Publicisztikák

Tovább

Útileírások

Tovább
2015.10.27.
Címkék: Publicisztika
2015.10.27.

„Brutálisan tepert le egy fekete diáklányt a rendőr egy amerikai középiskolában

Szélsebesen kezdett el terjedni az interneten az a mobiltelefonnal készített felvétel, amin az látható, hogy hogyan vesz őrizetbe egy diáklányt egy rendőr az osztályteremben. A felvétel Dél-Karolina államban, Richland megyében, a Spring Valley középiskolában készült. 

Az iskola megerősítette, hogy az eset valóban megtörtént, egyelőre csak annyit tudni, hogy a diáklány nem volt hajlandó rendőri felszólításra elhagyni a termet, ezután történt mindaz, ami a felvételen látható. Az iskola magyarázata szerint a diák zavarta az órát, ezután hívtak hozzá rendőrt, ennél több részlet egyelőre nem ismert. 

A felvétel pedig nyilván azért váltott ki hatalmas felháborodást, mert a rendőr teljesen indokolatlan és megmagyarázhatatlan módon alkalmazott erőszakot az amúgy szemmel láthatólag csak passzívan ellenálló fekete fiatallal szemben.” (Vox444.hu)

Nagyon kérem a kedves olvasókat, hogy ne térjenek napirendre e hír fölött, és ne engedjék, hogy elsikkadjon a lényeg.

Mert nem, nem az a lényeg, amit a felvételen látnak. Ami látható, az szinte már unalmas. Az együtt jár mostanában az amerikai álommal, és örülhetünk, hogy a rendőr nem vette elő a fegyverét, és nem lőtte agyon azt a lányt.

És még csak az sem a legfontosabb, ahogy a többi diák ül, fülét-farkát behúzva, oda sem nézve, monitorra, földre szegezett tekintettel.

A lényeg a hír egyetlen mondata: „Az iskola magyarázata szerint a diák zavarta az órát, ezután hívtak hozzá rendőrt, ennél több részlet egyelőre nem ismert.”

Igen. Ebbe gondoljanak bele. A lány zavarta az órát, ezért rendőrt hívtak.

Ez a lényeg, felebarátaim. És ezen a ponton talán érdemes eltöprengeni világunk furcsaságain. Például azon, hogy idehaza, a liberális oktatási modell pápái és szószólói azt is kitalálták már, hogy ha az iskola tudomására jut, hogy a diákja drogozik, akkor sem szólhat sem a rendőrségnek, sem a szülőknek, mert ezzel megsértené a diákja személyiségi jogait.

És ez csak egyetlen példa.

És abba is gondoljanak bele, de ne csak úgy felületesen ám, hogy mi történne idehaza, ha egy órát zavaró diákra kihívnák a rendőrséget, a rendőr pedig úgy járna el, mint ez itt, a felvételen.

Akkor tényleg bevonulnának hozzánk a kéksisakosok.

Amerikában viszont ez a normál üzemmód. No meg az iskolai mészárlás. Tök jó hely, tényleg. De így legalább elejét lehet venni az órai fecsegésnek, a szerelmes levelek írogatásának, meg a köpőcsövezésnek.

Előbb-utóbb Észak-Korea is be fogja vezetni az amerikai modellt.

Mi pedig továbbra is ájultan fogjuk csodálni a fantasztikus amerikai demokráciát.  

Címkék: Publicisztika
2015.10.26.

„Fogolyzendülés miatt indult eljárás tíz migráns ellen

Fogolyzendülés minősített esete miatt indult eljárás tíz migráns ellen, az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat, írja az MTI a Csongrád Megyei Főügyészség közleménye alapján.

A főügyészség szóvivőjének beszámolója szerint: a tiltott határátlépés szabálysértés miatt idegenrendészeti őrizetben lévő vagy a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt elítélt, és kiutasításra váró migránsok pénteken eltorlaszolták zárkáik ajtaját a nagyfai ideiglenes befogadóállomáson. Az egész nap tartó erőszakos cselekmények során a fogvatartottak tönkretették a zárkák fűtését, és csak estére sikerült meggyőzni őket arról, hogy nyissák meg a helyiségeket.

Fotó: Magyar Hírlap

A zendülés azonosított kezdeményezői - hét iraki, két szír és egy szerb állampolgár - ellen büntetőeljárás indult, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.” (Index) 

Ott dolgozó ismerősöm meséli, elképesztő, amit ezek műveltek Nagyfán. Mindent összetörtek, a csöveket szétszedték, milliós kárt okoztak. Hírlik –és ismerősöm is ezt erősítette meg-, hogy arra akarták kötelezni az ott dolgozó szemtanúkat, ne beszéljenek senkinek az esetről.

Valaki hál’Istennek beszélt, mert nyilvánosságra került minden.

Remélem, szigorú büntetést kapnak az elkövetők, és annak letöltése után örökre kitiltják őket az országból. 

Nincs szükség ezekre. Egyre sem. Sehol Európában. A többi duma: Csak duma. Ostoba nyavalygás. Nem kell vele foglalkozni. 

Címkék: Publicisztika
2015.10.26.

Migránspárti tüntetők balhéztak a londoni vasúti pályaudvaron

A Calais Migráns Szolidaritás nevű radikálbalos szervezet betört a londoni St. Pancras pályaudvarra, füstbombákat dobáltak és összetűzésbe is keveredtek a rendőrökkel.

A migránsok mellett kiálló jelszavakat skandálva balhézott a londoni St. Pancras pályaudvaron a Calais Migráns Szolidaritás nevű ernyőszervezet szombaton kora este – látható a Breitbart London felvételén. A radikális baloldali fiatalokat a rendőrök nem akarták beengedni az állomásra, de azok végül mégis áttörték a rendőrsorfalat. Végül sikerült őket megállítani, de közben az aktivisták közül többen füstbombákat dobáltak, és ordítoztak a rendőrökkel. A balhéban résztvevők közül végül senkit sem vettek őrizetbe, és szerencsére sérülés sem történt.” 

Fotó: Breitbart London

Nézzék ezeket a képeket.

Nézzék, ha látni és tudni akarják, mi történne Európával, ha ezek és az ezekhez hasonlók egyszer, csak egyetlen egyszer hatalomra vergődnének.

Nézzék ezeket az eltorzult, ostoba, visszataszító, ocsmány pofákat. Nézzék azt a két nőstényt, akik a rendőrökkel ordítoznak, trágár szavakat üvöltözve, magukon kívül.

Íme, a velünk élő szélsőbal. Az anarchia. A nihil. A semmi. A pusztítás.

Szét kellett volna verni a pofájukat.

De még le sem tartóztatták őket.

Kár…

Címkék: Publicisztika
2015.10.26.

Címkék: Publicisztika
2015.10.23.

Címkék: Publicisztika
2015.10.23.

Ezt a levelet most kaptam emailen egy ismerősömtől. Fogalmam sincs, hogy mennyi a valóságalapja, még soha nem jutott eszembe az iszlám vallás japánbéli jelenlétével foglalkozni. De érdekesnek találom, úgyhogy megosztom a kedves olvasókkal.

Japán az egyetlen állam, amely védi magát az iszlámtól! Japánban szigorú iszlám ellenes törvények és szokások léteznek!

Az okok, amiért nem érkeznek muszlimok Japánba:

1.) Japán az egyetlen ország, mely nem ad állampolgárságot muzulmánnak.
2.) Állandó letelepedési engedélyt sem kaphat muzulmán. Mindegy, hogy melyik ország szülötte.
3.) Szigorú tilalom van az iszlám vallás hirdetésére Japánban.
4.) Japán egyetemeken vagy iskolákban, de még privát is arab vagy bármely iszlámhoz tartozó nyelv tanítása tilos.
5.) Tilos az arabul írott Korán bevitele Japánba.
6.) A japán kormány hivatalos értesítője szerint ideiglenes letelepedés adható, de kizárólag olyan muzulmánoknak, akik a.) beszélnek japánul, b.) vallási szertartásaikat kizárólag saját lakásukban gyakorolják.
7.) Japán az egyetlen ország a világon, melynek elhanyagolható mennyiségben van kirendeltsége muzulmán országban.
8.) A japán nép semmiféle érdeklődést nem tanusít az iszlám valláshoz.
9.) Japánban lakó muzulmánok idegen nagyvállalatok alkalmazottaiként ideiglenesen tartózkodnak ott.
10.) Nem engedélyezik orvosok, mérnökök, vagy akár idegen cégek vezetőinek foglalkoztatását sem.
11.) A legtöbb nagyvállalat alaptörvényében foglaltatik, hogy muzulmán nem kérelmezheti alkalmazását.
12.) A japán kormány meggyőződése, hogy az iszlám egy fundamentalista vallás, melyet nem hajlandók megváltoztatni a globalizáció ellenére sem.
13.) Muzulmánok nem is gondolhatnak lakás bérbevételére Japánban.
14.) Ha mégis kitudódik, hogy valamelyik szomszéd muzulmán, az egész lakónegyed készenlétbe helyezkedik.
15.) Senki nem működtethet muzulmán vallási sejtet, vagy arab ”Madrast”Japánban.
16.) Japánban tiltott a sarija törvényeinek alkalmazása. (még magánúton is)
17.) Ha Japán nő muzulmánhoz megy férjhez, örökre ki van tagadva a Japán társadalomból.
18.) Mr.Komiko Jági (a tokiói egyetem docense) szerint: Japánban az általános nézet, hogy az iszlám egy nagyon nem a mai világba illő vallás, tehát teljesen ki kell közösíteni a japán társadalomból.
19.) Egy arab újságíró, Mohammed Juber ellátogatott néhány arab országba és Japánba is a 9/11 után. Úgy nyilatkozott, hogy a japánok teljes biztonságban élnek és sebezhetetlenek mindenféle terrortámadással szemben.

Címkék: Publicisztika
2015.10.23.

„Egy dán napilap megrendelésére végzett felmérés eredményei szerint a muszlimok 40%-a gondolja úgy, hogy Dánia törvényeit a Koránra kellene alapozni.

A vasárnap nyilvánosságra hozott felmérést a Jyllands-Posten napilap megrendelésére a Wilke közvélemény-kutató intézet végezte el. Az eredmények szerint minden 10, Dániában élő muszlim közül 4 úgy gondolja, hogy az ország törvényeit hozzá kell igazítani a Koránhoz. A válaszadók 26,5%-a szerint Dánia törvényei az iszlám jogrend és a dán alkotmány egyvelege kellene legyen, míg 11,3% szerint egyedül az iszlám törvényei kell irányadóak legyenek az országban.

Dan Jorgensen, a Szociáldemokrata Párt bevándorlásügyi szóvivője a nyilvánosságra hozott eredmények láttán kijelentette, hogy azok alapján az integrációra tett minden erőfeszítés eredménytelennek bizonyul; a Dániában letelepülő bevándorlók tekintélyes része alkotmánymódosítást akar, és saját kultúrájának mintájára akarja formázni az európai jogrendet.

“El kell érni, hogy Dániában mindenki tisztelje az alkotmányt, és tisztán, egyértelműen ki kell jelenteni, hogy minden más alternatíva elfogadhatatlan. Mindenki olyan vallást követ, amilyet akar, de a törvényekről demokratikus módon döntünk.”

Dániában jelenleg mintegy negyedmillió muszlim él, és feltételezhetően mintegy százezer, az országban élő bevándorló nem fogadja el, ehelyett saját kultúrája szerint akarná módosítani az alkotmányt. Martin Henriksen, a párt szóvivője kijelentette; ez a felmérés mindenki számára egyértelművé kell tegye, hogy a Dániában élő, egyre növekvő létszámú muszlim közösség problémát jelent.

Radwan Manszur, Dániában élő imám szintén azt hangoztatja, hogy az alkotmány a dán törvények és az iszlám kombinációja kell legyen. Elmondása szerint már ez is egy kompromisszum; “ha ez egy iszlám ország lenne, a törvények a Koránon kellene alapuljanak”, jelen helyzetben azonban a kettő kombinációja kell irányadó legyen.

Az európai liberálisok ideológiájának egyik dogmája, hogy az európai “munkaerőhiányt” és a demográfiai válságot egyaránt a bevándorlással kell megoldani. A bevándorlók azonban idővel demokratikus alapon saját képükre formálhatják Európát, ha a kormányok nem hajlandók leszámolni azzal a liberalizmussal, mi a demográfiai válság közepette is háborút visel a “hagyományos családmodell” ellen.” (Armageddon) 

Bizony. Higgyenek a szemüknek! A dániai muzulmánok közel fele nem csipázza a dán alkotmányt! Az imám szerint meg –jaj de megengedő, milyen kis liberális a drága, hogy egyem meg a kis szívét! – vegyes alkotmány kellene, fele a Koránon, másik fele meg az őslakosok elvein nyugodna.

Még egy darabig, persze.

Mert hát, jön az utánpótlás!

Számolatlanul özönlenek befele Európába. Aztán majd jön a család is utánuk. Aztán, ha majd nem negyed, hanem másfélmillión lesznek Dániában, akkor majd elintézik az új alkotmányt. Az pedig már teljesen a Koránon fog nyugodni. És akkor a derék dánok is eltöprenghetnek majd, hogy milyen remek is a liberalizmus…

Egy közel negyven éve Ausztriában élő barátomtól kaptam a következő emailt: 

„Mi  történik a mi kis mikrokozmoszunkban:

Feleségem 14 gyerekes osztályába be fognak  4-5 iszlám gyereket pakolni, akik semmilyen nyelven nem tudnak majd a tanár nénivel kommunikálni… A télapó, adventi és karácsony esteket meg fogják szüntetni az iskolában, mivel az iszlám vallást sértené. Feleségem megpróbálja még a keresztet az osztálya falán tartani. Kérdés, meddig?

(Bécsben már kitettek az állásából egy óvónőt, aki el merte mesélni az óvodában, ki volt József és Mária.)

A városunkban, mivel a BauMax áruház bezárt, elosztó központ lesz a helyén.

450 főre. (Leoben ez egy 28.000 lakosú „falucska“ !!!)

Ennyit röviden az „új“ Ausztriából.”

Hát, hölgyeim és uraim, itt tartunk most.

Címkék: Publicisztika
2015.10.23.

Több mint két évre ítéltek egy német férfit, mert a Facebookon uszított

Németországban Facebook-profilja miatt két év, három hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki azt írta a közösségi hálón, hogy Merkelt „falhoz kellene állítani és lelőni, mert elárulta a német népet”. Az ítélet nem jogerős.

Merkelt és a segítőit „falhoz kellene állítani és lelőni, mert elárulták a német népet” – írta Facebook-oldalán az a 31 éves férfi, akit első fokon két év, három hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek uszítás miatt. Ilyen hosszúságú szabadságvesztés végrehajtását már nem lehet felfüggeszteni.

A Würzburgi Városi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a férfi többször uszító tartalmú szövegeket posztolt a Facebookon, például arról, hogy az „auschwitzi kemencékbe kellene küldeni” egyeseket(…).”  (FAZ, Mandiner) 

Az ominózus DK facebook oldal

Akkor most ne tétovázzunk, tegyük gyorsan ide még egyszer ezt. Mert nagyon-nagyon ideillik: 

„A  DIKTÁTOROKAT A VILÁGON A NÉP HARAGJA ÖLTE MEG !!! ORBÁN MOST RAJTAD A SOR !!! A MAGYAR NÉP NEM AKARJA, HOGY EGY DIKTÁTOR SANYARGASSA A MAGYAR NÉPET– csupa nagybetűvel ez szerepel a webcímében a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza nevet tartalmazó Facebook-csoport leírásában. A borítókép pedig egy akasztófa, valamint: “REMÉLEM A TÖRTÉNELEM ITT IS ISMÉTLI ÖNMAGÁT! A Nicolae Ceausescu román diktátor mintájára felállított Magyar Népbíróság ítélete:” s illusztráció ugyebár a bitófa.

Ez nemrégiben a „demokratikuskoalicionyiregyhaza” facebook csoporton jelent meg, amely háromezer tagot számlál. A DK azóta tisztázta, nincs közük ehhez a csoporthoz, annak vezetőjét már egy éve kizárták a pártból, és az egésztől elhatárolódnak.

Rendben van.

De ettől még ez a szöveg itt van, előttünk.

Ennek feléért ma Németországban két és fél év börtönt adtak valakinek!

És ezt csak azért mondom, mert 2010 óta azt hallgatjuk, hogy Magyarországon nincs sajtó- és véleményszabadság, mert a diktatórikus kormány folyamatosan sérti és szűkíti ezeket az alapjogokat.

Hát persze.

Ha egyszer sok időm lesz, majd idézgetek kicsit önöknek, mit is lehet olvasgatni a magyar honlapokon, a facebookon és a kommentek között.

És ismét döbbenten állok: Németországban egy pali be fog vonulni két és fél évre a kóterba?

Hol is van diktatúra? És hol nincs sajtószabadság?

Címkék: Publicisztika
2015.10.23.

„Európából egy erődöt kell építeni. Az Unió külső határait meg kell erősíteni, a migránsokat és a regisztrációt ott, kívül kell tartani.”

Az osztrák belügyminiszter asszony szavai ezek.

Nocsak, nocsak! Most, hogy a derék osztrák burgerek tiszta kis városkáit ellepte a horda, mocskot, káoszt hagyva maga után, mennyire megváltozott a hangnem!

Eddig azt hallgattuk, hogy mi, magyarok nem vagyunk Európába valók, hogy úgy bánunk a „menekültekkel”, mintha a harmincas években lennénk, stb.,stb.

Ugye mennyire más közelről a „menekült”-szag, gyerekek?

Ugye, mekkora barom kancellárotok van?

Ugye, hogy szükség van a katonaságra is?

És nyugodjatok meg: ha minden így marad, hamarosan ti is kerítést fogtok húzni a határotokra.

Igen, fel fog épülni az Európa erőd…

Címkék: Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?