HELYREIGAZÍTÁS

Íme a Budavári Önkormányzat közleménye Ruszwurm ügyben: 

„A Ruszwurm-ügyről

A Ruszwurm több mint 180 éve cukrászdaként működik, és ez a továbbiakban sem fog megváltozni!

Az elmúlt napokban néhány sajtóorgánumban valótlan, téves és félrevezető állítások jelentek meg a Budai Vár egyik kuriózumaként, több mint 180 éve cukrászdaként működő vendéglátó ipari intézménnyel, a Ruszwurm cukrászdával kapcsolatban. Ezek a téves információk a cukrászda jelenlegi bérlőjétől, Szamos Miklóstól származnak. Attól az egyetlen, a Budai Vár területén kereskedelmi illetve vendéglátóipari tevékenységet folytató vállalkozótól, aki több éves – kifejezetten segítő szándékú – önkormányzati intézkedéssorozat ellenére sem volt hajlandó, a megváltozott piaci helyzetet tudomásul véve bérleti szerződését átalakítani.

Az előzmények: A Budavári Önkormányzat felülvizsgálva az esetenként több évtizede kötött nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti szerződéseket, megállapította, hogy egyes, határozatlan időre kötött szerződések igen előnytelen feltételeket tartalmaznak az önkormányzat számára. Az önkormányzatnak a jó gazda gondosságával kell eljárnia minden, a közösség vagyonát érintő üzleti tevékenysége során. Ezért 2011-ben képviselő testületi döntés született a határozatlan idejű szerződések határozott idejűvé alakításáról, valamint a bérleti díjak 2011-es piaci színvonalára emeléséről. A kerülettel szerződésben álló több, mint 100 vállalkozással, egyetértésben, az átállást könnyítő üzleti megoldások alkalmazásával, gond nélkül megtörtént a szerződések módosítása.

Egyedül a műemléki védettségű Ruszwurm cukrászda jelenlegi bérlője nem volt hajlandó megegyezni az önkormányzattal, mint a cukrászda tulajdonosával.

2014-ben jelezte először Szamos Miklós úr, hogy hajlandó az önkormányzat feltételeit elfogadni, azonban a számára kiküldött új szerződést már nem írta alá, ezt 2015-ben visszautasította, ezt követően került sor a szerződés végleges felmondására, ez a felmondás lép a nyáron hatályba.

Összehasonlításul: a Budavári önkormányzattól bármilyen nem lakás céljára ingatlant bérlők 47 ezer forint/négyzetméter/év bérleti díjat fizetnek. Szamos Miklós bérlő az egyetlen, aki a régi szerződése alapján hatezer kilencszáz forint bérleti díjat fizet négyzetméterenként és évenként, ezzel hatalmas versenyelőnyt élvezve a többi budavári vendéglátóipari vállalkozással szemben.

A kitelepülésről: a Budavári önkormányzat képviselő testületének határozata alapján nem kaphat közterület foglalási engedélyt olyan vállalkozás, amely jogi vitában áll az önkormányzattal. Ezért nem kaphat közterület foglalási engedélyt Szamos Miklós bérlő, aki egyébként megegyezés hiányában a cukrászdát is kénytelen lesz elhagyni.

Ez esetben a Budavári Önkormányzat a lehető legrövidebb időn belül gondoskodni kíván a cukrászda folyamatos működtetéséről, új bérlői szerződés megkötéséről, hiszen a Vár nem maradhat Ruszwurm nélkül.” 

Ez így teljesen rendben van, így minden érthető. Sajnálom, hogy egy pillanatra megint betévedtem az erdőbe, és azt gondoltam, egyetlen szavát el lehet hinni a Kettősmércének. Ennél már csak azt sajnálom jobban, hogy Szamos Miklós is hazudik. El kell zavarni a Ruszwurmból, és átadni a helyet egy tisztességes (és jó!) cukrásznak. Az önkormányzattól ezúton elnézést kérek Ruszwurm ügyben. Az Attila úti konditerem, a Tabáni teázó és az Országház Pince ügyében feltett kérdéseimet fenntartom.

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/27536/pics/14643355357503834_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?