogy ő országgyűlési képviselő. Az ittas politikus és cimborái össze is szólalkoztak egy másik társasággal, ami tettlegességgel végződött.

Úgy tudjuk, órákon át ittak a jobbikosok a badacsonyi borozóban. Szemtanúk szerint Rig szinte a tudatlanságig itta magát, ami eleinte csak hangos hőzöngésben nyilvánult meg. Italtól zsibbadt nyelvel üvöltözte, milyen nagy ember ő. Egy másik társaság szóvá is tette a hangoskodást. Rig nem tudta féken tartani az indulatait, dulakodás kezdődött, aminek a helyszínre riasztott biztonsági szolgálat vezetője vetett véget – mondta el a PestiSrácok.hu-nak, egy neve elhallgatását kérő szemtanú.

A történteknek több szemtanúja volt, akik nem is tartották magukban a látottakat. Az egyik nyilvános tapolcai Facebook oldalt hétfő estére elárasztották a kommentek, többen is pontos részletekkel szolgáltak a badacsonyi balhéról. Többen számon kérték, nem gondolja-e, hogy képviselőként, politikusként, méltatlan az ilyen viselkedés. Írtak olyanok is, akik mély csalódottságuknak is hangot adtak. Úgy hírlik ugyanis nem először történt ilyesmi a képviselő úrral.

Hasonló kommentekből kiolvashat – nem kicsit csalódtak a tapolcaiak a képviselővé lett mentőápolóban

Rig Lajos eredetileg mentőápoló. Választási sikerét vélhetően annak köszönheti, hogy ügyesen lovagolta meg az adódó alkalmat, és amikor a tapolcai kórházban az aktív ágyak megszűnéséről döntöttek, a tüntetések élére állt. Az ebből fakadó hirtelen népszerűség egészen a parlamenti képviselői székig repítette, csakhogy időközben a lufi kipukkadt. Tapolcán élő informátoraink állítják: a lelkes, egykor emberéletekért küzdő mentőápoló pökhendi, nagyképű és önző lett, aki arra használja pozícióját, hogy egy ideig jól éljen, nagyokat dőzsöljön – amit gyakorta meg is tesz.

Züllött, átmulatott éjszakáinak híre messzire elér Badacsonytól. Nem is nagyon látni mostanában magányosan, mert kísérőket állított rá a pártvezetés, nehogy a választások előtt nagy botrányba keveredjen. A jelek szerint a gardedámok pünkösdre szabadságra mehettek… máris meglett a baj… Rig Lajos saját oldalán is lehetett olvasni a történtekről vendégbejegyzések formájában, míg azokat nem törölték. Eltussolni azért nem sikerült a dolgot…

Nem ez az első alkalom, hogy a tapolcai jobbikos képviselő szenvedélye miatt kerül a sajtó hasábjaira. Tavaly októberben a 888.hu hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amelyen Rig Lajos a parlamentben, a plenáris ülésen ülve szemmel láthatóan pillangókat hallucinál.”

Címkék: Publicisztika
2017.06.07.

Jól nézzék meg kik vannak a szarjankó mögött!

Címkék: Publicisztika
2017.06.06.

A pestisrácok megírta, tessék:

„Lebukott az álhírgyártó CNN – Muszlim kamutüntetést szerveztek (VIDEÓ)

 A CNN a londoni terrortámadás helyszínétől nem messze egy spontánnak beállított demonstrációról számolt be, amelyen a muszlim résztvevők a béke mellett álltak ki, és az ISIS elleni üzeneteket mutattak fel – írja a 888.hu hozzátéve, az egyetlen probléma az volt, hogy a megmozdulást a CNN szervezte.

A portál a helyszínen készített felvételek alapján arról ír, végre a nézők is szembesülhetnek azzal, hogyan gyártja az álhíreket a magát függetlennek beállító CNN. Okostelefonon rögzítették a szemtanúk, hogyan állnak a CNN kamerái elé tömegként beállítva a békepárti tüntetők. A hír több baloldali hírportálon is megjelent, mint pozitív hír.” (Forrás: 888.hu; fotó: news.com.at; videó: youtube.com)

 

Mi is üzennénk a CNN-nek egy rövidet:

 

A kurva anyátokat!

Címkék: Publicisztika
2017.06.06.

A 888 híréből ismét világossá válik, hogy kiket is kell majd a vádlottak padjára ültetni. Az ilyen idióta gazembereket: 

„Corbyn: nem kellene büntetni az Iszlám Állam támogatóit a politikai álláspontjuk miatt 

A brit Munkáspárt miniszterelnök-jelöltje, Jeremy Corbyn szerint az Iszlám Állam szimpatizánsait nem kellene büntetni egy politikai álláspont kifejezése miatt.

A Munkáspárt vezetője a brit parlament képviselőinek azt mondta, hogy Nagy-Britanniának nem kellene „értékítéletet” alkotnia, mivel egy álláspont kialakítása önmagában még nem minősül bűncselekménynek – idézi fel Corbyn szavait a konzervatív brit lap, a The Telegraph.

Jeremy Corbyn egy 2014-es parlamenti vitában többek között azt is megkérdőjelezte, hogy jogi akadályokat hozzanak létre a Szíriából az Egyesült Királyságba visszatérő dzsihadistákkal szemben. A baloldali politikus szerint az ISIS-harcosokat speciális intézkedéseknek kellene kitenni, amikor hazatérnek, de nem kellene büntetni őket egy „politikai álláspont” kifejezése miatt.

Nem támogatom az ISIS-t egyáltalán, és ezt nyilvánvalóan alkalmazni kellene azokra, akik bűncselekményt követnek el, de észben kell tartanunk, hogy egy politikai álláspont kifejezése önmagában nem törvénysértés” – mondta a vitában Corbyn. 

Becslések szerint mintegy 850 brit állampolgárságú férfi és nő ment ki Irakba és Szíriába harcolni. Ezen harcosok közül nagyjából 130 ember halt meg, közel 350 pedig visszatért a szigetországba.

Az Egyesült Királyságban június 8-án tartják az előrehozott parlamenti választásokat, melynek kampányát rövid időn belül két iszlamista terrortámadás is beárnyékolta. Corbyn szerint az utóbbi kilenc hétben elkövetett három nagy-britanniai merénylet miatt a konzervatív Theresa Maynek távoznia kell tisztségéből.”

Címkék: Publicisztika
2017.06.06.

„A kádba akarta fojtani 3 hónapos ikergyerekeit egy amerikai néger, de a szomszéd agyonlőtte - tudatták a helyi hatóságok. Az oklahomai Ada város polgármesteri hivatalának szóvivője elmondta, hogy a család 12 éves gyereke szaladt át a szomszédba segítséget kérni.

A szomszéd a rendőröknek azt mondta, hogy amikor belépett a lakásba, azt látta, hogy a 27 éves Leland Foster a kádban a víz alá szorítja a két csecsemőt, miközben anyjukat késsel sakkban tartja. A szomszéd habozás nélkül agyonlőtte a négert.

A gyerekeket kórházba vitték. Állapotuk stabil. A szomszédot a rendőrök kihallgatták, majd szabadon távozhatott.”

(https://www.washingtonpost.com/news/morning-mix/wp/2017/06/05/oklahoma-father-tries-to-drown-twin-babies-neighbor-shoots-him/?utm_term=.e5e5117f9981

Persze, egy kicsit azért aggódok. Mert szerintem hamarosan fel fog tűnni a színen néhány „liberális”, „jogvédő” agyhalott, és elkezd majd aggódni ennek a lelőtt állatnak a jogaiért. De azért mreménykedjünk, hátha nem…  

Címkék: Publicisztika
2017.06.06.

Egyes pályán indu ló...

Címkék: Publicisztika
2017.06.06.

Címkék: Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?