ÓCSKA, GYÁVA, SZEMÉT DISZNÓK

„A szekelyfold.ma híre, filmfelvétellel együtt:


Csíkszereda főterén felvonták a székely zászlót, majd a rendőrség csendőri erősítés mellett eltávolította a lobogót, majd Tőke Ervint, a zászlófelvonás kezdeményezőjét, a Néppárt csíkszeredai polgármesterjelöltjét bekísérte a rendőrségre. A jelenlévő tömeg hangos nemtetszésének adott hangot, amint az elnyomó hatalom kézi vezérelt rendőrsége eltávolította a székelység lobogóját.

Tőke Ervin pénteken nagyobb tömeg jelenlétében a Szabadság téren, hangos taps kíséretében vonta fel a székely lobogót, majd a rendőrség felszólítása ellenére sem vonta azt be, mint fogalmazott érvényes építkezési engedélye van, ezért nem vonja be a zászlót.

Már a zászló felvonása előtt érezhető volt a rendőri , csendőri és titkosszolgálati jelenlét. Mindenkit lefilmeztek a téren még egy iskolás csoportot is, akik a nemrég felavatott Márton Áron szoborcsoportot tekintették meg.

Miután a rendőrség emberei levették a székely zászlót el is kobozta azt. Mikor a levont zászlóval elvonultak a tömeg „Tolvajok” bekiabálással és pfujolással fejezte ki felháborodását.”

És senki, egyetlen percig se gondolja senki, hogy a brüsszeli tetvek emiatt majd tiltakozni, vagy legalább morogni fognak. Ez belefér az EU demokrácia és szabadság képébe. Hiszen csak a magyar kisebbség jogairól van szó. Rohadt gazemberek!

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/27750/pics/14651147323155513_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?