HÍREK 175.

„NATO-parancsnok: Moszkva és Damaszkusz fegyverként használja a menekülteket

Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására – jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.

Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra. Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába. Ez napi gyakorlat – fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és “rákként terjed” a menekülthullámban.

Philip Breedlove

John McCain republikánus szenátor, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen. Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai “úgynevezett tűzszünetnek” már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet – fogalmazott McCain szenátor. Hozzátette: “Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak”. A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal.” 

Azért megnyugtató, hogy végre megtudtuk, mi is okozza a „menekültválságot”. Össze-vissza gondoltunk eddig mindenfélét, de Philip Breedlove (Fajtaszerelem Fülöp), a NATO európai főparancsnoka felnyitotta a szemünket és megmutatta végre a helyes utat, amelyen gondolatainknak kalandozni, vándorolni érdemes, sőt, javallott.

A „menekültválságot” ugyanis az oroszok okozzák.

Ezt onnan lehet egészen pontosan tudni, hogy Fajtaszerelem Fülöp megmondta. Ez pedig éppen olyan, mint amikor úgy 1976 táján Brezsnyev elvtárs megmondta a tutit, vagy amikor 1984-ben, Ercsi helyőrségben, ahol pontonos hidászként szolgáltam „hazámat, a Magyar Népköztársaságot”, szóval amikor Ercsiben meg lett nekünk mondva, hogy amint kitör majd a háború, mi az olasz hegyivadászok ellen fogunk vonulni, amúgy pedig hamar vége lesz a dolognak, mert „odabaszunk nekik acsással, és ha az nem elég, kapnak a pofájukba töpfével”. Acsás = atomcsapás, töpfe = tömegpusztító fegyver. És ez volt a kiképzésünk sziklaszilárd elvi alapja…

Nahát, pontosan ilyen szilárd elvi alapokon áll Fajtaszerelem Fülöp négycsillagos NATO tábornok okfejtése, ami csak azért kétségbeejtő, mert Ercsiben legalább egy törzsőrmester vezette le az acsás-töpfe világképet.

Szóval az oroszok tehetnek a menekültválságról. Mert bombáznak Szíriában. Rendben, nyilván így van, mert Fajtaszerelem Fülöp mondja, tehát így kell lennie. De hadd kérdezzem meg a kötelező tisztelettel: 2015-ben bejött (jött? Özönlött!) Európába másfélmillió migráns. Az oroszok viszont alig két hónapja bombáznak. Akkor az a másfélmillió miért jött? Tudták, hogy az oroszok bombázni fognak, és már tavaly meg voltak ijedve, ezért ott hagyták kellemes, békés, gazdag, ápolt kertekkel körülvett otthonaikat? Tényleg nem szeretnék akadékoskodónak tűnni, pláne nem fényes tekintetű Fajtaszerelem Fülöp tábornok elvtárssal szemben, Isten őrizzen meg engem efféle szemtelenségtől, de azért a tábornok úr mégsem lehet akkora fasz, hogy azt hiszi, ezt be lehet adni nekünk.

Akkor viszont egy lehetséges megoldás marad: Bennünket néz ekkora fasznak.

Rendben van, megértettük. Acsás és töpfe, szokva vagyunk hozzá.

De még így is, ennek tisztázása után is marad egy kínzó kérdés! Azt mondja ugyanis a tábornok elvtárs, hogy „korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába. Ez napi gyakorlat”…

Tessék mondani, ezt honnan lehet tudni? Nagyon érdekelne bennünket a válasz, ugyanis mi egy éve mondogatjuk, hogy a migránsokkal terroristák özönlenek be Európába, de eddig azt mondták nekünk erre, hogy nácikok vagyunk meg fasiszták, meg egyáltalán hogy juthat ilyen eszünkbe. De hát most, hogy a tábornok elvtárs ilyen világosan és példamutató okossággal elmagyarázta minekünk, hogy eddig nem volt semmi baj, mert „korábban valódi menekültáradatról volt szó”, most viszont már a terroristák jönnek, ráadásul ez „napi gyakorlat immár”, nahát most teljesen összezavarodtunk.

Mert:

1.: Ha a „menekültválságot” az orosz bombázás okozza, akkor a „korábbi menekültáradat” mi a faszom elől menekült, és miért volt „valódi”?

2.: Ha a korábbi, ismeretlen okból nekiindult menekült áradat volt a valódi menekültáradat, akkor ez a mostani milyen menekült áradat? Mű menekültáradat?

3.: Ha ez a mostani az orosz bombázások miatt indult útnak, tehát mégis valódi menekültáradatnak kell tekintenünk, akkor miért éppen ebben bújnak meg napi gyakorlat szerint a terroristák, és a korábbi mégsem valódi menekültáradatban miért nem bújtak meg?

4.: Ha egyébként napi gyakorlat, hogy ebben a valódi vagy mű menekültáradatban bújnak meg a terroristák, akkor miért is kell nekünk itt Európában beengedni, majd egy kvóta alapján szét is osztani ezeket?

Kínzó kérdések ezek, és nagyon kérjük a tábornok elvtársat, adjon választ rájuk, mert eltévedtünk. Nem látjuk még mindig a helyes irányt. Úgyhogy nagyon sokat segítene, ha tábornok elvtárs összedugná azt az okos fejét a másik zsenivel, a McCain szenátor elvtárssal, és megpróbálnának valami ennél koherensebb hazugság-cunamit kiötleni, mert félő, hogy így nem marad más minekünk, mint az acsás meg a töpfe. Meg a rettenetes felismerés, hogy megint van nekünk Szovjetuniónk. Az a neve, hogy Amerikai Egyesült Államok…

Címkék: Publicisztika
20
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/25627/pics/14571757591620690_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 20 db hozzászólás érkezett!
Kitalátor 2016-03-09 12:20:24
Ha ez a Tenyészszerető Szerető tábornok vagy valamelyik beosztottja pl. tavaly nyáron Debrecenben járt volna, és a Nagyállomás környékén téblábol, érdekes dolgokat láthatott volna.
Az egyik ilyen, amihez szerencse is kellett, hogy volt rá eset, amikor gyalogos csúcsforgalomban két kisebb (sáska-)raj szembetalálkozott a zebrán. A parancsnok felszólítására az egyik raj visszafordult, és együtt mentek tovább. Igen ám, de közben piros lett a lámpa, és ők a zebra közepén jártak. Vezényszóra futólépésbe váltottak, és a harmadik lépésnél már szinkronban léptek. Kalocsán ez nekünk kb. az 5. -6. lépés után ha sikerült volna "beszámolás" nélkül.
A másikat egy közelben lakó barátom ismerte fel: több fegyvernemből lehettek. A telepített embercsempész/parancsnok ugyanis eligazítást tartott minden csapatnak, amikor leszálltak a vonatról, hogy hogy és milyen járművel kell eljutni a menekülteknek (nem bevándorlóknak) létesített táborba, és mielőtt vonatra ültek, hogy elfoglalják végleges elhelyezési körletüket Nyugaton. A katonák egy része külön vezényszavak nélkül a gyalogságnál jól ismert oktatási négyszög alakzatot vette fel, más csoportjaik viszont az állítólag a deszantosokra jellemző kör alakzatot. A leginkább élő pajzsnak és öngyilkos merénylőnek magukkal hozott gyerekes családok meg csak ténferegtek, kívül a körön/négyszögön.
Válaszolok
Kitalátor válasza: Ezo bejegyzésére 2016-03-09 12:00:17
Német nemzet? Na ne röhögtess!
"Nagy Németországban történt az eset
Hogy egy német nőnek ikre született
Megszólal az egyik: Hello, mister, goodbye!"
Ráfelel a másik, hogy "Ja nye panyimaj!"
A német nemzet olyan, mint a német autó, amit részben Németországban is(!) készítenek francia tervek alapján olasz munkavezetők által irányított törökök, kínai és román alkatrészekből. Nem véletlen, hogy akik legalább a kutúra egy részét örökölték, Škodát vesznek...
Válaszolok
Ezo
Ezo válasza: Sándor bejegyzésére 2016-03-08 09:30:20
Sajnos a német nemzet akkorát fog szívni évtizedeken át, hogy kérdés, vajon marad-e belőlük hírmondó. Végülis ez a cionok végső célja. A magyar nemzet sem fogja megúszni, ha nem leszünk a józan paraszti eszünknél.
Válaszolok
Ezo
Ezo 2016-03-08 09:25:58
Ennek a korrupt NATO tábornoknak még a szeme sem áll jól.
Válaszolok
Sándor válasza: JánosL bejegyzésére 2016-03-07 02:43:50
Németországnak már gyakorlatilag befellegzett. Az 1960-as években bevándorolt törökök unokái sem lettek németek, sőt kifejezetten németgyűlölők. A német nép már anno az 1900-as évek végére teljesen legyengült a polkorrektség szellemétől és nem a bevándorlók azok akik majd őket fogják szolgálni, hanem fordítva, mert úgy polkorrekt... (Agyalágyult dolog amit mondok? Nos a polkorrektség eleve egy agyalágyult dolog!)
Válaszolok
Sándor 2016-03-07 02:09:13
Köztudomású, hogy egy speciális kontraszelekciónak köszönhetően egy katona minnél magasabb rangban van annál hülyébb. A tábornok, azaz generális, pontosabban degenerális értelmi képességében messze elmarad a közlegényt képviselő Svejk józan és hétköznapi szintjétől. Egy tábornok eleve csak tábornoknak alkalmas, ha elküldenék büntetésből krumplit pucolni (a közlegényekkel ez megesik..) akkor azt se tudná, hogy a kést melyik kezével fogja meg..
Válaszolok
Edit 2016-03-05 20:27:37
Fajtaszerelem ugyan alliterál, de a Tenyészszerelem közelebbi, lényegi fordítás lenne... "Breeding us out of existence", hogy egy klasszikust idézzek (addig tenyésztenek minket= keverik a népeket, hogy megszűnünk létezni mi fehérek). Az átlag amerikainak meg mindent be lehet adni, mert úgysem emlékszik arra sem, hogy mi volt 2 hete, nemhogy tavaly.
Válaszolok
Tibor65 2016-03-05 17:22:18
Egykor a hadseregben: "Katona, kapcsója mán át ótómatára! Katona, átal e van mán kapcsóva ótómatára?"

A kérdés azóta is lóg a levegőben, de egyes tábornokok már át vannak kapcsolva "ótómatára".
Válaszolok
Milo válasza: Béluci bejegyzésére 2016-03-05 15:45:42
Hát persze, hogy nem, Lucácska.

:-)
Válaszolok
JánosL válasza: Béluci bejegyzésére 2016-03-05 15:18:48
:- ))))))))))))))))))
Válaszolok
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?