TŰRHETETLEN - 18. RÉSZ

E szembenézéseknél mennyivel egyszerűbb eltüntetni a kánonból és az emlékezetből mindenkit. Mindenkit, aki nem illik oda valamiért a hivatalos kánon írók és emlékezetpolitikusok szerint.

Mennyivel egyszerűbb eltüntetni és gyalázni Tormay Cecilt, Herczeg Ferencet, Nyírő Józsefet, Klebelsberg Kunót, Wass Albertet, Hóman Bálintot, Donáth Györgyöt – és mindenki mást. Igen, ne feledjük: Ugyanazok, akik ma ezeket az embereket tagadják ki a hivatalos kánonból, negyven éven át Márai Sándort is kitagadták…

„A múltat be kell vallani”… Hát valljuk be! Mert eleddig a múlt nem volt és nincs bevallva. Ami be van vallva, az a múlt egy része csupán, és annak az egy résznek a fele legalább szintén nem bevallva van, hanem elhazudva.

A bevallott és elhazudott múltdarabok pedig egy szándék szerint bevallottak és elhazudottak. Egyetlen szándék érvényesül ebben a hazug és részleges emlékezetpolitikában, nyelvpolitikában, hivatalos kánon írásban: Az, hogy a kommunizmus bűnei le legyenek tagadva, el legyenek hallgatva, vagy ha már sem letagadni sem elhallgatni nem lehet, hát akkor legalább fabrikáljunk hozzájuk felmentéseket. Felmentéseket, magyarázatokat, megértéseket. S a legtöbb megértést, magyarázatot és felmentést a zsidó bűnelkövetőknek kell kapniuk, ehhez pedig az is szükséges, hogy a nem zsidó bűnelkövetők bűnei, és a zsidók ellen elkövetett bűnök egyedülállónak, kivételesnek, utolérhetetlenül szörnyűnek és egyedül emlékezetre méltónak legyenek maszkírozva.

Lukács György

Ez pedig tűrhetetlen.

Korvin Ottóval kezdtük ezt a cikksorozatot, hát álljon itt a példa kedvéért a végén is ő.

A galiciáner zsidó Korvin (Klein) Ottó banktisztviselő volt, apja meg üzletvezető, innen, a jómódú középosztályból lett gyilkos és hóhér, kommunista ideológus és terrorlegény. Gondoljanak bele: 1894-ben születik Nagybocskón, Kárpátalján, „Kazárföldön”, ahogy Bartha Miklós nevezi a vidéket, Bartha, aki nem is hajlandó zsidónak nevezni a Korvinékhoz hasonló betelepülőket, hanem csak galiciánereknek vagy kazároknak nevezi őket, többek között azért, hogy megkülönböztesse ezeket azoktól a polgárosult, asszimilálódott magyar zsidóktól, akiknek a Korvin-félék éppen úgy az életükre törtek. Szóval 1894-ben megszületik Korvin Ottó a Kárpátalján, 1917-ben már banktisztviselő Budapesten, és 1919-ben már felgyűrt ingujjal akasztja és irtja a magyarokat. Csak a jobb érthetőség és a példa végett: Képzeljék el, hogy egy arab család, mondjuk Abdulék huszonöt évvel ezelőtt, 1991-ben letelepednek Franciaországban. Megszületik a kis Ali, aki 21 évesen, 2012-ben már Párizsban banktisztviselő, és 2015-ben felgyűrt ingujjal franciákat irt és bombákat robbant forgalmas párizsi köztereken.

El tudják képzelni, hogy Ali Abdulnak 97 év múlva, azaz 2113-ban utcák őrzik majd a nevét Franciaország-szerte, és emlékét bizonyos körökben tisztelettel emlegetik ? Persze, el tudják képzelni, abban az esetben, ha Franciaország 2113-ban már nem lesz francia, hanem arab lesz. Akkor Alinek talán szobrot is fognak emelni. Sőt, biztosan…

Korvin Ottónak ma Magyarországon 46 utca viseli a nevét. Mint említettük már korábban, Szabó Ervin nevét pedig a főváros könyvtára őrzi, Lukács Györgynek szobra van, és neve csak áhitatos tisztelettel említhető. Lukácsé, aki szerint Korvin Ottó  „Csöndes, nyugodt, szerény és tárgyilagos volt. Lágyságát és kedélyének mélységét csak azok ismerték, akik személyéhez közel álltak (…) Hősies elvtárs volt, szerényen és nyugodtan a háttérben dolgozó, önfeláldozó szervező.” Lukácsét, aki szerint fel kell mondani a „ne ölj!” abszolút parancsát, aki szerint ölni kell, és aki ölt is. Lukácsét, akinek soha vissza nem vont mondata tanúsága szerint az ember az anyját is megölheti, ha az osztályárulóvá válik.

Ez tűrhetetlen.

És nem is tűrjük tovább.

A nem tűrésnek első lépése pedig az, hogy nem akarunk megfelelni az eddigi kánon írók és emlékezetpolitikusok elvárásainak. Vagyis felállítjuk mindazon szobrainkat, amelyeket fel akartunk állítani, de valami ostoba megfelelési kényszer és tűrhetetlen félelem miatt mégsem állítottunk fel, vagy felállítottunk ugyan, de nem mertük felavatni. Mert az amerikai elnök ideböffent, hogy Hóman Bálintnak nem lehet szobra? Emlékezzünk bátran: Miközben az amerikai numerus clausus alapján például a bostoni orvostudományi egyetemen a húszas években  49%-ról 12%-ra, a Cornell orvosi karán pedig 40%-ról 3,5%-ra szorították le a zsidó hallgatók arányát, aközben a Népszövetség naponta dörgedelmesen figyelmeztette Magyarországot a numerus clausus miatt. Pont ennyit számít, mit üzen Obama…

Vallom, hogy szobrainkat fel kell állítanunk, és azt is vallom, hogy nem tűrhető tovább ebben az országban egyetlen Korvin Ottó utca sem, a Szabó Ervin könyvtár sem, miképpen Lukács György áhitatos tisztelete sem. Ezennel tehát mozgalmat indítok a Korvin Ottó utcák és a Szabó Ervin könyvtár neve ellen. Egyúttal javaslatot teszek arra, hogy hozzuk létre a kitagadottak szoborparkját. Ennek helyéül pedig Nagygécet javaslom.

Nagygéc, a román határ menti ősi magyar falu, amelyet Kádár rendszere meg- és kitagadott a magyar közösségből. Az árvízi veszélyre hivatkozva kitelepítették a falut, és sorsára hagyták, Árpád-kori templomával együtt. Szorgalmaztam, hogy Nagygécet mentsük meg, és mentsük meg a templomot is, és legyen ez a templom a Megmaradás temploma. Ez a vágyam pedig valósággá vált, a templom felújítva várja a látogatókat, miképpen a köré épült emlékpark is. És egyszer talán a falu is benépesül újra. Hitem szerint itt, az egykor kitagadott faluban méltó helye lenne a kitagadottak emlékparkjának, s egyszersmind így Nagygécet kinevezhetnénk Nemzeti Emlékhelynek is végre. Azt a Nagygécet, ahol az emberek körbevették a szekeret, amikor elhurcolták Schwarc bácsit, a közkedvelt magyar zsidót, és nem akarták engedni, hogy elvigyék a csendőrök. Az öreg zsidó pedig elszavalt egy verset. Kisfaludy Károly versét:

„Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.”

Itt a helye a kitagadottaknak. Itt majd

„A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Ámen.

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/26883/pics/14617570289449766_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Ezeket a cikkeket olvastad már?