HÍREK 181.

„Megszűnt az Orbán Viktort cigányozó Bakács Tibor műsora a Tiloson

Bakács Tibor Settenkedő még a március 4-i, Honthy és Hannah című élő rádióműsorában cigá­nyozta Orbán Viktort. A műsort felfüggesztették, pénteken pedig eldőlt, hogy meg is szüntetik. 

Bakács közleményt adott ki, amiben azt írta:

„Elnézést kérek a magyar mi­niszterelnöktől, hogy pozitív diszkriminációt felhasználva megvédtem a nagy nyilvánosság előtt, mint nem antiszemitát. Ugyanakkor kénytelen vagyok bejelenteni, hogy tizenöt év után megszűnik a Honthy és Hannah rádióműsor. (…) Ebből is látható, hogy a sajtószabadság a kormány káros tevékenysége révén tovább szűkül. Ezt az bizonyítja, hogy a Tilos Rádió, félve a hatalomtól, elébe menvén a tapasztalatból ismert károknak, gyors öncenzúrát gyakorolt. (…) Csak azt tudom mondani, amit Douglas Mac Arthur tábornok, amikor a japánok megkergették, hogy visszajövök”.

A Borsnak azt nyilatkozta Bakács, hogy lesz másik műsora a Tiloson, bár azt még nem tudja, hogy mikor.” (444.hu)  

Előzmény:

Bakáts Tibor a következőket adta elő a Tilos Rádióban:

„Viszont az Orbánnál, talán azért, mert cigány, érzem azt, hogy a zsidók iránti elkötelezettsége (…) –itt a stúdióban tartózkodó többi rohadék állat közbevág, mindenfélét összehord, végül abban jutnak konszenzusra, hogy az „Orbán kis vidéki cigány”, majd Bakáts folytatja – (…) magasabb fokú, mint Boros Péternek. (…) Vagyis nem gondolom antiszemitának.”

Tehát: Orbán azért nem antiszemita, mert egy kis vidéki cigány. Így áll össze a liberális világkép ezeknek a fejében.

Világos ez is.

A Farkasházy Tivadar nevű másik rohadék geci lapjában, a Hócipőben Bakáts majd a jövő héten is ír valami szépet és vicceset. Mert a Bakáts akkor került a laphoz, amikor szalámit, sajtokat, egyebeket lopott, és lebukott, és kibaszták mindenhonnan. Akkor a Farkasházy magához vette.

Most cigányozik és zsidózik éppen, de ezeknek ezt is szabad. Nekik szabad. Nekik lopni is szabad, van rá magyarázat. Bakáts például azért lopott saját magyarázata szerint szappant, szart, szalámit, mert baszott adót fizetni, ezért az Apeh elvitte a pénzét, és éhes volt szegény. Meg a kurva anyjáért.

A Tilos tök jó hely amúgy is. Itt közölte karácsony előtt egy Barangó névre hallgató kiirtandó görény, hogy „kiirtanám az összes keresztényt”, de azt is megmagyarázták azok, akik szintén kiirtanák, csak nem olyan őszinték, mint a Barangó haverjuk. És ezeknek van egy Sicratmenjük is, az meg a facebookon koldul, közben meg véleménye is van azokról, akik nem koldulnak, az a véleménye azokról, akik nem koldulnak, hogy azok a tehetségtelenek, viszont jó kapcsolataik vannak, ő viszont kurva tehetséges, csak nincsenek kapcsolatai, ezért muszáj koldulnia, de az amúgy is tök jófejség. Aztán összedobnak a rohadt patkányembernek pár milliót, kíváncsi vagyok, adózik-e majd utána. (Nem fog.)

Szóval ezek ilyenek.

A nagy öregjük amúgy már nagyon régen megmondta: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti bennünket”. (Itt a „mi” az ők, a „ti” meg mi volnánk…)

Ezt amúgy tudjuk.

S e helyről üzenjük az összesnek: Dehogy fogunk kivégezni benneteket! Nyugodj meg Farkasházy, te ócska fasz. Nektek a hosszú élet a legnagyobb büntetés. Mert így éritek meg a rohadt, beteg világotok teljes pusztulását...

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/25866/pics/14579734655533866_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?