BUMM A FEJBE!

„Rendőrökre gyújtották a járőrkocsit Párizsban

Közel két hónapja tiltakoznak Párizsban a munkajogi reform ellen. A megmozdulások egyre erőszakosabbak, de szerda este szintet sikerült ugrani: vascsövekkel támadtak egy járőrpárosra, miközben ők az autójukban ültek.

Michel Cadot fővárosi rendőrfőnök szerint "szélsőségesen megdöbbentő" szintre emelkedett az erőszak, a támadók ellen gyilkosság kísérlet miatt indítanak eljárást. Szerda délután a tüntetők egy kisebb, maszkos csoportja vasrudakkal támadt egy rendőrautóra Párizsban, majd felgyújtották azt. A benneülő egyik rendőrt megverték, mikor kiszállt, azóta is kórházban ápolják. Női járőrtársa kisebb sérüléseket szenvedett.

A tüntetők szerint a rendőrök maguk szítják az erőszakot, szerintük viszont az direkt ellenük irányul. Az ország több városában is demonstráltak a rendőrök a túlzottan erőszakossá váló megmozdulások ellen.”(444)

A fenti hírhez videó is tartozik, nézzék meg, tényleg döbbenetes. Miképpen az erőszak elharapódzása is döbbenetes. Életre kelt Kassovitz Gyűlölete – ami szintén nem csak film volt, hanem a valóság.

A nyugati világ robbanás előtt áll. Ez nyilvánvaló. Csak az érthetetlen, miképpen fordulhat ez elő, ráadásul éppen a hírhedten kemény és durva francia rendőrökkel? Amúgy a rendőröknek nem demonstrálni kell, ha állatok megtámadják őket és az életüket veszélyeztetik, hanem meg kell védeniük magukat. Ha máshogy nem megy, hát fegyverrel.

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/27372/pics/14636580414764421_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?