HÍREK 172.

„Martin Schulz szerint önmagáért beszél, hogy Orbán 1294 menekültről akar népszavazást

Martin Schulz szerint Orbán Viktor népszavazási kezdeményezése egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a magyar miniszterelnök ideológiai kérdést csinál a problémáról. Mint mondta, 1294 ember elhelyezéséről van szó, vagyis a népszavazást nem a források vagy a kapacitás hiánya indokolja. Vagyis szerinte a népszavazás pusztán ideológiai kérdés.

Szájer József, a Fidesz EP-képviselője valójában meg is erősítette ezt. Ő arról beszélt, hogy Magyarország nem adta át az EU-nak a hatáskört, hogy kötelező kvóták szerint menekülteket telepíthessen az országba. Igaz, szerinte Magyarországot a Genfi Egyezmény se kötelezi menekültek befogadására - pedig amúgy de, a Genfi Egyezmény szerint menekülteket nem lehet visszautasítani.” (444)

 

Martin Schulz, a kontraszelekció homonkulusza hazudik. Persze, hogy hazudik. Lássuk:

Tavaly nagyjából 1,8 millió migráns lepte el Európát. Idén, az első hónapban pedig megnyolcszorozódott a migránsok száma, csak a nyugat-balkáni útvonalon.

Senki nem tudja megmondani, hol a vége ennek a rettenetnek. Az impotens, köldöknéző, tökéletesen elhülyült, elmartinschulzosodott Európa pedig ott tart migráns ügyben, mint a Gyalog galopp:

„Bámulatos, hol tart már a tudomány! Rájöttek, hogy lehet birkavesével földrengést megelőzni…”

Ennek stációja a kvóta.

Ami most annyi, amennyi. (Amúgy ezt az annyi amennyit sem lehet végrehajtani.) De mondja már meg Schultz elvtárs, ha marad a trend, és idén majd nyolcszor annyian jönnek, mint tavaly, akkor is marad a kvótánk 1294? Vagy arról van szó, hogy ha belemennénk ebbe az idióta és hazug és velejéig rohadt kvótarendszerbe, akkor legközelebb már 12 940 migráns jönne, utána 129 400, és így tovább?

Hát persze, hogy erről van szó!

És ez tényleg ideológiai kérdés!

És ti tényleg eltakarodtok a picsába Schultz elvtárs, de hamarosan!

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/25372/pics/14564830202920139_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?