ERRŐL VAN SZÓ!

Íme, egy tökéletes összefoglalás. (És Heinekent továbbra sem iszunk, fulladjanak bele a szar sörükbe!) 

„A Csíki sör betiltásáról - a jogász szemével

Pár óra alatt bejárta a sajtót az a hír, miszerint a román bíróságok a Heineken keresete folytán betiltották a Csíki sör gyártását.

Mint minden hírről, erről is bebizonyosodott, hogy nem fedi 100%-ig a valóságot, de több olyan dologra fel kell hívnom a figyelmet jogászként, ami jogilag érdekes, vagy mondhatni, hogy furcsa az ügyben.

Először is rögzítsük, hogy a döntés szerint nem a sörgyártást kell megszüntetni, hanem a jogsértő névhasználatot, így azokat a termékeket, eszközöket kell visszahívni, megsemmisíteni, amik ezt a jogsértő megjelölést használják. A döntés oka az volt, hogy a bíróság álláspontja szerint az Igazi Csíki Sör megjelölés az összetévesztésig hasonlít a Heineken által forgalmazott Ciuc Premium termék megjelölésével.

Ami külön érdekes az ügyben, hogy az EU védjegyhivatala korábban viszont a Csíkieknek adott igazat, kimondta, hogy nem összetéveszthető a két sör megjelölése, így lényegében két ellentétes döntés van hatályban.

Én 5 rövid pontban foglalnám össze a - jogi és saját - véleményemet:

1. Az EU-s szabályok a tagországokra kötelezőek, így álláspontom szerint az EU-s kötelezően alkalmazandó jogszabályokat, és egy EU-s hivatal döntését nem söpörhette volna le az asztalról a román bíróság, kialakult egy egységes jogértelmezés, amit ők semmibe vettek

2. Jogilag és ténybelileg sem áll fenn a megtévesztés lehetősége, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az értelmes, tájékozott fogyasztóból kell kiindulni, aki nem fogja összekeverni a két terméket. Nem tudom, hogy ez a jogi álláspont megfelelő erővel lett-e képviselve a perben. Nekem is volt pár olyan ügyem, ahol nagyot kellett harcolni, de győztesen jöttünk ki belőle

3. Egyszerűen nem értem a Heinekent, hogy miért zavarja egy, a román piacon is elhanyagolható méretű kis cég. Illetve miért nem voltak hajlandóak megegyezni a céggel, miért használták fel piaci erejét, hogy elnyomjanak egy kis vállalkozást, aki egyáltalán nem zavarja a köreiket

4. Biztos vagyok benne, hogy politikai-gazdasági szempontok is szerepet játszottak a döntésben, ami egyben szomorú és felháborító.

5. A sörfogyasztó ismerőseim szerint az Igazi Csíki Sör jobb, mint a Ciuc.

Ha úgy gondolja, hogy a cikk segített megérteni a helyzetet, ossza meg ismerőseivel is!”

(www.facebook.com/drbakonyililla,www.drbakonyililla.hu)

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/33686/pics/14863260606449816_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?