RENZI BESZÓL

„Az olasz miniszterelnök megint beszólt a magyar kormánynak 

Akár az EU költségvetését is megvétózza Matteo Renzi olasz miniszterelnök, ha az általuk befizetett pénzből más tagországok falakat emelnek. „Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek” – mondta. Szerinte az igazi Európa nem „egoizmusból és falakból” áll. 

„Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidálisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését” – hangoztatta ismét Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden egy rádiós interjúban. „Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek” – fogalmazott egy másik beszédében a kormányfő. 

Az olasz kormányfő a RAI olasz közszolgálati rádió esti politikai-közéleti műsorában kijelentette, hogy az európai szolidaritásnak megvannak a szabályai. Az igazi Európa nem „egoizmusból és falakból” áll – fogalmazott Matteo Renzi, aki a magyarországi határzárra utalt. 

A La Repubblica olasz napilap értesülései szerint egy másik beszédében Matteo Renzi azt mondta, „nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek”. Az olasz miniszterelnök közölte, hogy az olasz kormány fenntartásait fejezte ki az EU költségvetésének megszavazásával kapcsolatban, ami a „vétó előszobájának” számít – fogalmazott Matteo Renzi.” (mandiner) 

Az a helyzet, hogy ön egy hülye, kedves Renzi úr. 

Szépen felmondja a liberális credót, vakog itt szolidaritásról össze-vissza mindent, fenyegetőzik, de mindez nem tudja elfedni a lényeget: Azt, hogy ön egészen egyszerűen képtelen megvédeni a saját hazáját, és ezáltal képtelen megvédeni az Uniót, ugyanis nem hajlandó erre.

Ön egy letűnt világ figurája.

Önt a saját választópolgárai is utálják, mint Nyilas Misi a kukorica gölödint, és remélhetőleg hamarosan leszavazzák az ön hülye kérdését, melyet feltett népszavazásra, és amely népszavazáshoz kötötte a saját politikai jövőjét. És akkor maga is elmegy a jó büdös francba, Renzi úr, viszi magával a hülye elméleteit, életidegen, a valóságtól teljesen elszakadt kretén ideológiáit, a beteg, liberális világképét, és majd otthon megvétózza az asszony konyhapénzét.

S remélhetőleg jön majd valaki maga után, aki képes lesz megvédeni a csodálatos Itáliát, egyszersmind képes és hajlandó lesz végre betartani az Unió jelenleg is érvényben lévő törvényeit.

Mert maga a törvényeket sem tartja be. A törvények betartása helyett pofázik marhaságokat és fenyegetőzik.

Coki, Renzi!

Mész te is hamarosan a levesbe!

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/31752/pics/14792869259188476_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?