Publicisztikák

Tovább

Útileírások

Tovább
2017.06.13.
Az alábbiakban Sallai R. Benedek képviselő nyertes és nem nyertes pályázatairól, felvett támogatásairól láthatnak hivatalos dokumentumokat. Minden benne ezekben a táblázatokban, Sallai R. Benedek illetve felesége valamint cégei különböző támogatásairól. Mindezt azért tárom most nyilvánosság elé, mert nevezett képviselő valami egészen elképesztő facebookos bejegyzésben kifogásolta, hogy 250 millió forintos támogatás felvételét tulajdonítottam neki. És természetesen perrel fenyegetett meg.
Nos, az alábbi dokumentumokat vizsgálják meg, nézzék meg a számokat, neveket, cégeket, utána döntsék el, ki hazudik.
Persze, van még egy lehetőség: a dokumentumok hamisítványok. De ezt nem hiszem. Úgyhogy örömmel megyek bíróságra, hogy találkozzak végre Sallai R. Benedekkel.

2017.06.13.

A 888 írta meg, mi pedig itt, ebben a „szólásszabadság hiányos” „diktatúrában” elolvassuk, és ökölbe szorul a kezünk.

És akkor néhány szó komolyan, cinizmus nélkül: régóta tudjuk, hogy például a mai Németországban olyan cenzúra fojtja meg a sajtószabadságot, amelyhez képest a Harmadik Birodalom cenzúrája üde káosz volt. Az, hogy a franciáknál is ilyen a helyzet, újdonságnak tűnik, legalábbis számomra.

Az Arte TV tulajdonosai ostoba és becstelen gazemberek. A politikai ukázt kiadó láthatatlan erők szintén ostoba és becstelen gazemberek. Mert ma egész Nyugat-Európa ilyen ostoba és becstelen gazemberekkel van tele, ostoba és becstelen gazemberek irányítják azt a világot Brüsszeltől kezdve Berlinen és Párizson át egészen Athénig. És miközben ezek a becstelen és ostoba gazemberek a legocsmányabb cenzúrát és fake news gyártást gyakorolják, működtetik és megrendelik, teli pofával vádolják cenzúrával és diktatórikus kormányzással a közép-európai országokat.

Az a legnagyobb baj, hogy ezek az ostoba és becstelen gazemberek egyszersmind ön- és közveszélyes idióták is, akik most éppen a muzulmán beözönlés okozta egyre tragikusabb és végzetesebb problémákat és következményeket próbálják meg nem létezővé hazudni, többek között a PC beteg világával, és –mint alább olvashatják- a legnyíltabb cenzúrával.

Már csak az a kérdés, hogy hol van ilyenkor az amúgy kifejezetten erős érdekérvényesítő képességgel bíró európai zsidó lobbi?

Nem tudjuk. Majd meglátjuk, most előkerül-e, vagy esetleg vannak „magasabb szempontok”, amelyeket egyelőre el sem tudunk gondolni.

Addig is, egy jó tanács a film alkotóinak: ebben az esetben az ostoba és becstelen jogtulajdonos minden joga másodlagos a közérdekhez képest. Úgyhogy adják ide nekünk bátran a film kópiáját, és mi le fogjuk vetíteni. A büntetést pedig majd kifizetjük, ha kell, közadakozásból. 

A jogtulajdonos meg remélhetőleg elkölti az egészet patikára.

És akkor a 888 cikke:

Letiltották az iszlám bevándorlók miatt növekedő antiszemitizmusról szóló filmet

Az Arte TV csatorna nem engedte adásba kerülni, továbbá jogtulajdonosként minden közlését is betiltotta a 170 ezer euró francia és német közpénzből készült filmnek. A dokumentumfilm az európai zsidóságnak az iszlám migránsok bevándorlásával szorosan összefüggő, egyre növekvő üldöztetéséről számol be. A francia-német állami fenntartású közszolgálati csatorna azzal indokolta a film cenzúrázását, hogy az nem kellően kiegyensúlyozott az iszlám és antiszemitizmus kapcsolatáról szóló, kiemelten érzékenynek tekintett témában. A betiltás miatt tiltakozó nemzetközi sajtó azonban politikai okokat lát a döntés mögött.

„Kiválasztottak kirekesztve – Gyűlölet az európai zsidók ellen” a címe annak a 90 perces dokumentumfilmnek, amely az európai kontinensen tapasztalható antiszemitizmust mutatja be, kitérve arra az erőszakra is, amelyet a zsidók nap mint nap átélnek a muzulmán közösségek támadásai következtében, például Párizsban.

A tévés dokumentumfilm felvételei azonban hiába készültek el 170 ezer euró közpénz felhasználásával Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Izraelben és palesztin forgatási helyszíneken, mert végül az Arte francia-német közös műsorszolgáltató, valamint partnere, a német WDR (Westdeutscher Rundfunk) közszolgálati televíziós műsorszolgáltató egyaránt nem volt hajlandó leadni a filmet.

 

A film betiltásáról beszámolt a The Times is.

A lap megszólaltatta a film társrendezőjét, Joachim Schroedert, aki elmondta, hogy a tiltás elrendelésével kapcsolatban a csatornák vezetői azt mondták, hogy a feldolgozott téma, a muzulmán migráns közösségek antiszemitizmusa egy olyan nagyon érzékeny kérdésnek számít, ami a dokumentumfilmtől több etnikai közösség szempontjainak a bemutatását követelte volna meg egy nagyobb mértékű kiegyensúlyozottság elérése érdekében.

Ezt a feltételt a film készítői a témából fakadóan képtelenségnek tartják. 

Ha Auschwitzról készítek dokumentumfilmet, akkor köteles vagyok beszámolni az SS-őrök családjainak szenvedéséről is? – tette fel a költői kérdést a lapnak nyilatkozó Schroeder, aki szerint a film betiltása azt jelzi, hogy a témával fején találva a szöget, valami nagyon fontos dologra tapinthattak rá.

A The Times ezzel kapcsolatban felidézi a filmnek azt a részét, amelyben zsidó tinédzserek Párizs egyik külvárosában azon terveikről beszélnek, hogy az őket ért gyakori fizikai bántalmazás miatt elhagyják Franciaországot, és Izraelbe költöznek.

Ez egy zsidó negyed, melyet banlieues (alacsony jövedelműeknek épített szociális lakásprojektek – a szerk.) vesznek körül. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy itt mi csapdába kerültünk, mert amikor arrafelé kell kimennünk innen, akkor azzal az életünket kockáztatjuk. – mondja a francia zsidóság helyzetét ismertetve a párizsi Sarcelles kerület egyik zsidó iskolájának tanulója a filmben.

Egy másik tanuló pedig arról beszél: mindenki el akar innen költözni. Aki megtehette, azok közül Sarcellesből már szinte mindenki Netanyába költözött.  (Izraelbe – a szerk.). Ha odamész, azt látod, hogy olyan, mintha Párizsban járnál, mert ott csak franciák vannak, mindenki franciául beszél."

Egyébként Párizs Sarcelles nevű kerületében a palesztinokat támogató 2014-es zavargások idején kiemelkedően sok erőszakos támadás érte a zsidókat.

 

A film betiltása világszerte felkeltette a sajtó figyelmét.

 

Az Arte német-francia tulajdonosi köre az egyre nagyobb botrány ellenére, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a 170 ezer eurós köztámogatás ellenére se kerüljön bemutatásra a film a csatornán.

Sőt a film jogdíj tulajdonosaként a francia-német megrendelő egyelőre a máshol való közlést is tiltja.

A sokak szerint abszurd tiltás feloldása érdekében az interneten már aláírásgyűjtő akció is indult.

Címkék: Publicisztika
2017.06.12.

Amit most látni fognak, a svéd televízióban történt. Erre is szánják rá az időt, csupán hét percet. Megdöbbentő élményben lesz részük, egyszersmind meg fognak erősödni abbéli hitükben, hogy ezeket nem hogy kell, de egyenesen tilos tolerálni. Ezek nem emberek...

Egyszersmind jó lenne hallani valami véleményt a magyarországi iszlám közösség részéről is. Ha már éppen most szólítottak fel mindenkit, hogy emelje fel szavát az "iszlamofóbia" ellen.
Rendben, majd felemeljük. Ha lesz rá ok. Addig viszont várnánk néhány szót arról, miképpen kell viszonyulni ehhez az állathoz és az általa elmondottakhoz ott a svéd tévében. És mit kell gondolnunk arról, amit az egykori muszlim műsorvezető mond a végén, miszerint: "A fickó, akit az előbb hallottak, a valódi iszlámot testesíti meg. (...) egyértelműen úgy alkalmazza az iszlámot, ahogy az az eredeti szent szövegeiben van."
Ha ez igaz, akkor egyetlen egy okot mondjatok, amiért nekünk benneteket kötelességünk tolerálni, eltűrni, elviselni. Csak egy okot!
Vagy mondjátok azt, hogy amiről ez az állat beszél, nincs benne az eredeti iszlám szent szövegekben. Vagy, hogy benne van, de ez benneteket nem érdekel és nem tartjátok be. Csak valamit mondjatok, most, konkrétan erre a videóra, és a benne elhangzottakra. Köszönöm...
Címkék: Publicisztika
2017.06.12.
Kérem, szánjanak 23 percet e film megtekintésére. Érdemes!

2017.06.12.

2017.06.09.

Címkék: Publicisztika
2017.06.09.

Címkék: Publicisztika
2017.06.09.

Tisztelt Bayer úr!

 Az alábbi linken talál egy cikket, amely arról szól, hogy Melbourne-ben egy autó szándékosan nekihajtott egy bölcsődének. Az arab azt kiabálta, hogy ezt az Iszlám Államért és az Al Quaidáért kapjátok.Egy nő lakásában dekkolt, majd két járókelőt is lelőtt. Aztán egy tv stábot is a helyszínre hívott, hogy élő adásban mondhassa el, hogy ő most az iszlám állam katonájaként fog gyilkolni. 
 A kiérkező rendőrökre tüzet nyitott, hármat megsebesített, majd agyonlőtték. 
 A hír érdekessége az, hogy az ön korábbi információjával - mely szerint Angliában egy babkocsit toló kismama gyermekét leköpte egy muzulmán, mondván, hogy a fehérek ne szaporodjanak - összhangban van ez a támadás. Mivel ez a Melbourne-i barom bölcsődét támadott meg, szerintem a muzulmánok világszerte a fehér társadalmak következő generációit akarják kiirtani, és mindezt összehangoltan, a megbízóik elvárásai szerint teszik.
 Ezt pedig a Soros és a mögötte álló háttérhatalom felbujtására, a bevándorlást finanszírozó és szervező NGO-k segítségével akarják végrehajtani. Ez a bűncselekmény pedig teljes mértékben kimeríti az előre megtervezett, aljas indokból elkövetett népirtás bűncselekményét. Ami tehát ma a világban történik, az nem más, mint a harmadik világháború, amely egy vallási ideológiába burkolt faji háború. 
 Soros és a mögötte állók vajon mikor lesznek - a nürnbergi per mintájára - ugyanazon vádpontok alapján bíróság elé állítva? 
A nürnbergi vádpontok:
  1. Béke elleni bűncselekmények.
  2. Emberiesség elleni bűncselekmény
  3. Háborús bűncselekmények.
  4. Összeesküvés az előző három bűncselekmény elkövetésére.
 
A nácikat ezen vádpontok alapján ítélték halálra, mint vesztes háborús bűnösöket a győztes háborús bűnösök. 
Az a kérdés is felvetődik, hogy korunkban hány áldozatnál kezdődik a tömeggyilkosság? 
A II. világháború idején faji és vallási alapon, koncentráltan folyt a népirtás.
A különbség csak annyi, hogy most nem egy területre (táborba) összeterelve folyik az öldöklés, hanem spontán módon, bárhol a világon, de az áldozatok mindig a keresztény fehér emberek, tehát most is faji és vallási alapon megy a vérengzés. 
 
A fenti támadásról az egész világsajtó hallgatott (2017. június 5) nyilván azért, mert a világsajtó 99%-a éppen azoknak a kezében van, akik a a fehér rassz kiirtását szervezik.
Címkék: Publicisztika
2017.06.09.

Végül pedig olvassák el Bogár László barátom összefoglalóját a témában:

Klíma-kihívás

Mítosz és valóság az emberi megismerésben 

Mottó:

Szeressétek azokat, akik keresik az igazságot, de óvakodjatok azoktól, akik már meg is találták azt.”
 

A világ végtelen számú elbeszélhetősége

  Gondolatmenetem mottójául egyébként először Oswald Spengler Nyugat alkonyacímű korszakos művének egyik meghatározó mondatát választottam volna, íme…..:

  „Annyi világ van, ahány lény a világon, s az állítólag egyetlen, egyetemes és örök világ, amelyről mindenki azt hiszi, hogy a többiekével közös, mindegyikőjük létezésében mindig új, egyszeri és soha meg nem ismétlődő élmény.”

  Tudomásul kell tehát vennünk egy felől, hogy mindnyájan egymástól eltérő „világokban” élünk, de mégis fel kell tételeznünk ennek a „többiekével közösnek” a létezését, mert csak így nyer valóságos értelmet bármely gondolatunk és cselekedetünk, ezek átgondoltsága és összehangoltsága

 

Alexis de Tocqueville

  „A múlt már nem világítja meg a jövőt, így aztán az emberi szellem most sötétben tapogatózik”…írja Tocqueville a Felvilágosodás második     évszázadában…

 

A klíma-kihívás értelmezési rétegei

  A kérdés az elsődleges felszínen tehát az elbeszélési módok, vagyis a narratívák háborújaként érzékelhető. Az egyes elbeszélési módok mögött vélt vagy valós érdektörekvések, hatalmi súrlódások, nyelv-politikai játszmák egész sora kavarog sok-sok  vad örvénylésben

  A mélyebb rétegekben azonban a világot uraló nyugatias modernitás egyre mélyülő válsága húzódik. Ez az önfelélő és létpusztító berendezkedés valóban felélni látszik az ember külső és belső természetének végső tartalékait. Minden, így a klíma-ügy is erről szól.

 

A klíma, mint konkrét kérdés

  A lejátszás-technikai felszínen mindez úgy jelenik meg, hogy a Föld lég és vízkörzési rendszereiben zajlik egy átalakulási folyamat, amelynek mérhetősége, illetve lehetséges okai és következményei igen éles összecsapások alapját képezik. A változások fő jellemzője az üvegház-hatást kiváltó gázok arányának növekedése, illetve az ennek nyomán fellépő hőmérséklet növekedés. A konfliktusok fő oka az, hogy vitatott maga a folyamat is, de legfőképpen az, hogy mindezt az emberi civilizáció okozza-e. És végül, hogy, akkor mi a teendő, van-e egyáltalán tennivalónk?

 

A szándékosan lebutított közbeszédben mindez a következőképpen mutatkozik meg

  Kamu az egész klímaügy, az alternatív energiatermelők valamint a zöldek kitalációja

  Zajlik ugyan egy átalakulási folyamat, de ennek semmi köze az emberi tevékenységhez.

  Az ember okozza és mindez az emberiség jelenének és jövőjének legnagyobb kihívása

  A hatalmi elitek manipulációja az egész, ezért teljesen érdektelen, nem kell foglalkozni vele.

 

Én elmentem Klímacsúcsra Párizsba….

  Több, mint négyezer sorstársammal együtt én is eltöltöttem négy napot a 11 napig tartó monstre Párizsi klímacsúcson. Tapasztalataim azt látszanak visszaigazolni, hogy elsősorban hatalmi játszmákról van szó. A tét a globális energetikai rendszerek hatalmi ellenőrzésnek koncentrálása, egy olyan fegyelmező-hatalmi rendszer létrehozása, amely globális véleményhatalmi eszközként használt média segítségével kényszeríti a szereplőket a rejtett hatalmi törekvéseknek való feltétlen engedelmességre. Az egész professzionálisan megszervezett színjáték ezt a globális hatalmi törekvés-nyalábot szolgálta.

 

De egyáltalán mi az, hogy tény?

  Egy Émile Durkheim nevű francia szociológus terjedelmes műben foglalkozott atársadalmi tény kérdésével. Azt próbálta világossá tenni, hogy az emberi megismerést az objektivitás minden mérhetőségi illúziói ellenére a kollektív tudatalatti archetipikus mintázatai határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy, amit kísérlettel igazolható ténynek tekintünk, az sem egyéb, mint sajátos hiedelem-együttes lelki  mintázatainak  rávetítése a valóságra.

 

Tyúk vagy a tojás?

  A Spektrum tv csatornán a római birodalom korszakából származó grönlandi jégbe zárt buborék összetételét tanulmányozták, és azt tapasztalták, hogy nőtt benne a széndioxid koncentráció. Ezt úgy értelmezi a filmben szereplő szakértő, hogy a gyors népességnövekedés és ennek nyomán az égetéses erdőirtás volt a kiváltó ok. Pedig lehetett fordítva is, a természeti okok (például vulkánkitörés) okozta felmelegedés fokozta a „zöldülést” és így az élelemtermelést. De ha eleve megvan a prekoncepció?!

 

A sarkkör és a Tao…

  Az északi sarkkör fölött, ahol a hőmérséklet kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a világ többi részén, a melegebb időjárás lehetővé teszi, hogy a gazdák egyre többféle zöldséget, magvakat, fűszernövényeket és más olyan növényeket termesszenek, amelyek eddig a mérsékelt éghajlatú területekre voltak jellemzők. A két héttel hosszabb és melegebb tenyészidőszakot jelzi, hogy például az alaszkai Fairbanksben a fagymentes napok száma   száz   év   alatt közel kétszeresére nőtt.

 

  Az állattartás is észak felé terjed, ahogy egyre könnyebb az állatok számára füvet, takarmányt termeszteni. Egy tanulmány szerint a klímaváltozás következtében a mai kaszálókon is 50 százalékkal nőhet a szénatermés a század végére. Amellett, hogy mindezek az éghajlatváltozás pozitív hatásait mutatják a sarkkörön, az sem mellékes, hogy a kártevők és a betegségek is elterjedhetnek az új területeken. Arról nem is beszélve, hogy északon is kiszámíthatatlanná vált az időjárás: egyes régiókban aszály pusztít, míg másutt korábban nem tapasztalt csapadékintenzitás árasztja el a mezőgazdasági területeket   főként a   kulcsfontosságú   évszakokban.

 

Globális hatalmi játszmák 1.

  Novemberben húsz fokkal volt melegebb az északi sarkvidéken, mint a sokévi átlag, a jégtakaró olvadásának köszönhetően a nagy turistahajók új utakat hirdetnek a korábban rettegett északi vonalakra, nem beszélve a kereskedelmi flottákról: közel az idő, amikor tényleg kifizetődőbb lesz a Jeges-tengeren megkerülni Ázsiát, mint a Szuezi-csatornán átevickélni. A sarkvidéken kétszer olyan gyors a klímaváltozás, mint máshol a világban. Mint egy friss jelentésben áll: sürgős beavatkozás nélkül a sarkvidéken élőknek a bolygó többi lakosánál is hamarabb kell katasztrofális hatásokkal szembenézniük. A klímaváltozásban azonban hatalmas  gazdasági potenciál  is  van,  és ez  a   nagypolitikát   sem   hagyja  hidegen.

 

Globális hatalmi játszmák 2.

  De a turizmusnál jóval nagyobb potenciál van a jég alatti erőforrásokban. Az eddig is jelentős arany- és uránkitermelésen kívül még rengeteg ásványi anyag van, köztük olyan, a high-tech iparban (elektronika) hasznosított ritkaföldfémek, amelyekre egyelőre Kínának kvázi monopóliuma van. Ha erre a piacra be tudnak lépni, az hatalmas lehetőségeket jelent a ritkán lakott hatalmas országnak nem véletlen, hogy Grönlandon egyre több a külföldi nagybefektető, köztük a kínaiak, akik éppen  most  fektetnek  be kétmilliárd dollárt.

  Donald Trump elnöksége minden korábbinál nagyobb lendületet adhat a kitermelést szolgáló kutatásoknak. Klímaváltozás-szkeptikus húrokat pengető jelölt az amerikai környezetvédelmi hatóság, az EPA élére, Tillerson révén a világ legnagyobb energiamogulja a külügyminiszteri székbe, akivel az Exxon Mobil az oroszokkal közös kitermelési projekteken dolgozott a sarkvidéken. Ezeket a Krím annektálása miatti szankciók miatt függesztették fel – most azonban  a  szankcióknak  is hamar vége lehet.

 

Inoculating the Public against Misinformation about Climate Change

  Effectively addressing climate change requires significant changes in individual and collective human behavior and decision-making. Yet, in light of the increasing politicization of (climate) science, and the attempts of vested-interest groups to undermine the scientific consensus on climate change through organized “disinformation campaigns,” identifying ways to effectively engage with the public about the issue across the political spectrum has proven difficult. A growing body of research suggests that one promising way to counteract the politicization of science is to convey the high level of normative agreement among experts about the reality of   human-caused  climate change

  Yet, much prior research examining public opinion dynamics in the context of climate change has done so under conditions with limited external validity. Moreover, no research to date has examined how to protect the public from the spread of influential misinformation about climate change. The current research bridges this divide by exploring how people evaluate and process consensus cues in a polarized information environment. Furthermore, evidence is provided that it is possible to pre-emptively protect (“inoculate”) public attitudes about climate change against  real-world  misinformation

Although numerous independent assessments have found that the scientific community has reached a near-unanimous consensus on the reality of human-caused climate change, the general public has become increasingly polarized on the issue, particularly in the United States. This is problematic because addressing global climate change will require  large-scale  changes  in human behavior    and    decision-making……

 

 

Szarka László: Kockázatos energiatévhitek, dogmák

  Egyáltalán nem tartom jó ötletnek a figyelmet a sok-sok lehetséges természeti indikátor közül egyetlenegyre – a klímaváltozásra – koncentrálni. Még nagyobb hiba a klímaváltozást egyetlen kiváltó oknak: a széndioxid-emissziónak tulajdonítani. A 7,4 milliárd ember egyre nagyobb fogyasztása, az azzal együtt járó területfoglalás és -használat, ennek következtében a biodiverzitás-csökkenés, a nitrogén- és foszforciklusba való beavatkozás, a különféle földi természeti készletek kimerítése, a föld, a levegő és a víz elszennyezése sokkal komolyabb probléma, mint a légkör széndioxid-tartalmának növekedése. A hosszú távú hatás szempontjából egyébként figyelemre méltó tény, hogy a légköri széndioxid-tartalom 30 év alatt  14 %-kal  elősegítette  a  Föld  zöldülését!

 

Moralité:
avagy
mi ebből a tanulság?

  A legfőbb tanulság talán az, hogy az emberi létezés olyan komplex rendszerré vált, amely egyre kevésbé képes önmaga, illetve önmaga és a külső világ közötti kapcsolat szabályozására, ezért az óvatosság a rendkívül agresszív és átgondolatlan techno-evolúciós terjeszkedés tudatos lelassítása mindenképpen célszerű volna. Ám azt is meg kellene akadályozni, hogy ez a visszaszabályozás éppen azoknak a globális hatalmi szuperstruktúráknak a kezébe kerüljön, amelyek  ezt  az  ellenőrizhetetlen helyzetet előidézték.

Címkék: Publicisztika
2017.06.09.

A fordítás gyengécske, de az anyag kifejezetten izgalmas és érdekes! 

A Novorosszija Hírügynökség elemzése

Putyin nagymester nyugati csapdája 

A cikket, amelyet honlapunk szerkesztősége ajánl az olvasók figyelmébe, a szakújságírók e-mailen küldözgetik egymásnak: „Olvastad? Nem? Mondj véleményt te is! Szerintem, szuper!” A rengeteg tovább-posztolás okán utóbb nagyon nehéz lett megállapítani, hogy ki az eredeti szerző. De ez egy túlságosan is jó írás! Ezért is volt az, hogy a keresés addig folytatódott, amíg az eredményre nem vezetett: a szerző – DMITRIJ KALINYICSENKO.

Nyugaton Putyint hagyományosan azért szokták kárhoztatni, hogy a KGB-nél szolgált. Ezért ez egy kíméletlen, erkölcstelen, stb. ember. Putyint mindenfélével meg szokás vádolni. Ám soha, senki sem vádolta Putyint azzal, hogy nincs esze.

Bármivel is vádolják azonban ezt az embert, az csak megvilágítja a gyors, analitikus gondolkodásra való, illetve azt a képességét, hogy egy szempillantás alatt képes legyen meghozni világos, megfontolt politikai és gazdasági természetű döntéseket.

A nyugati sajtó nemritkán egy olyan nagymesterhez hasonlítja Putyin eme képességeit, aki képes nyilvánosan is villámpartiban szimultánt játszani, egyszerre több sakktáblán. Ha megfigyeljük azokat a legutóbbi fejleményeket, amelyek az amerikai és a nyugati gazdasági életben mentek végbe, akkor elmondhatjuk: Putyin személyisége eme szegmensének értékelésekor a nyugati sajtónak abszolút igaza van.

Dacára a Fox News és a CNN stílusában előadott számtalan győzelmi jelentésnek, a Nyugat gazdasága, élén az amerikaival, mostanra Putyin csapdájába esett. És hogy miként lehetne szabadulni ebből a csapdából, azt Nyugaton senki sem látja: senki sem találja a kiutat. És minél inkább igyekszik a Nyugat kivergődni ebből a csapdából, helyzete annál inkább egyre reménytelenebbé válik.

De hát miben is áll a lényege annak a kétségkívül tragikus helyzetnek, amiben a Nyugat, az USA találta magát? És miért hallgat, hallgatnak erről, mint valami főbenjáró hadititokról, az egész nyugati sajtó, a vezető nyugati közgazdászok? Nos, hát, tegyünk egy kísérletet arra, hogy az éppen most végbemenő gazdasági események lényegére rájöjjünk – méghozzá úgy, hogy ennek során lehetőleg minél jobban elvonatkoztatjuk önmagunkat a morál, az erkölcsiség, a geopolitika tárgyalásának legapróbb összefüggéseitől is.

 

Nos, hát, miután a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal tudatára ébredt ukrajnai kudarcának, azt a célt tűzték ki maguknak, hogy – az orosz költségvetés bevételi forrásai szempontjából is fontos exportbevételeinek, az orosz valuta- és aranytartalékok alapvető forrásának, a kőolaj, és következésképpen a földgáz árának a leszorításával – megsemmisítsék az orosz gazdaságot. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Nyugat által elszenvedett ukrajnai kudarc valójában nem elsősorban katonai és politikai természetű. A kudarc valódi oka, hogy Putyin igazából nem volt hajlandó a Nyugat ukrajnai projektjét az orosz költségvetés terhére finanszírozni. Miáltal a Nyugatnak ez a projektje eleve életképtelenségre ítéltetett, a közvetlen jövőben és távlatilag is.

Legutóbb, még Reagan idején, a Nyugatnak a kőolajárak csökkentésére irányuló taktikája még sikeres volt, és a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Ám a történelem nem ismétli önmagát. Ez alkalommal minden másképpen sül el a Nyugat számára. Az, amivel Putyin a Nyugatnak válaszolt, egyszerre emlékeztet a sakkra is, és a dzsúdóra is. Ez utóbbiban az ellenfélnek a támadásra felhasznált erejét ő, saját maga ellen fordítják – miközben a védekező fél csupán minimálisan vesztegeti saját erejét, eszközeit. Putyin tényleges politikája a külvilág számára nem nyilvános. Ezért Putyin tényleges politikája nem a hatást, hanem a hatékonyságot tűzi ki célul.

Csak nagyon kevesen vannak azok, akik értik, hogy Putyin e pillanatban voltaképpen mit is művel. És gyakorlatilag nincs olyan, aki tisztában lenne azzal, hogy a továbbiakban mit is fog csinálni.

Bármennyire is furcsának tűnjék is ez most, Putyin – és csakis természetes aranyért – orosz kőolajat és földgázt ad el.

Putyin, persze, ezt nem kürtöli világgá, mint valami tolakodó reklámot. És, természetesen – közbülső fizetési eszközként – továbbra is elfogadja a dollárt. Ám az olaj és a gáz eladásából befolyó dollárokat azonmód átváltja természetes aranyra!

Ahhoz, hogy ezt megértsük, elegendő megtekintetni, hogy Oroszország arany- és valutatartalékában milyen ütemben nő az arany mennyisége – illetve ezt összevetni azzal, hogy ugyanabban az időszakban milyen mennyiségben nőttek az olaj és gáz eladásából származó orosz valutabevételek. (A felső grafikon a sanghaji tőzsdén be-, illetve visszaváltott arany mennyisége látható, míg az alsó grafikon a hetenkénti visszaváltásokat mutatja, – mindkettő tonnákban, illetve 2009 és 2014 között.)

 

Mi több, az év harmadik negyedében Oroszország természetes arany vásárlásai példátlanul magas, rekord szinteket értek el. Ez év harmadik negyedében Oroszország, hihetetlen mennyiségben vásárolt aranyat, összesen 55 tonnát. Ez több mint amit – a hivatalos adatok szerint – a világ összes többi országának központi bankjai, együttvéve, vásároltak! (A 6. ábra mutatja, hogy melyik ország mennyi aranyat vásárolt: a név szerint felsoroltakon kívül az összes többi központi bank – egyenként kevesebb, mint egy tonnával – együttvéve 3 tonna aranyat vett.)

 

Összességében véve, a világ összes országának központi bankjai 2014 harmadik negyedében 93 tonna drágafémet vásároltak. Összességében ez volt egy huzamban a 15. olyan negyedév, amikor központi bankok tisztán aranyat vásároltak. A világ központi bankjai által összesen megvásárolt 93 tonna aranyból Oroszország részesedése, a maga 55 tonnájával, egészen elképesztő.

Nem is olyan régen brit tudósok ugyanarra a bizonyos következtetésre jutottak, ami pár éve az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának szakvéleményében vált ismertté. Mégpedig: Európa nem tud meglenni az Oroszország felől érkező energiahordozók nélkül. Ami angolról a világ bármely más nyelvére lefordítva azt jelenti: „A világ nem lesz képes a túlélésre, ha az energiahordozók világméretű egyenlegéből kihagyjuk az Oroszországból érkező kőolaj- és földgázszállítmányokat.”

Így az olajdollár hegemóniájára épülő nyugati világ egyszeriben katasztrofális helyzetben találta magát. Amelyben a Nyugat nem tud meglenni az orosz kőolaj és földgáz nélkül – ám Oroszország mostantól csak természetes aranyért cserében lesz hajlandó eladni olaját és földgázát. Putyin mostani játszmájának pikantériája abban rejlik, hogy az a mechanizmus, amelynek keretében Oroszország csak aranyért adja energiahordozóit, immár attól függetlenül működik: kész-e a Nyugat arra, hogy az önmaga által mesterségesen leszállított árú arannyal fizessen az olajért és a gázért, vagy sem.

Oroszország ugyanis – folyamatos dollárbevételekkel rendelkezvén az eladott kőolaj és földgáz után – bármikor vásárolhat e dollárokért aranyat. Méghozzá a mostani, pont a Nyugat által minden, szabályos és szabálytalan módon leszorított árakon.

Azaz olyan aranyárakon, amelyeket az FRS és az ESF a töredékére szorított le, szemben az olajdollárnak a piaci manipulációk révén mesterségesen felfújt vásárlóértékével. Egy érdekes tény: az Egyesült Államokban mára a törvény erejével bír az, hogy az amerikai kormány egy különleges részlege, az ESF (Exchange Stabilization Fund) – a dollár árfolyamának stabilizálása céljából – lenyomja az arany árát.

A pénzügyi világban axiómának számít az a tétel, hogy az arany: az antidollár.

– 1971-ben Richard Nixon amerikai elnök becsukta az „aranyablakot”: megszüntette a dollár szabad átválthatóságát az aranyra – noha azt az Egyesült Államok korábban, 1944-ben, Bretton Woodsban ezt garantálta.

– 2014-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök kinyitotta ezt az „aranyablakot” – fittyet hányva arra, hogy mit gondolnak és mondanak erről Washingtonban.

Pedig a Nyugat éppen most áldoz óriási erőket és eszközöket arra, hogy lenyomja az arany és az olaj árát. Hogy ilyenformán, egyrészt, a dollár javára torzítsa el a mostani gazdasági realitásokat. Másrészt pedig megsemmisítse annak az Oroszországnak a gazdaságát, amely nem hajlandó a Nyugat engedelmes vazallusának a szerepére.

A helyzet most, momentán, az, hogy az olyan csereeszközök, mint az arany és a kőolaj, a dollárhoz képest aránylag gyengévé és alulértékeltté váltak. Ami a Nyugat kolosszális gazdasági erőfeszítéseinek a következménye.

Putyin pedig, mindeközben, a Nyugat erőfeszítéseivel mesterségesen erőssé tett dollárokért adja el az orosz energiahordozókat. Melyekért azonmód aranyat vásárol fel – mely éppen a Nyugat igyekezetének következtében, most mesterségesen leértékelt.

Putyin játszmájában van még egy érdekes momentum: az orosz urán. Melynek köszönhetően ég ma az Egyesült Államok minden hatodik villanykörtéje. Mely uránt Oroszország ma szintén dollárért ad el az Egyesült Államoknak.

Ily módon a Nyugat azzal a dollárral fizet Oroszországnak a kőolajért, a földgázért és az uránért, mely dollár vásárlóértéke, magának a Nyugatnak az igyekezete következtében, mesterségesen magas, a kőolajhoz és a földgázhoz viszonyítva. Ám Putyin csak arra használja ezeket a dollárokat, hogy értük kivonja Nyugatról annak természetes aranyát, amelynek dollárban kifejezett árát éppen a Nyugat szorította le mesterségesen.

Putyinnak ez az igazán ragyogó gazdasági kombinációja olyan helyzetbe hozza a Nyugatot, az USA-val az élen, mint azé a kígyóé, amely dühödten és eltökélten harapdálja saját farkát.

A Nyugat számára felállított gazdasági aranycsapda elgondolása, valószínűleg, eredetileg nem Putyintól származott. Az elgondolás alighanem inkább Putyin gazdaságpolitikai tanácsadójáé, Glazjev akadémikusé. Különben miként lenne az lehetséges, hogy Glazjev állami hivatalnok – akinek feltételezhetően nincs köze az üzlethez –, sok más orosz üzletemberrel együtt, Washington személy szerint felvétette a nyugati szankciós listákra? A közgazdász akadémikus Glazjev elgondolását Putyin ragyogóan megvalósította – miután előzőleg bebiztosította a maga számára kínai kollégája, Hszi Csin-pin teljes támogatását.

 

Ezzel összefüggésben különösen érdekes lehet az Orosz Központi Bank első elnökhelyettesének, Kszenyija Judajevának a novemberi nyilatkozata. Aki azt hangsúlyozta, hogy a Központi Bank, szükség esetén, az import kifizetésére bedobhatja aranytartalékait. Nyilvánvaló, hogy a nyugati világ által elfogadott szankciók idején, ez a nyilatkozat a BRICS[1] országainak, mindenekelőtt pedig Kínának szólt. Az, hogy Oroszország az árukért kész nyugati arannyal fizetni – mint kiderült – Kínának nagyon is jól jött. Hogy miért – erről szól az egyik korábbi írás.[2]

 

Kína nemrégiben bejelentette, hogy nem növeli tovább dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait (AVT). Ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban az előbbi deficitje állandóan növekszik (a jelenlegi egyensúly immár 5 az 1-hez, Kína javára), akkor ez a nyilatkozat, pénzügyi nyelvről lefordítva azt jelenti: „Kína a továbbiakban áruiért nem fogad el dollárt”. A világsajtó jobbnak látta nem észrevenni a legújabb kor pénzügyi történelmének ezt a kolosszális eseményét. És itt a kérdés még csak nem is az, hogy Kína, szó szerint, nem lesz hajlandó dollárért adni áruit. Kína természetesen ez után is el fogja fogadni a dollárt – ám csupán mint az áruiért járó közbülső fizetőeszközt. Ám Kína, miután megkapta a dollárt, nyomban meg is fog tőle szabadulni, és arany- és valutatartalékainak struktúrájában a dollárt valami mással fogja fölváltani. Különben nem lenne semmi értelme annak, amit a kínai pénzügyi hatóságok bejelentettek: „A továbbiakban Kína nem fogja tovább növelni dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait”. Vagyis Kína a különböző országokkal folytatott kereskedelméből befolyó dollárjaiért többé nem fog amerikai állami kincstárjegyeket (treasuries) vásárolni. Ahogy azt korábban állandóan tette.

Vagyis Kína a jövőben valami másra fogja cserélni azokat a dollárokat, amelyek a továbbiakban nem csupán az Egyesült Államokkal, de általában bármely más országgal való kereskedelméből befolynak – hogy „ne növelje tovább dollárban kifejezett arany- és valutatartalékait”. És itt jön a legérdekesebb kérdés: mi lesz az, amivel Kína fel fogja váltani a kereskedelemből befolyó dollárjait?  Milyen valutára – illetve milyen csereeszközre? A mostani kínai pénzügyi politika elemzése arra enged következtetni, hogy – a kereskedelemből befolyó dollárjait, vagy legalábbis azok jelentős részét – Kína szép csendben aranyra fogja átváltani, ahogy azt már, de facto, teszi is.

 

Ebből a szempontból az orosz-kínai kapcsolatok pasziánsz kártyajátéka nagyon szerencsésen alakul mind Moszkva, mind pedig Peking számára. Oroszország közvetlenül aranyért, annak folyó árán vásárol árukat Kínától. Kína pedig az aranyért, megint csak annak folyó árán, orosz energiahordozókat vesz. Ebben az orosz-kínai idillben mindennek van helye: a kínai áruknak is, az orosz energiahordozóknak is, és az aranynak, mint kölcsönös elszámolási egységnek is. Ebben az idillben csupán egy kéredzkedő számára nincs hely: a dollárnak. És ebben nincs semmi különös. Minthogy a dollár se nem kínai áru, se pedig nem orosz energiahordozó. A dollár csupán egy közbülső pénzügyi elszámolási eszköz – egy fölösleges közvetítő. Márpedig két önálló üzleti partner együttműködéséből a fölösleges közvetítőket, előbb-utóbb, ki szokták iktatni.

 

Itt mindjárt külön meg kell jegyezni: a természetes arany világpiaca eltörpül a tényleges olajszállítások világpiacához képest. A természetes arany világpiaca ráadásul még inkább mikroszkopikus, ha összevetjük a kőolaj, a földgáz, az urán – a különböző áruk – tényleges szállításainak világpiacával.

 

Az arany megnevezésekor a hangsúly azért van a „természetes” szón, mivel természetes (és nem papíron lévő) energiahordozóiért cserében Oroszország aranyat von el a Nyugattól. Mégpedig az energiahordozók kézzel fogható, és nem papíron megvalósuló leszállításáért cserében. Ugyanígy jár el Kína is, amikor – a jelenlegi, mesterségesen, többszörösével leszállított árú, ám valóban létező aranyat – elvonja a Nyugattól. Ellenértékeként annak, hogy kézzel fogható áruit ténylegesen leszállítja.

 

Nem váltak be a Nyugat azon reményei sem, hogy Oroszország és Kína – az általuk leszállított energiahordozókért, árukért cserében – elfogad majd mindenféle pénzérméket, illetve „papír aranyat”. Oroszországot és Kínát ugyanis, végső fizetőeszközként csupán az arany – az pedig csak mint kézzel is tapintható fém – érdekli.

 

Közbevetőleg: Havonta a papír alapú arany forgalma – csupán, mint az arany határidős szállítására adott kötelezvény (futures) – havonta mintegy 360 milliárd dollárt ér el a piacokon. Ezzel szemben havonta csak mintegy 280 millió dollár értékben valósul meg arany tényleges szállítása. Ami a kereskedések során ezer az egyhez arányt teremt a papír alapú, illetve a természetes arany között.

 

Amikor Putyin beveti azt a mechanizmust, hogy a piacról ténylegesen kivonja a Nyugat által mesterségesen leértékelt egyik csereeszközt (az aranyat), cserében egy, a Nyugat által mesterségesen felértékelt, másik csereeszközért (a dollárért) – ezzel elindította azt a visszaszámlálást, amellyel véget ér az olajdollárnak a világszerte élvezett hegemóniája. Ezzel Putyin bevitte a Nyugatot abba a zsákutcába, amelyből hiányzik bármiféle pozitív gazdasági perspektíva. Mostantól a Nyugat fordíthat bármekkora erőfeszítéseket, bármekkora eszközöket arra, hogy mesterségesen növelje a dollár vásárlóerejét, csökkentse az olaj árát, és mesterségesen leszorítsa az arany vásárlóerejét. A gondot az fogja okozni a Nyugat számára, hogy a rendelkezésére álló természetes arany készletei végesek. Ezért minél inkább fog törekedni a Nyugat arra, hogy a dollárhoz viszonyítva elértéktelenítse a kőolajat és az aranyat, annál gyorsabb ütemben fognak apadni az egyre olcsóbb aranyból rendelkezésére álló, ám távolról sem végtelen tartalékai. E Putyin által mesterien megjátszott gazdasági kombináció során a természetes arany a Nyugat tartalékaiból gyors ütemben áramlik majd át Oroszországba, Kínába, Brazíliába, Kazahsztánba[3]és Indiába – a BRICS országokba. Ha természetes aranyból való készletei továbbra is ilyen ütemben csökkennek majd, a Nyugat által megteremtett, az olajdollárra épülő világrend összeomlása előtt a Nyugat már nem fog tudni tenni semmit Putyin Oroszországával szemben. Azt a helyzetet, amibe Putyin az Egyesült Államok által vezetett Nyugatot hozta, egy sakkjátszmában úgy hívják: a felek egyike időhiányba („Zeitnot”) került.

 

A nyugati világ még soha nem látott olyan gazdasági eseményeket, jelenségeket, mint amilyenek a szemünk láttára mennek végbe. A Szovjetunió – amikor estek az olajárak – sietve eladta aranyát. Oroszország, ezzel szemben – megint csak az olajár esésének közepette – az aranyat sietve vásárolja. Így Oroszország immár közvetlenül aláásta az olajdolláron alapuló világuralom amerikai modelljét.

 

Az olajdollárra épülő világmodell arra alapszik, hogy az USA nemzeti valutája domináns szerephez jutott a világ valutáris rendszerében. Ami lehetővé teszi, hogy a Nyugat országai – élükön az Egyesült Államokkal – más országok és népek munkájából, anyagi tartalékaiból éljenek. A dollárnak a világ valutáris rendszerében játszott szerepe abban áll, hogy ez a valuta a kereskedelmi ügyletek lezárulásának, végső fizetőeszköze. Ez azt jelenti, hogy az amerikai dollár, a világ valutáris rendszerében, a felhalmozás olyan végső csereeszköze, melyet nincs értelme más csereeszközökre átváltani. Ám az, amit a BRICS országai – élükön Oroszországgal és Kínával – most csinálnak, az gyakorlatilag megváltoztatja a dollár szerepét és státuszát a világ valutáris rendszerében. Moszkva és Peking együttes akcióinak eredményeként az Egyesült Államok nemzeti valutája, végső csere- és felhalmozási eszközből csak afféle közbülső csereeszközzé változik. Amelynek csupán az a rendeltetése, hogy ezt a közbülső csereeszközt átváltsák egy másik és valóban végleges csereeszközzé: arannyá. Így a dollár gyakorlatilag elveszíti szerepét, mint a csere- és felhalmozás végső eszköze – átadva eme mindkét szerepét egy másik, általánosan elismert, nemzetiségtől és politikától független monetáris eszköznek: az aranynak.

 

A Nyugatnak hagyományosan két módszere volt arra, hogy elhárítsa az olajdollárra épülő világmodell hegemóniáját, és a Nyugat ebből eredő aránytalanul széleskörű előjogait fenyegető veszélyeket.

 

Az egyik ilyen eszközt jelentették a színes forradalmak. A másik ilyen eszköz – amit a Nyugat rendszerint akkor vet be, amikor az első eszköz nem válik be –: a katonai agressziók, a bombázások.

 

Oroszország esetében azonban a Nyugat számára a kettő közül egyik sem alkalmazható: vagy azért, mert lehetetlen, vagy azért, mert elfogadhatatlan.

Mégpedig azért, mert, először is: az orosz lakosság – ellentétben sok más ország lakosságával – semmiképpen sem hajlandó szabadságát, gyermekei jövőjét felcserélni az akár már most rögtön is megkapható nyugati kolbászra.[4] Ez már azokból a nyugati közvélemény-kutatásokból is nyilvánvalóvá válik, amelyekben Putyin népszerűsége rekordmagasságokban található. Például az a személyes barátság, ami Washington favoritját, Navalnijt[5] fűzi McCain szenátorhoz, igen csak nem tett jót sem neki, sem Washingtonnak. Azt követően, hogy erről értesült a sajtóból, az orosz lakosság 98 %-a immár semmi másnak nem tekinti Navalnijt, mint Washington vazallusának, az orosz nemzeti érdekek elárulójának. Ezért azok a nyugati szakértők, akik a valóság talaján állnak, még csak álmodni sem mernek bármiféle színes forradalomról Oroszországban. 

Ami a második, a Nyugat számára hagyományos módszert, a közvetlen katonai agressziót illeti: Oroszország se nem Jugoszlávia, se nem Irak, se nem Líbia. Bármilyen Oroszország ellen, orosz területen indítandó, nem nukleáris hadművelet esetén a Nyugatot, élén az Egyesült Államokkal, megsemmisítő vereség várja. És a Pentagon tábornokai – akik ténylegesen az irányítói a NATO erőinek – ezzel nagyon is tisztában vannak. Ugyanígy nincs esélye egy Oroszország elleni nukleáris háborúnak sem, beleértve az un. „megelőző és lefegyverző nukleáris csapás” koncepcióját is. A NATO-nak egyszerűen nem rendelkezik egy olyan csapásmérés technikai lehetőségével, ami által teljesen hatástalanítani lehetne Oroszország nukleáris potenciálját, e potenciál számtalan megnyilvánulásával egyetemben. Ebben az esetben elkerülhetetlen lenne egy tömeges, megtorló válaszcsapás az ellenségre, annak területére. És egy ilyen válaszcsapás kumulált ereje éppen elegendő lenne ahhoz, hogy a túlélők utóbb már irigyeljék a holtakat. Vagyis egy nukleáris tűzpárbaj eleve nem jelenthetne megoldást az olajdollárra épülő világrend érlelődő összeomlásának problémájára. Jobb esetben ez jelentené e világrend történetében a zárófejezetet, az utolsó állomást. Rosszabb esetben ez elvezetne a nukleáris télhez, minden élőlény kipusztulásához – kivéve talán a baktériumoknak azokat a mutánsait, amelyek a sugárzás hatására keletkeznének. 

A vezető nyugati gazdasági réteg látja a végbemenő jelenségeket, tisztában is van azok lényegével.

A vezető nyugati közgazdászok, kétség kívül, tisztában vannak azzal, hogy a nyugati világ – beleesve Putyin gazdasági aranycsapdájába – milyen mélységesen tragikus és kilátástalan helyzetbe került. Hiszen a Bretton Woods-i megállapodások létrejötte óta mindenki jól tudja azt az alapvető szabályt: „Akinek több az aranya, az állapítja meg a játékszabályokat”. Ám Nyugaton erről mindenki hallgat. Mégpedig azért hallgatnak, mert senki sem tudja, hogyan lehetne most már ebből a helyzetből kikeveredni. 

És, éppen ezért, ha valaki elkezdené elmagyarázni a nyugati közvéleménynek a végbemenő gazdasági katasztrófa minden részletét, akkor ez a bizonyos közvélemény az olajdollárra épülő világrend hívei számára legszörnyűbb kérdéseket kezdi majd föltenni. Amelyek így hangzanak majd:  

–  Meddig lesz képes a Nyugat természetes aranyért olajat venni Oroszországtól?

– És mi lesz az olajdollárral az után, hogy a Nyugatnak elfogy majd a természetes aranya – amivel kifizethetnék az orosz kőolajat, földgázt és uránt, továbbá a kínai árucikkeket? 

Ezekre a látszólag egyszerű kérdésekre ma Nyugaton nem tudja a választ senki.

Hát, uraim, ezt hívják sakk-mattnak. A játéknak vége.

Forrás: http://tehnowar.ru

Internet-portálok anyagai alapján az összeállítást készítette: Tatyjana Dobrogyejeva

 

Novorosszija központi hírügynöksége: Novorus.info

[1] Öt ország által létrehozott együttműködési szervezet. Elnevezésének (angol) betűszava az öt részt vevő ország angol nevének kezdőbetűiből áll össze: Brazília (Brazil – B); Oroszország (Russia – R); India; Kína (China – C), illetve Dél-Afrika (South Africa – S).

[2] Mármint a „Novorosszija” hírportálon korábban egyik megjelent írás.

[3] Kazahsztán nem tagja a BRICS-nek. A BRICS ötödik tagállama – Dél-Afrika – ezzel szemben a világ legnagyobb aranykitermelői és exportőrei között van. (Miként, egyébként, Oroszország is.)

[4] Képletes kifejezés: kb. mint elkótyavetyélni, aprópénzre váltani valami nagy eszményt.

[5] Az orosz liberális „ellenzék” vezére, Putyin legfőbb ellenlábasa.

Ezeket a cikkeket olvastad már?