VÁROSHÁZA

Jött hír Csíkból: 

„Leszedetik a „Városháza” feliratot a csíkszeredai városházáról 

Harminc napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról egy jogerős bírósági ítélet értelmében.

Egy jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról – írta csütörtöki számában a Krónika napilap. A polgármesteri hivatal valamennyi romániai jogorvoslati lehetőséget kimerített a felirat védelmében. A marosvásárhelyi táblabíróság azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet is elutasította, amelyben a hivatal és az önkormányzat a korábban kimondott jogerős ítélet megsemmisítését kérte.

A Városháza felirat eltávolításáért a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasa blogger által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be keresetet 2015 novemberében. A bíróság mind első fokon, mind másodfokon elfogadta a felperes érvelését, mely szerint a román intézménynév magyar megfelelője a polgármesteri hivatal, nem pedig a városháza.

A hivatal bejáratánál egyébként a törvényes előírásoknak megfelelően is olvasható az intézmény nevét románul és magyarul is megjelölő tábla. Ezen a Polgármesteri hivatal megnevezés szerepel.

Számtalan székelyföldi településen helyezték vissza az elmúlt évtizedekben felújított polgármesteri hivatalok homlokzatára a vakolatból kidomborított vagy a vakolatra festett Városháza, illetve Községháza feliratokat. A székelyföldi románokat ért – vélt – jogsérelmek ellen fellépő ADEC és alapítója több tucat pert indított e feliratok ellen. A bíróságok valamennyi esetben helyt adtak keresetének. (MTI, mandiner)

 

Roppant különös dolog ez az emberi nyelv. Ráadásul ahány nemzet, annyi nyelv – ritka kivételektől eltekintve, szegény osztrákok, ugye…

Szóval élünk, éldegélünk itt a földön, és beszélünk mindenféle nyelveket. Az egyik így mondja, a másik úgy. Így aztán például, amikor nekiállunk lefordítani egy-egy román szerző remekművét, egy Ionescu drámát, vagy mondjuk Geo Bogza csodálatos novelláját, a Jakob Oniszia halálát, ami például románul így íródik: Moartea Iacob Onisia, mi mégis úgy írjuk, hogy Jakob Oniszia halála. Félő, hogy ez a Dan Tanasa nevű blogger pert indít valahol, amiért van képünk megbecsteleníteni ezt a művet azzal, hogy magyar átiratban tárjuk a főhős nevét a magyar olvasók elé. Miképpen ahhoz is volt képünk, hogy a csíkszeredai városházán lévő városháza feliratot használjuk, nem pedig a polgármesteri hivatalt.

Ekkora a baj, Tanasa?

Annyira szarul álltok, hogy egy városháza felirat is kikezdi az identitásotokat?

Nem, szerintem nincs ilyen nagy baj veletek. Csak az a baj, hogy te egy fasz vagy (pula), és az ítélkező bírók is pont ugyanilyen faszok vagy picsák (pizda).

Úgyhogy egy szép román jókívánsággal kívánok neked meg a bíróknak jó egészséget: Futu-ti mortii matii!

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/33993/pics/14874190621596082_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?