KONTEO

A faszkalapok képtelenek leugrani erről a témáról: 

„Tovább száguldozik Felcsúton a Váradi Andrást halálra gázoló idős férfi

Megrekedt a Bicskei Járóbíróságon Váradi András, a tragikus körülmények között elhunyt alcsúti juhász halálának körülményeit tisztázni hivatott eljárás.

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, mire Magyar György ügyvéd pótmagánvádat nyújtott be a bíróságra. De az áprilisra ígért új tárgyalás egyelőre csúszik.

Váradit - aki az Együtt jelöltje volt a helyi önkormányzati választáson - 2014. október 11-én, egy nappal a választás előtt ütötte el Mercedesével a 84 éves (magyar és osztrák állampolgársággal egyaránt rendelkező) M. Ferenc. Az Alcsútdoboz és Etyek közti szakaszon történt az eset. Váradi kiszállt, hogy megigazítsa a gumipókot a Daewoo tetejére erősített létrán, amikor a Mercedes 68 km/órás sebességgel, lassítás nélkül elgázolta. A sofőrt elvakíthatta a Daewoo és a mögötte álló Opel fényszórója.

A Népszabadságnak az ügyvéd számolt be az ügy állásáról. Kiderült, hogy a legutóbbi tárgyaláson M. Ferenc ugyan sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de nem érzi magát bűnösnek. Nem tett vallomást, és mint kiderült, azóta is volán mögött ül, sőt az eset óta kétszer is indítottak ellene szabálysértési eljárást a környéken: egyszer gyorshajtás, egyszer záróvonal átlépése miatt.

Magyar szerint más hajmeresztő mulasztásokra is fény derült a legutóbbi tárgyaláson. Az ügyvéd például maga indítványozta a bizonyítási kísérletet a helyszínen, amit a rendőrség egész egyszerűen elmulasztott megtenni. Magyar szerint közlekedési, orvosi szakértők, illetve a tanúk jelenlétében kellene helyszíni jelentést készíteni, de eddig erre nem került sor.

Szintén furcsa körülmény, és egyelőre a bíróság nem adott rá magyarázatot, hogy a jelentés szerint Váradi kezében volt az alumíniumlétra, ám annak felületén semmiféle sérülésnyom található. A létra megvizsgálására vonatkozó indítványt a bíróság befogadta, és a tárgyat Göböljárásról a bűnjelraktárba szállították.” (Népszabadság, 444)

És akkor a lényeg! Napnál világosabb, hogy a Népszabadságos, 444-es, magyargyörgyös szarkeverők számára vannak jó és rossz konteók. Az osztályozás roppant egyszerű: az ő összes konteójuk kiváló, tökéletes konteó, és mint ilyen, nem is konteó, a másik oldal minden konteója rossz, eszement, káros és aljas konteó, vagyis konteó.

Nem olyan bonyolult világ ez.

Mert hát jó, ha tudjuk: ez most arról szól, hogy Orbán egy zivataros, viharos éjszakán a Drakula-kastélyban fogadta a TEK, továbbá az orosz titkosszolgálat képviselőt, és megbízást adott nekik a roppant veszélyes Váradi András juhász likvidálására. Azok meg hosszú szervezés után felbérelték a 84 éves osztrák-magyart, hogy üsse el a juhászt, kezében egy alaménium létrával, vagy mi a lófasszal. Legkésőbb a ’18-as választási kampányban fogunk erről valami újat olvasni, és a Rényi gyerek fogja írni. Ő ugyanis családilag tudja, milyenek is a titkos akciók, meg a besúgások…

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/27515/pics/14642521913629199_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?