Publicisztikák

Tovább

Útileírások

Tovább
2017.04.12.

Hont üzent. Érdemes megismerkedni szövegével, ugyanis minden benne van. Úgyhogy előbb megismerjük, aztán válaszolok rá. Hosszú lesz, de legalább egyszer s mindenkorra letudjuk ezt is.

Szóval akkor, Hont lelke, betűhíven: 

„Hont: Zsoca dühös, a keringésem leállt, annyira megijedtem 

Záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk.

Amikor az ember ilyet olvas Orbán láncos tengerimalacától, akkor kissé fölmegy benne a pumpa, és mivel amúgy is mindent elural az izomszag, a tesztoszteronversengés, kedve támad visszaszólni a Valaha Volt Legmocskosabb Szájú Állami Kitüntetettnek: "Drága Rengő Potrohú Zsoca, ne Buda környéki süppedős fotelod kényelmében legyél már ilyen kemény, és ne is állampénzen utaztatott kritikátlan tömeg és bárgyúságig hiszékeny szentfazekak karéjában, hanem intézzük el már fész tu fész (a G. Fodort is hozhatod). Ne hidd már magad hős forradalmárnak, a Világgal bátran szembeszálló lázadónak, elorzott pénzből tartott szolga vagy, aki zökkenőmentesen vette át Szabó Lászlók dicstelen szerepét, és aki életének egyetlen kockázatát akkor vállalta (ne gyere a Fidesz-alapítós, hatféleképpen elmesélt műmítoszoddal, mert röhögni fogok), amikor a Népszabadságtól a Magyar Nemzethez igazolt (vagy tán, amikor a 168 órától a Népszabadsághoz?)".

Ám őrizzük meg nyugalmunkat és derűnket. Koncentráljunk magára, a Textusra. Abból kiderül, hogy Budapesten ezek szerint tüntetés lesz 

a számlakönyvért,

a tömény italokért,

másfajta, a köznép számára tiltott, de félhomályos helyiségekben előszeretettel fogyasztott tudatmódosító szerekért,

a promiszkuitásért,

az ízléstelen emlékművekért, műnótákért, miniszteri villákért,

a megyehármas rangadókért,

a luxusautókért,

védtelen állatok csoportos lemészárolásáért,

a kései kelésért,

a szaftos pörköltért, az emésztéskönnyítőkért és a prosztatagyógyszerért

Avantgárd megmozdulás lesz, nem mondom, csak az a kérésem, hogy a menet elején véletlenül se felejtsenek el egy perselyt vinni.” 

Válasz: 

Drága hőscincér arcú Bandi, semmi Buda környéki fotel, egyenesen Buda kellős közepe, gyere, rendezzük le, hozhatod a Berkecz Balázst is, ha duhaj, nábobos jókedvem épp engedi, még lábujjhegyre pipiskedve, összekapaszkodva a seggemet is kinyalhatjátok. És itt nagyjából el is hagyhatjuk az izomszagot meg a tesztoszteront, veled (veletek) kapcsolatban ilyesmit emlegetni ugyanis eleve blaszfémia.

Szorítkozzunk tehát a lényegre!

Nincs hatféle Fidesz-alapítós műmítosz, tudod te is, csak kénytelen vagy ebbe belekötni, beleszállni, muszáj ezt összekenned önmagaddal, ugyanis ez az, ami neked (nektek) nincsen.

Neked nincsen mítoszod, legendád, nincsen múltad, mert nincsen időd és mélységed, neked (nektek) egyszerűen értelmezhetetlen az a mondat, hogy „mélységes mély a múltnak kútja”, ugyanis a te életed egy sekélyes pocsolya, mely patkánydögöt és földigilisztát ringat csendesen, azt képzelitek tenger zúgásának, világok harcának, nagy, szent nekibuzdulásnak.

Mindig is ez volt veletek a legnagyobb baj. Hogy minden harcotok békaegér harc, és nem vagytok képesek nem komolyan venni, mert ha így tennétek, belőletek tényleg nem maradna semmi. Tinektek a kígyónyi űr is galaxis. Az ilyen szánalmasan sekélyes élet pedig csak úgy élhető, ha megpróbál mindent lerángatni önmaga szintjére. A befelé kunkorodó lélek egyetlen menedéke, ha mindent és mindenkit önmagával összemérhetőnek hazudik – ki mint él, úgy ítél, szól a nép bölcsessége erről.

Ezért aztán most épp tüntettek.  

Tüntettek

a szabad genderért, a gender szabadságáért,

a pillanat örökkévalóságáért,

a számlakönyvek örök titokban maradásáért,

a tudatmódosító szerek legalizálásáért,

a macska-, hörcsög-, anya- és hullabaszás szabadságáért,

minden sport azonnali és végleges betiltásáért,

a nemzet, mint olyan, betiltásáért,

a szabadon választott kormányok illegitimmé nyilvánításáért,

az NGO-k mindenek felettiségéért,

minden felelősség betiltásáért, és

az eljövendő világkormányért. 

Nem éppen avantgárd megmozdulás, inkább unalmas, de kétségkívül ez biztosítja és igazolja az igazolhatatlant: azt, hogy a létezéseteknek van bármi értelme.

S az is kétségbevonhatatlan, drága hőscincér arcú Bandi, hogy e tüntetések adnak reményt arra, hogy megíródhatnak még további világmegváltó művek, szakdolgozatok, melyek nélkül szegényebbek lennénk.

Ott lökdösi már a rendőröket az az ifjú, aki el fogja készíteni a „Hont András nyomorult nemi élete – különös tekintettel a holokauszt traumára” című diplomamunkát.

Már csikket akar elnyomni a pestisrácok újságíró nőjének arcán az az engesztelhetetlenül liberális kistesó, akiben már megfogant a gondolat, amellyel kissé jobbá, szabadabbá teheti ezt a szemét világot:

„Az erős szag, mint szexuális narratíva – fejezetek a budapesti kaprofágok életéből” – ez a gondolat.

Ez a ti szabadságotok, arany, drága Bandi. És lássuk be, tinektek éppen ez a szabadság is való.

És még perselyt sem kell vigyetek a menet elején, ugyanis tinektek ez mind fizetve van.

És akkor, befejezésül – ha már épp most volt a költészet napja – hadd idézzek neked ide valamit. 

„(…)Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. 

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,

Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.” 

Bizony, Bandi, ilyen furcsa, fordított a világ! Ugyanis –bár ezt ti éppen fordítva gondoljátok!- mi vívjuk a harcot, a mi hitünkről van szó. És lehet, hogy elveszünk egy szálig, lehet, hogy visszatér a ti világotok.

Akkor lesz megint IMF hitel, eladósodás, lesznek „szükséges megszorítások”, eltűnnek a multikra kivetett különadók, fényesre lesz nyalva Brüsszel és Washington valaga, egy hét alatt eltűnik a határkerítés, lesz „Refugees welcome”, majd a fekák meg a kibaszott iszlamisták a mi nőinket is megerőszakolják, ti meg elmondjátok naponta, hogy nem ők tehetnek róla, szegények, és mindenki legyen toleráns, lesz megint fasza infláció, deviza hitel, jó nagy hiány meg Népszabadság, és a tüntetőket majd megint véresre verik, a szemeket kilövik, a Demszky meg kitüntet, és felelős nem lesz egy sem. Viszont majd megint minden hónapban ötöst fogunk kapni demokráciából a Helsinkibiztől, a Transparytól, meg a Soros összes többi csicskájától, szóval minden visszatér a régi kerékvágásba, és te is boldog leszel végre, te szerencsétlen, beteg, ócska, nyomorult fasz.

S aztán?

Hát aztán legfeljebb vége lesz mindennek. Úgyis ez a cél, nem? És csak az a kérdés, hogy majd veletek mi lesz. Majd meglátjuk, Bandi…

Címkék: Publicisztika
2017.04.12.

2015 őszi kép: A Borussia Dortmund csapata a mérkőzés előtt körbeviszi a pályán az akkoriban még kötelező "Isten hozott menekült!" molinót.

2017 tavasz: Dortmundban három bombát robbantottak a Borussia Dortmund csapatának busza mellett.
Következtetés: Amennyiben nem katolikus fundamentalisták robbantottak, kimondhatjuk: érdemes a migránsokat simogatni...

Címkék: Publicisztika
2017.04.12.

„Párja szeme láttára erőszakolt meg egy nőt egy machetés migráns 

A bonni hatóságok letartóztattak egy 31 éves ghánai migránst, aki machetével támadt egy fiatal párra. A migráns a barátja szeme láttára erőszakolta meg a nőt.

A 23 éves hölgyet és párját április másodikán támadta meg a gyanúsított. A pár a Siegaue természetvédelmi területen kempingezett.

A migráns egy machetével a kezében fenyegette meg a párt, majd a sátor mellett, a puszta földön erőszakolta meg a fiatal nőt. A brutális bűncselekmény elkövetése után az áldozat párja azonnal hívta a rendőrséget és kórházba vitte a nőt.

Az eset súlyossága miatt a hatóságok azonnal a nyilvánosság segítségét kérték, és mintegy 250 bejelentés érkezett hozzájuk az elmúlt egy hétben. A tettest végül vasárnap fogták el a közeli Siegburgban, miután egy járókelő felismerte az egyik fantomkép alapján, amelyet a rendőrség adott ki.

Miután meglátta a rendőröket, a migráns el akart futni. Menekülés közben eldobott egy hátizsákot, amelyet egy kerti partiról lopott el, méghozzá közvetlenül az erőszakolás előtt.

A bűncselekmény helyszínén talált DNS-minta segítségével azonosították a férfit.

Április harmadikán és negyedikén számos német lap hírt az esetről, ám az csak hétfő délután került nyilvánosságra, hogy az elkövető egy ghánai migráns volt. Sajtóértesülések szerint Olaszországba akarták deportálni, ám fellebbezett az ítélet ellen és elrejtőzött a hatóságok elől.” (888)

Ezek árasztják el Európát, ezeket hordják be az öreg kontinensre Soros „civiljei”, egy beteg és megszüntetendő világnézet kártékony zsoldosai. Ezeket szállítják Líbia partjaitól Olaszországba, ami miatt az olasz főügyész magát Sorost akarja beidézni a törvény elé.

Ezeket akarják integrálni, befogadni, beilleszteni, ezekről állítják, hogy szegény menekülők.

Ezek elől akarják lebontani a magyar határkerítést. Csak hogy világos legyen: ezek a patkányok pillanatok alatt ellepnék Magyarországot is. Csak azért, mert Soros így akarja. 

Címkék: Publicisztika
2017.04.11.

Címkék: Publicisztika
2017.04.11.

Fontossága miatt itt is ismertetjük István barátom írását. Azért is, mert így válik érthetővé, vajon az amerikai külügy miért intéz dörgedelmes figyelmeztetéseket a magyar kormánynak a CEU ügyében.

Miért? Azért, mert az amerikai külügyben még mindig a régi gárda szolgál, ott (is) még Soros az úr.

Remélhetőleg ez záros határidőn belül megváltozik.

Miképpen azt is leszögezhetjük, hogy szintén záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

Aztán majd nem.

Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?

 

MIÉRT SZERETI A „TRUMP”-KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MÉG MINDIG GEORGE SOROST?

THE NEW YORK POST

Lovas István 

A New York-i bulvárlap, a The New York Post így kezdi cikkét: „A Trump-kormány sikertelensége, hogy ez idáig saját embereivel töltse fel a végrehajtó ágat, konzervatív politikai platformjának okoz kárt és meghiúsítja a szavazói akaratát.”

A cikk azzal folytatódik, hogy ennek egyik szomorú leckéjét kellett megtanulnia annak a hat republikánus szenátornak, akik megkérték Rex Tillerson külügyminisztert, hogy vizsgálja meg, vajon az amerikai külföldi segélyt nem arra használják-e fel, hogy világszerte „haladó programokat” támogatnak. A szenátorok nem Tillersontól vagy környezetéből kaptak választ, hanem a jogi osztály középszintű beosztottjától, Joseph E. Macmanustól.

„Lényegében azt üzente a szenátoroknak, hogy kopjanak le”, osztja meg a lap értesülését olvasóival. Mike Lee, Bill Cassidy, Ted Cruz, Jim Inhoffe, David Purdue és Thom Tillis szenátorok március közepén írtak Tillerson külügyminiszternek, hogy vizsgálja meg, vajon a külügyminisztérium és az USAID (US Agency for International Development – Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) nem használt-e fel adófizetői pénzt azért, hogy számos olyan „progresszív” ügyet támogasson, ahol semmiféle nemzetbiztonsági érdek nem fedezhető fel. Azt is kérték tőle, vizsgálja meg, „miként működött együtt az USAID George Soros milliárdossal a progresszív platform elősegítésére és arra, hogy felturbózzák a politikai baloldalt”.

Ennek példájaként a szenátorok megemlítették, hogy egy ilyen csoport olyan reformokat erőltetett Albániában, amelyekről az ország egyes vezetői úgy gondolják, azok „végső célja az, hogy a miniszterelnök és balközép kormánya teljes mértékben a keze közé kaparintsa az igazságügyi hatalmi ágat”. Macmanus azonban még nem is igazolta vissza a vizsgálatkérést. Válasza csupán az USAID szélsőséges méltatására szorítkozott olyan mondatokkal, mint „a külügyminisztérium külföldi segélyprogramjait szigorú alapossággal tervezik, valósítják meg és kísérik figyelemmel azért, hogy azok az alapvető amerikai értékeken alapuljanak”.

A végén azért a rend kedvéért odabiggyesztették, hogy „folyamatosan figyelemmel kísérjük az amerikai külpolitikai segélyprogramot, beleértve a demokrácia, az emberi jogok és a kormányzati segítségprogramok ügyét annak biztosítására, hogy a forrásokat hatékonyan használják összhangban az amerikai nemzeti érdekekkel és a kormány prioritásaival.

Majd jön a zárómondat: „Reméljük, hogy ez az információ segít”. Ez a levélváltás nem egy szenátorban azt a meggyőződést ültette el, hogy a külügyminisztériumban és más minisztériumokban a politikai jelöltek igen kevés száma következtében hivatásos bürokraták működtetik a kormányt.

Igazuk van, áll a cikkben: a végrehajtó ágazatban a szenátusi megerősítést kívánó 553 kulcsfontosságú pozíció közül eddig csak 22-ben történt megerősítés. És nem csak a szenátus késlekedik. 44 kinevezés vár megerősítésre és 488 kinevezés vár megtételre (magára a kinevezésre).

A cikk ezután rátér Soros Nyílt Társadalom Alapítványára és szervezeti hálózatára, amely egyebek között a prostitúció, a kábítószer kereskedelem és az abortusz legalizálását akarja. Soros azonban mindenek fölött a nemzetállamok cselekvési képességét akarja korlátozni, ami a kárhozat tárgya Trumpnak és környezetének. A szenátorok arra is figyelmeztettek, hogy az USAID és Soros tevékenységei aláaknázhatják az olyan nemzetközi kapcsolatok kiépítését, amelyek Amerika javát szolgálják.

Címkék: Publicisztika
2017.04.08.

Címkék: Publicisztika
2017.04.07.

Cikkentyű  Soros legundorítóbb pöcegödréből, a 444-ből: 

„Kilenc embercsempész a felelős a Magyarországon teherautóba zárt és megfulladt 71 menekült haláláért” 

Szakdolgozat Soros CEU-jának végzős diákjától: 

„Migráció a Földközi-tenger térségében: az embercsempészek mint bűnbakok” 

(„A dolgozat szerint noha az illegális bevándorlás évtizedek óta tart, az embercsempészek csak az utóbbi időszakban kaptak nagyobb figyelmet, és ez azért történt mert bűnbaknak kiáltották ki őket.”) 

Most akkor mi van? Ne hagyjatok bennünket kétségek között vergődni! Most akkor az embercsempészek gyilkosok vagy ártatlan bűnbakok?

Címkék: Publicisztika
2017.04.07.

Az alábbi remek és fontos írás a spíleren jelent meg:

Kéri megfejtette: a magyarok kulákmentalitása miatt népszerű Orbán

Szerző: Edward Blake

A szebb napokat látott Hír TV tegnap igazán mélyre süllyedt, Kéri László ugyanis valódi magyargyalázást mutatott be Kálmán Olga vendégeként. Kéri és Kálmán beszélgetése nemcsak azért megdöbbentő, mert a Hír TV-n hangzott el, hanem azért is, mert tartalmában tényleg az 1950-es éveket idézte.

Kéri László: "Én arra gondoltam - most már tudom két-három napja, hogy jövök az új munkahelyére -, hogy szeretnék elmondani valami olyat, amit sose tudtam se megírni se elmondani a korábbi beszélgetésekben sem, hogy mi az az újdonság - ugye a korábbi műsorokban éveken keresztül megkérdezte tőlem, hogy mégis mért van az, hogy a Fideszt a társadalom látható többsége szereti?

 [...] Van úgy, hogy a népszerűség oka valami rémesen sötét dolog. És nem tudom, hogy mit tudok én ebből most elmondani magának. Csak annyit szeretnék így vázlatszerűen elmondani, hogy permanensen visszaél a magyar politikai kultúra örökségének a rosszabbik arculatával. [...] Egy elem az nekem nagyon zavaró és most megpróbálom - legfeljebb nem jutunk a végére - szóval azon gondolkodom, hogy mi a vonzereje ennek a magatartásnak, ennek a macsó, ennek a gazdagodásorientált, megmutatjuk bármi áron a külvilágnak, mindenkinek, ezt nem tudom másként, munkacímen azt mondom:  ez a kuláktempó.

[...] A szerzés, az önmagáért való szerzés öröme. Ez a faja kulákmentalitás a magyar társadalomnak szerintem nagyon nagy részében rejtett örökségként ott van. [...] Gyorsan mondok néhány dolgot. Az 1949-es népszámlálásnál a magyar társadalomnak majdnem kétharmada mezőgazdaságból élt, falun lakott. Tehát még mi a mi szüleinknek meg a közvetlen előttünk lévő korosztályoknak is hihetetlen szoros kapcsolata van azzal a paraszti magyar társadalommal, amelynek a mentalitása sok szempontból falusi, de tulajdonfosztott és minden áron az volt a vágya, hogy egyszer az enyém legyen valami, az istálló, a juhnyáj, a szomszéd birtok. [...] Ez lett ennek a Fidesz-korszaknak a lényege. [...]

Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. [...] A magyar társadalomban szerintem milliókban ott van ez a szubkulturális érzület."

itt ér véget az idézet. Most tegyük zárójelbe, hogy az „önmagáért való szerzés öröme” egyébként a kapitalizmus lényege. A szöveg stílusa és a magyar nép megvetése az, ami botrányos ebben a szövegben. Kálmán Olga mindettől nem határolódott el, hanem annyit mondott, hogy érti és már tovább is gondolta. Úgy tűnik tehát, hogy a Simicska-média az 1950-es éveket idéző, magyargyalázó, kommunista gondolatokat propagál.

Várjuk a még meglévő gerinces munkatársak tiltakozását, ha vannak még ilyenek arrafelé. 

Mit lehet ehhez hozzátenni? Szinte semmit. Talán csak annyit, hogy Kérinek is van még egy hely a Kis Tibi lován. Szóval Lackó, te is… a kurva anyádba…

Címkék: Publicisztika
2017.04.06.

2017.04.05.

Ritkán lehet egyetérteni egy balossal – főleg, ha német balosról van szó! -, de most igencsak eltalálta a lényeget: 

„A német baloldal felrótta Merkelnek, hogy nem szolidárisak az orosz merénylet áldozataival 

"A terror minden egyes áldozata tiszteletet érdemel" – a Die Linke azt kifogásolta, hogy a Brandenburgi kapu sötét maradt az Oroszországban történt merénylet után.

Korábban a Brandenburgi kapu minden egyes alkalommal magára öltötte annak az országnak a zászlóját, ahol terrortámadás történt. Oroszország esetében azonban ez elmaradt — írja az Epoch Times.

Hétfőn a szentpétervári robbantásos merénylet során legalább 11 ember meghalt és 45-en megsebesültek, ám az áldozatokra most nem emlékezett meg senki. Nincsenek fehér-kék-piros színekben pompázó profilképek Facebookon, és nincsenek színes épületek sem. (Kivétel Izraelben, ahol az orosz zászló színeivel világítottak ki egy épületet.)

Én másképp döntöttem volna. A terroráldozatok, mindegy hogy honnan származnak, ugyanazt a tiszteletet és együttérzést érdemlik" — jelentette ki Dietmar Bartsch a die Linke frakcióvezetője az AFP hírügynökségnek.

Két héttel ezelőtt, amikor Londonban 4 ember meghalt és 50-en megsebesültek a radikalizálódott Khalid Masood által elkövetett merényletben, akkor a Brandenburgi kapu magára öltötte a brit zászlót.

Egy múlt heti jelentés szerint a berlini szenátusi kancellária egy olyan szabályt dolgozott ki, ami magába foglalja, hogy a Brandenburgi kapunak minden merényletet követően színesbe kell borulnia, attól függetlenül, hogy hol történt a merénylet.” (888)

Pontosan így van. A párizsi –amúgy elviselhetetlen, ostoba és aljas- karikaturisták, a szintén párizsi koncert ártatlan áldozatai, a londoni áldozatok, mind-mind megkapták az európai szolidaritást, a terrornak áldozatul esettek hazájának zászlajába öltöztek a facebook oldalak, az európai fővárosok ikonikus épületei – most viszont… néma csönd.

Persze. Most oroszok haltak meg. Európa egyik legszebb városában, Szentpéterváron. De ők nem érdemlik meg a szolidaritást, a teátrális részvétet. Hiszen „csak” oroszok.

Bele sem merek gondolni, kik lakják ma Európát. Önmagukat is el fogják pusztítani, és a saját világukat is. A vezetőik pedig még ennél is sokkal rosszabbak.

Tisztelet a számosnak nem mondható kivételnek.

És tisztelet a szentpétervári áldozatoknak, részvét a hozzátartozóknak. Enyhítse fájdalmukat az a tudat, hogy ők még nem adták el lelküket az ördögnek.

Címkék: Publicisztika

Ezeket a cikkeket olvastad már?