Ha normálisan akarnám kezdeni ezt a levelet, úgy kezdődne,hogy Kedves Dávid. de mivel dühös vagyok, nem igen akarom szalonképesen kezdeni, ezért így kezdem, hé, te elkényeztetett, magatartásproblémás, beképzelt kis önjelölt sztárocska, vagy mi....(bár szerintem már ez a három sor is meghaladja a szellemi képességeidet)

Azért írom ezt a levelet, mert értesültem róla,hogy neked nem jött  be Rió, rohadt kicsi volt a szállodai szoba, ráadásul szobatársat is kaptál, biztos az is jó köcsög volt, nem volt lazac a menzán, és sok volt a nemzetközi bunkó is, akik nem engedték,hogy megnyerd a 400 méteres vegyesúszást, csak 12. lettél, ezért gondoltál egyet, és felültél a repülőre,hogy idő előtt hazagyere, holott elvileg még indultál volna egy másik számban is. Ezt azzal indokoltad,hogy most is tanácstalan vagy és szomcsi, és ha az a szám se sikerülne, még sokkal szomcsibb is lehetnél, azt pedig nem akarod bevállalni. mikor ezt olvastam, kicsit morci lettem. el is mondom,hogy miért. mi, akik nem vagyunk tehetségesek, így nem készülünk az olimpiára, dolgozni járunk. sokan  minden nap a legjobb tudásuk szerint elvégezzük a munkánkat, mégsem jutunk egyről a kettőre, és nap mint nap kudarcok érhetnek minket, ami igazságtalan, de ez van. viszont nem tehetjük meg,hogy ha egyik nap szomorúak lettünk, mert megtettünk ugyan mindent, mégsem sikerült valami, következő nap nem megyünk el dolgozni, nehogy még szomorúbbak legyünk. tudod miért nem? mert másnap már nem lenne munkahelyünk. olvasom sokszor,hogy itt Magyarországon méltatlan körülmények között készülnek az élsportolók. láttam Szilágyi Áron öltözőjét is, kb., akkora mint a 9 hónapos kisfiam szobája, viszont ők kb. négyen használják, mégsem azt olvasom az újságban,hogy Áron habzó szájjal jól bevert egyet valakinek,hogy nagyobb öltözőt szeretne, pedig neki még valamennyire joga is lenne ehhez, mert most már kétszeres olimpiai bajnok, hanem rólad szólnak a hírek, aki hozzá képest mondhatjuk,hogy sehol sem vagy. Tudom,hogy a zsenik furcsák is lehetnek. csak az a baj,hogy te a szó tiszta értelmében nem vagy zseni. voltak eredményeid, általában olyan versenyeken, ahol a fél mezőny nem jelent meg, kiemelkedő időt sosem úsztál, kiemelkedő versenyzőt sosem tudtál megverni. Darnyi Tamás, na, ő zseni volt, mégsem verte meg egyetlen csapattársát sem, be sem mutatott senkinek, mert nem volt ideje erre, ugyanis azzal kellett foglalkoznia, ami a dolga, vagyis úszott, néha világcsúcsot, néha mást, bár ezt te nem tudhatod, mert sosem volt még részed hasonlóban. ő ezt kicsit eredményesebben adta elő, mint te. azzal sem szórakozott, amikor  megkérdezték egy verseny után, hogy mit gondol a versenyről, hogy próbált értelmetlen, befejezetlen mondatokat alkotni, amik véletlenül sem voltak válaszok a feltett kérdésre, mert ő nem ezekkel a dolgokkal akarta felhívni magára a figyelmet.de hogy ne menjek ennyire messze, mert vagy te akkora király,hogy ne ismerd Darnyi Tamást, kérdezd csak meg édesapádat,hogy neki milyen balhéi voltak úszókarrierje során. nem fogja sokáig sorolni.

Sportoltam régen , közel sem olyan szinten, mint te, de annyit azért tudok,hogy mennyi munka van egy olimpiai indulás mögött,nyilván te is rengeteget edzettél,hogy oda kerülj, és nyilván ennél jobb szereplést vártál magadtól. ugyanakkor neked meglett volna a lehetőséged, hogy javíts, amivel nem éltél. azok a cselgáncsosok, akik 17 mp alatt kapnak egy ippont, ezzel elveszik négy év munkájuk, ölni tudnának egy javítási lehetőségért, ami két nap múlva és nem négy év múlva van, de te verrasztóhisztisdávidka vagy, megteheted,hogy ne élj vele. a sportolók nem verhetetlenek, pályafutásuk alatt hullámhegyek és hullámvölgyek is akadnak, attól sportolók,hogy a kudarcok után is fel tudnak újra állni. a nálad sokkal esélyesebb Gyurta Dani a fő számában a 16 közé sem jutott, de kint maradt, szurkol a többieknek, és próbál javítani a váltóban, mert ő egy sportember. te meg egy kis szerencsétlen hülyegyerek vagy. ennyi a különbség.

ettől függetlenül az olimpiai küldöttség, és az úszódelegáció  vezetőit sem értem, akik ezt lehetővé tették számodra. abban biztos lehetsz,hogy ha én vagyok ott döntési pozícióban (szerencséd van, sosem leszek), akkor a felvetésre, hogy hazamennél, a következő választ kaptad volna:

-Dávidka, tudok neked azonnal egy szuper járatot Budapestre, 72 óra menetidővel, nyolc átszállással, aminek a költségeit nyilván te állod

-ha hazaértél, szedd össze gondosan a Rióra kapott egyenruhát, táskákat, kiegészítőket, és mindent, amit az olimpia miatt kaptál, és add le a MOB irodában, de büdös gyorsan, majd odaadjuk valakinek, akinek jelent valamit a piros, fehér, zöld szín...

-ja, ne igen nyafizzál a jövőben,hogy mennyi állami támogatást szeretnél, meg milyen versenyen indulnál, ami költséges, mert ezekre majd küldünk innentől olyan tehetséges fiatalt, aki mindent megtesz azért,hogy méltón képviselje az országot

-a jövőben ha indulnál valamelyik világversenyen, neked az adott szám aktuális világcsúcsa lesz a szintidő, amit nem egy, hanem két hivatalos versenyen kell megúsznod, mert ezzel ki tudjuk kerülni,hogy szomcsi legyél a verseny után, hiszen ha itthon szórod a világcsúcsokat, kint sem érhet nagyobb trauma

-ha a jövő évi budapesti vb-ben gondolkodsz, tudunk neked ajánlani egy remek önkéntesi állást, melynek díjazása a két hétre két emblémás póló, majd ne felejtsd el naponta kimosni, különben elég hamar roppant büdi leszel, ami hülyén venné ki magát, mert igen sok lesz a külföldi vendég.

 

Sajnos, nem én döntöttem, úgyhogy simán hazajöhettél, tudtál adni a Ferihegyen egy újabb összefüggéstelen nyilatkozatot, nem tudom,hogy volt-e az országban valaki, aki utána komolyan aggódott volna egy kicsit is amiatt,hogy jaj, vajon Dávidka folytatja-e az úszást, mert ha nem folytatod, az annyira komoly veszteség lesz a népnek, mint nekünk, táplániaknak, amikor a coop boltban marika néni szabadságon van, és őt egy hétig a majdnem ugyanolyan szőrös pirike néni helyettesíti, fáj, fáj, ,de fe tudjuk dolgozni nagynehezen valahogy. szóval kedves Dávid, maradjunk ennél a megszólításnál,hogy te is értsd, szerintem egy beszari kis gyökér vagy. ha netán a visszavonulás mellett döntenél, hidd el, maximálisan támogatlak ebben, tedd meg, hátha találnak helyetted egy olyan úszót, aki megtanul ennyire úszni, viszont viselkedni is tud. civil életedhez sok sikert kívánok, bár ha ennyire nagyszerűen viseled a kudarcot, nem tudom,hogy milyen területen kellene elhelyezkedned, majd te kitalálod, aztán ha nem jön be,  ne felejts el majd ott is hisztizni.

szevasz:-)

Forrás: http://buti.blogger.hu/2016/08/11/nyilt-level-verraszto-davidhoz-amit-legnagyobb-sajnalatomra-sosem-fog-olvasni