1956 – ÚJ SZEMPONTOK

Tisztelt Olvasók!

Az alábbi szöveget emailen kaptam, és bevallom, eléggé megdöbbentő volt számomra. Megdöbbentő, felkavaró, számos elemében ijesztő, néhány vonatkozásban felháborító vagy vitára ingerlő – de összességében nagyon-nagyon elgondolkodtató. Kérem, olvassák, olvassátok el ti is, és írjátok le, mi a véleményetek 1956 ilyetén értelmezéséről!

És akkor a szöveg, betűhíven idézve, ahogy kaptam: 

„Az IGAZI története az `56-os forradalomnak, - és elárulása pontos lépései (Szalay Róbert történelemtanár. CA-0012. sz. politikai elítélt) 

Október 27-re nyilvánvalóvá vált, hogy az egész országban győzött a forradalom. A félelmetes pártállam kártyavárként omlott össze. Az idevezényelt szovjet páncélos egységek, ligetek, terek, parkok közepére húzódva várakoztak, ahova nem értek el a felkelők benzines palackjai. Az ÁVH és a felfegyverzett kommunisták mindenhol védekezésbe vonultak, a kezdeményezés mindenhol a forradalmárok kezében volt. Biztosnak látszott, hogy néhány nap és a jelenlegi kormányt, egy szélsőséges antikommunista és szovjetellenes kormány váltja fel.

Ezt meg kell akadályozni! Ennek feltétele volt, a fegyveres harc azonnali megszüntetése. Ezért a szovjetekkel megegyezve, ha csak nem szovjet utasításra elismerték a forradalmat és elrendelték az azonnali tűzszünetet!

Tehát a forradalom elárulásának első lépése volt, a „forradalom

elismerése” október 28-án, aminek egyetlen célja volt, a harc

beszüntetése, a forradalom további kibontakozásának megakadályozása. A szép ígéretek akkor sok becsületes, jóhiszemű embert megtévesztettek, de ma ne tévesszen meg senkit! 

Az árulás második lépése volt a Nemzetőrség felállításának elrendelése.

Jól hangzott a megtévesztő szólam, hogy a Honvédség, a Rendőrség és a fegyveres forradalmárok együtt fogják védeni a forradalom vívmányait.

Október 29-én még állt a 100.000 fős hadsereg, kommunista parancsnok vezetésével a laktanyákban, ahonnan számos sortüzet lőttek a fegyvert követelő tömegre, sok száz sebesültet és halottat okozva. Még állt a 60.000 fős rendőrség. Ennek Budapesti főparancsnoka az a Kopácsi Sándor volt, akinél szilárdabb bolsevikot nehéz elképzelni. 30 évesen ezredes, Országgyűlési Képviselő, a Főváros főkapitánya, ráadásul a felesége ÁVH-s főhadnagy.

És volt 10.000 felkelő. De ezek közül is a fegyveres harcok megszűntével hazament 3.000 idősebb, családos ember. Kimondták, hogy a 18 év alattiaknál nem maradhat fegyver. Tehát a legelszántabb 16-17-18 éves „Pesti srácoktól” elvették volna a fegyvert. Szerencsére ez csak részben sikerült.

Képzeljen el a tisztelt olvasó egy nemzetőr századot, ahol van 100 katona, 60 rendőr és 5-6 felkelő. A parancsnok nyilván egy katona vagy rendőrtiszt. Mit tud csinálni itt néhány felkelő? Ez volt a cél, a néhány ezer felkelőt felhígítani a 160.000 fős kommunista irányítású fegyveres között. 

Az árulás harmadik lépése volt, a „Forradalmi Katonatanácsok” felállítása. 

Ez jól hangzó, de sunyi lépés volt. Ugyanis, amikor Nagy Imre 28-án bejelentette, hogy győzött a forradalom, feloszlatják az ÁVH-t, kivonulnak a szovjetek, szabad választások lesznek, stb.-stb. voltak ezredek, ahol spontán alakultak forradalmi bizottságok. Letartóztatták az „elhárító tiszteket,” akik katonaruhába öltözve az ÁVH tagjai voltak.

Kiszabadították Mindszenti Bíborost és diadalmenetben hozták Budapestre.

Olyan tüzéralakulat is volt, ahol kivonultak a lövegekkel a laktanyából tüzelőállást foglaltak hidak, közlekedési csomópontok közelében, hogy ha, kell felveszik a harcot.

Tehát megindult a hadseregben a jobbratolódás! Ezt kellett megállítani!

Ezért elrendelték, hogy minden hadosztályban, ezredben és önálló zászlóaljban meg kell alakítani a Katonai Forradalmi Tanácsot. Közben kiment a titkos parancs, hogy ezekbe a Tanácsokba megbízható kommunista és pártonkívüli katonákat válasszanak be. Így a spontán létrejött forradalmi bizottságok elvesztették létjogosultságukat. Ez volt a cél! 

A negyedik lépése az volt, hogy leszerelték az egyetemista tisztjelölteket. 

Ezekben az években minden egyetemen volt Katonai Tanszék. A katonai tárgyakból éppen úgy kellett kollokválni és szigorlatozni, mint a szaktárgyakból.

Minden év végén egy hónapos csapatgyakorlatra kellett bevonulni és az ötödik év végén, egy 5 hónapos, Tartalékos tiszti tanfolyam után, mint tartalékos tisztek lettek leszerelve.

1956 októberében több ezer ilyen tisztjelölt volt a hadseregben.

Ezek lehettek volna a seregben a forradalom kovászai, akik kapcsolatban voltak azokkal az egyetemista társaikkal, akik elindítói voltak az eseményeknek. Ezeket távolították el a hadseregből, mert féltek a több ezer értelmiségi tisztjelölttől.

/Nem ide tartozik, de emlékeztetek rá, hogy a II. Világháborúban, a Lengyel hadsereg 22.000 ilyen tartalékos tisztjét gyilkoltatta meg Sztálin a Katinyi erdőben és környékén./

Mikor látták a szovjetek, hogy Nagy Imrének nem sikerült megállítani a forradalom kiszélesedését és az, október 28-a és 30-a között tovább hullámzott, a főbb ÁVH-sok és vezető pártemberek menekültek, - ki külföldre, ki a szovjet csapatok védőszárnya alá, 30-án volt a Köztársaság-téri pártház ostroma is. Ekkor adták ki a Moszkvában Zsukovnak a támadási parancsot és a három nap alatt, a határon felsorakozott 19 páncélos és gépesített hadosztály megkezdte, egy hadüzenet nélküli háborúban Magyarország megszállását.

Ekkor egy valóban forradalmi kormánynak 4-5 nap állt volna

rendelkezésére, hogy megnehezítse, meglassítsa a szovjet terveket. Egy általános mozgósítás esetén, a 100.000 fős hadsereg 300.000 főre duzzadt volna, volt 60.000 rendőr. Volt 60.000 vadász személyenként 2-3 lőfegyverrel, ezzel 120.000 nemzetőrt lehetett volna felfegyverezni.

Az ÁVH lefegyverzése után és a különböző raktárakban is volt legalább 20-30.000 lőfegyver. Tehát ½ millió fegyveressel és egy azokat támogató fellelkesült nemzettel kellett volna szembenézni a támadónak.

A hadseregben volt 3.000 olyan ágyú, ami tökéletesen alkalmas harckocsik és páncélozott járművek kilövésére.

Tehát helyzetünk nem volt teljesen kilátástalan.

Gondoljunk arra, hogy Vietnámban, egy gyengén felszerelt, de elszánt nép, legyőzte a Világ legerősebb hadseregét. Vagy Afganisztánra, amit a Szovjet Hadsereg napok alatt megszállt, de az Afgán nép szívós küzdelemben kivonulásra kényszerítette a Világ legerősebb szárazföldi hadseregét.

1956-ban hosszabb ellenállás esetén, és, ha a kormány nem egy kommunista állam követségén kér menedékjogot A Világ népei is határozottabban léptek volna föl. E helyett mi történt? 

Az árulás ötödik lépése volt. A másodéves katonák leszerelése. 

A 100.000 fős hadsereget 20.000 hivatásos tiszt és tiszthelyettes, 40.000 elsőéves és 40.000 másodéves katona képezte. A másodévesek voltak a jól kiképzett katonák, akik az újoncok kiképzésében fő szerepet vállaltak. Ezeknek a leszerelése hatalmas veszteség volt a hadsereg számára, pont akkor, amikor 31-én megindult a szovjet támadás.

/Itt jegyzem meg, hogy november 3-án szombaton a hivatásos állomány 80%-a hazament, azzal a tudattal, hogy hétfőn folytatódik a rendes kiképzés. A katonák közül is sokan eltávozást kaptak hétfő reggelig. Tehát vasárnap hajnalban csak az ügyeletes és szolgálatban lévő hivatásosok és a kevésbé kiképzett újoncok és elsőévesek 2/3 - a volt a laktanyákban./

 

Az árulás hatodik lépése volt a legaljasabb az árulások sorában. 

Elrendelték, hogy a tüzelőállásban lévő lövegeket vonják vissza a laktanyákba, hogy ne zavarják a szovjetek „kivonulását” /?/ és véletlenül se történhessen félreértés, az ágyúkból szereljék ki az ütőszeget. Így a 3.000 ágyú egy csapásra használhatatlan ócskavassá változott, amikor november 2-án már a fél országot megszállta az ellenség. 

Itt kell megjegyezni, hogy nem mindenhova jutott el a hazaáruló parancs, mert november 4-én 23 löveg felvette a küzdelmet a támadókkal szemben. Ez a 23 löveg 16 ellenséges egységet semmisített meg. 8 harckocsit, 2 páncélautót, 2 sorozatvetőt, 2 lőszerszállító tehergépkocsit 1 személyautót és 1 repülőgépet.

Mi lett volna, ha tüzelőállásból, Harcra felkészülten mind a 3.000 löveg tüzet nyit? Mekkora meglepetésszerű első csapást tudtunk volna mérni az ellenségre? 

A hetedik lépés az volt, hogy elrendelték a legszigorúbb tüzelési tilalmat. 

A tisztek felelősségre vonása mellett megtiltottak mindenféle

fegyverhasználatot, „nehogy félreértésből provokáljuk a „kivonuló” szovjeteket. Holott a legfelső katonai és állami vezetés tisztában volt azzal, hogy már három napja hatalmas szovjet katonai erők özönlenek be az országba. A katonák természetesen nem merték megtagadni a szigorú parancsot. Ami nem lett feloldva 4-én sem. 

A nyolcadik lépés hihetetlenül nevetséges lenne, ha nem volna szomorúan tragikus. Amikor a szovjetek körülvettek minden repülőteret, legtöbb laktanyát és katonai objektumot, utasítás ment ki az egységek parancsnokaihoz, hogy vegyék fel a kapcsolatot a velük szembenálló szovjet alakulat parancsnokával és közöljék, hogy ha nem lőnek a

szovjetek, akkor a magyarok sem fognak lőni.

Természetesen a szovjet parancsnok bolond lett volna lövetni, ha a magyarok, erőszak és lövöldözés nélkül is hagyják magukat lefegyverezni, ami meg is történt. 

A kilencedik lépés minden emberi és katonai elképzelést felülmúl és „űbereli” a fenti nyolc lépést összességében. 

Miután hagyták, hogy pár órát „puhuljanak” a zárkákban, hajnalban kihozatták a három katonát. Elmondták, hogy néhány órán belül megindul a támadás a forradalom leverésére, a Nagy Imre kormány megdöntésére és feltették a kérdést, hogy hajlandók – e együttműködni a szovjetekkel. 

- Itt egy kis kitérőt kell tenni és ismertetni, hogy a „Genfi Konvenciót” mely szabályozza az összes hadi cselekményekkel összefüggő kérdést. Többek között kimondja, hogy ha egy katona, tiszt, vagy tábornok fogságba esik, a nevén és a rangján kívül semmit nem köteles mondani!

- Ezzel szemben mind a három katona, a Honvédelmi Miniszter, Maléter Pál vezérőrnagy, a Vezérkari Főnök Kovács István vezérőrnagy és a Hadműveleti Csoportfőnök Szűcs Miklós ezredes, elárulva a forradalmat és Nagy Imre kormányát, hajlandó volt együttműködni az ellenséggel. Ezt az

árulást, minden hadsereg hadbírósága azonnali főbelövéssel büntetné. E helyett, a történelemhamisítók jóvoltából ezek az árulók nemzeti hősnek lettek kikiáltva, szobrok, emléktáblák, utcák, terek, laktanyák nevei hirdetik neveiket. 25 éve az egymást váltó kormányok áhítattal koszorúznak ezeknek a kommunista árulóknak az emlékműveit. 

Ki érti ezt ”a rendszerváltás” után 25 évvel és a „választófülkék forradalma” után 5 évvel?

Szalay Róbert történelemtanár. 

Ui. A fenti cáfolhatatlan tények letagadhatatlanok és számtalan

dokumentummal igazolhatók! Legfeljebb letagadni vagy meghamisítani lehet azokat. Ezt teszik a történelemhamisítók, akik közel három hosszú évtized óta, a Soros György által létrehozott és a kommunista kormányok által 100 milliókkal támogatott. az úgynevezett „56-os Kutatóintézet” keretében mételyezték a közvéleményt és még ma is, az Intézet bezárása

után is mint „neves történészek” hirdetik hazugságaikat.

 

Érdemes megjegyezni a legismertebbeknek a neveit: Germuska Pál, Eörsi László, Rainer M. János, Szakolczai Attila, Ungváry Krisztián.

 Több alkalommal felszólítottam a fenti urakat, /?/ még Pongrátz Gergellyel együtt is, hogy dokumentumainkkal együtt üljünk össze és tisztázzuk a forradalom igaz történetét, feltárva azt, amit eddig elhallgattak, de javaslatainkat sorra elhallgatták, sőt személyünket támadták karaktergyilkos módon.

Úgy gondolták, ha sikerül személyünket hiteltelenné tenni, akkor az általunk hirdetett tények is hiteltelenné válnak.

Pedig az igazság, ha letagadják, elhallgatják, meghamisítják, hirdetőit üldözik, akkor is igazság marad!”

Ennyi tehát a szöveg. Egy gondolatot pedig megér, hogy valóban:

Mi lett volna, ha egy általános mozgósítás révén félmilliós magyar katonai erő száll szembe a szovjetekkel ? Mi lett volna, ha Franco százezer önkéntese és repülői (amelyek Konrad Adenauer engedélye alapján Nyugat-Németországban leszállhattak volna üzemanyag pótlásra - erről korabeli diplomáciai dokumentumok vannak) megérkeznek? 

Maradt volna a kommunizmus negyven évig? Vagy 1956-ban ilyen ellenállással és áldozattal a magyarok megtörték volna a jaltai rendszer logikáját, és kivívtak volna maguknak azt, amit Ausztria 1955-ben békésen megkapott?

Megspórolhattuk volna magunknak a kádári negyven évet? És ha igen, milyen áron?

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/31319/pics/14776541429438335_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?