Gulyás Gergely el nem mondott beszéde


Az alábbiakban olvashatják Gulyás Gergelynek, a Fidesz alelnökének beszédét, amelyet dr. Donáth György szobrának avatásán mondott volna el. A képviselőt az 1919-es és 1945 utáni söpredék utódai megakadályozták a beszéd elmondásában, és megakadályozták, hogy a szobrot felavassák. Ez a söpredék, ha tehetné, ma is ölne. Épp oly` kéjesen, mint elődeik tették...
(A témára hamarosan visszatérek!)  

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Donáth György egykori országgyűlési képviselőt a köztársaság-ellenes összeesküvési per elsőrendű vádlottjaként koncepciós perben a szovjet megszállás ellen hazánk szabadságáért és a magyar demokráciáért folytatott küzdelméért ítélték halálra és végezték ki. A kommunista hatalom még poraiban sem hagyott végső nyugodalmat számára. Utolsó szó jogán az ősi éneket segítségül hívva Szent Istvánhoz fohászkodott: „Tekints, István király, szomorú hazádra, fordítsd szemeidet régi országodra!”

Ma, amikor még a végtisztességében is meggyalázott honfitársunk áldozata előtt hajtunk fejet, a bennünket körülvevő közegben a méltánytalanságot, a szándékos meg nem értést és a hősiesség figyelmen kívül hagyását látva, mi sem mondhatunk mást, mint amit az utolsó szó jogán Donáth György mondott: „Tekints, István király, szomorú hazádra!”

A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett Donáth György a Központi Statisztikai Hivatal tisztségviselője volt mindaddig, amíg 1938-ban a közhivatalt elhagyva az Imrédy Béla által szervezett Magyar Élet Mozgalomhoz csatlakozott. 1938. októberétől az Egyesületközi Együttműködés szervezet elnöke lett. 1939 és 44 között a Magyar Élet Pártjának országgyűlési képviselője volt. 1940-től a párt budapesti elnökhelyettese, majd egy éven át alelnöke. 1939-től az Egyesületközi Együttműködésben is résztvevő Magyar Testvéri Közösség tagja.

A világháború alatt mindvégig kormánypárti politikusként szemben állt a német nemzetiszocializmussal, a ’44-es megszállás után a világháború végéig nem vett részt a közéletben. Amint az ellene folytatott koncepciós perben a bíróság előtt felidézte: 1944-ben javasolta, hogy a képviselőház Budapesten maradt tagjai üljenek össze és deklarálják, hogy a soproni nyilas országgyűlés törvénytelen „mi vagyunk a nemzeti szuverenitás intézményesei változatlanul.”

A szovjet megszállást szintén élesen elutasító Donáth György a Magyar Testvéri Közösség tagjaként került a Honvédelmi Minisztérium kommunista irányítás alatt álló katonapolitikai osztályának a látókörébe. A ’44 után érdemben nem működő, viszont ’46 újra aktivizálódó Magyar Testvéri Közösségnek olyan tagjai voltak, mint Göncz Árpád, id. Antall József és Kosáry Domokos. Az 1945-ös választás egyértelműen igazolta a magyar társadalom parlamentáris demokrácia iránti vágyát, a magyar választópolgárok  83 %-a a népakaratnak megfelelő államberendezkedést megvalósítani szándékozó pártokra voksolt, a Kisgazdapárt önmagában is 57 %-os eredményt ért el.

Magyarország szabadságáért az újbóli megszállással és a kommunizmus fenyegető szörnyűségével szemben fellépő Magyar Testvéri Közösség tagjai ellen indított koncepciós per az első volt a kommunisták által szervezett justizmordok hosszú sorában.

Donáth György e per elsőrendű vádlottjaként tudatos mártíriumot vállalt. Ahogyan vádlotti magatartását jellemezték „Donáth, az elsőrendű és nyilvánvalóan eleve halálos ítélet elé néző vádlott végig szabad emberként viselkedett, függetlenségét egy percig fel nem adva.” A vele szembeni vád szerint a baloldal fékezésére törekedett, a „demokratikus fejlődés akadályozásával” és a „demokratikus köztársaság megdöntésére” irányuló tevékenységével.

A vád képtelenségét érzékeltetve védekezésében egyértelművé tette, hogy amit terhükre rónak, az rájuk a legcsekélyebb mértékben sem igaz, viszont mindenben illik a kommunisták magyarországi tevékenységére. 

A halál árnyékában is egyértelműen fogalmazott a Magyarországon 1947-re kialakult helyzetről. Az utolsó szó jogán elmondott 6 órás beszédében a demokratikus erők befolyásolásának büntetőjogi vádjára a következőket mondta: „Ügyész úr, a befolyásolást azért nem fogadja el eszköznek, mert (állítása szerint) az állam vezetői a demokráciában nem saját elgondolásukat valósítják meg, hanem a népét. Száz százalékig magamévá teszem azt, amit az ügyész úr mondott, mert nagyon érdekes konzekvencia adódik belőle. 1945-ben választások voltak, melyek során a nemzetgyűlési mandátumok többségét a Kisgazdapárt kapta meg, vagyis a nép abban az irányban nyilatkozott, hogy azt akarja, hogy az országot a Kisgazdapárt kormánya szerint kisgazdapárti emberek vezessék ... mégis a népakarat megnyilvánulásával ellentétesen nem így kormányoztatik az ország, mint ahogy a nép 1945-ben megnyilatkozott. (…)Tehát ismétlem, nem a demokratikus rend, a demokratikus életforma megváltoztatására törekedtünk. Ellenkezőleg, éppen a közösségben magunkba szívott és vérünkké vált népi politikai felfogásunkat akartunk uralkodóvá tenni nemcsak a papíron, hanem a valóságos életben is.”

Hősiességét és hitét mi sem bizonyítja jobban, minthogy fiatalemberként is egyértelművé tette, hogy sorsát nem a bíróság, hanem az Úristen dönti el, ezért: „én semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fogok kegyelemért folyamodni, de még fellebbezni sem fogok. A legnagyobb készséggel vállalom a súlyosbító körülményt személyemre nézve, ha a bíróság úgy találná, hogy ennek a társaságnak én voltam a vezetője. Amilyen arányban súlyosbító körülmény tehát az esetleg megállapítható vezetés énrám nézve, ugyanolyan arányban legyen enyhítő körülmény vádlott-társaimra.” Donáth György a bitófa árnyékában –tudatosan vállalva a halált – védelmezte hazánk szuverenitását, a magyar demokráciát és vádlott bajtársait.

Donáth Györgyöt a népbíróság 1947 júliusában halálra ítélte és 1947. október 23-án kivégezték. A kommunista diktatúrába való ’47-es átmenet évében még megengedték tisztességes eltemettetését a Farkasréti temetőben, de az emlékétől való félelmet mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ’56-os forradalom leverése után hamvait eltávolították onnan és a Budafoki temető egyik kriptájába helyezték. A Donáth Györggyel szemben hozott népbírósági ítéletet 1991. április 15-én semmissé nyilvánították, földi maradványait 2002. júliusában a Farkasréti temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen fehér márvány síremléke alatt helyezték – most már reményeink szerint valóban – örök nyugalomra.

A XX. század hazánk mindig vérzivataros történelméből is kiemelkedik mindazon emberáldozatokkal és területi veszteségekkel, amelyeket Magyarország elszenvedni volt kénytelen. Két világháború, két totalitárius diktatúra és két megszállás borzalmai, trianoni és a párizsi békediktátumok, honfitársaink százezreinek halálba küldése.

Nekünk szerencsésebb korszak adatott. Magyarország 26 éve demokratikus jogállam, mely az emberi méltóság feltétlen tiszteletén alapul. Osztozunk mindazon közösségek fájdalmában, akiket a XX. század diktatúrái során a magyar honfitársaink ellen elkövetett bűntettek a legközvetlenebbül érintettek, így osztozunk a magyar zsidóság és a magyarországi svábok fájdalmában és gyászában is. Soha senki nem relativizálhatja a részben saját honfitársaink által saját honfitársaink ellen származásuk miatt elkövetett bűnöket.

A XX. század gyilkos diktatúrái alatt csak az maradhatott tisztességes és az alkothatott maradandót, aki szembe tudott szállni a gyakran szörnyű bűnöket hordozó korszellemmel. Aki ellent tudott mondani a hatalomnak és az uralkodó eszmének, sőt, sokszor csak az, aki nem egyszerűen a hátratételt vállalta, hanem akár a börtönt, vagy ami a legtöbb: mártíriumot. Ma a szabad világ és annak vezető hatalmai is számtalan olyan államférfi nagyságát ismerik el joggal, akiknek bizonyos nézetei kibékíthetetlen ellentétben állnak azzal, amelyet a jelen jogegyenlőségen és emberi jogokon nyugvó gondolkodása helyesen korunk megkérdőjelezhetetlen alapelvének tekint. Az eredendően bűnös emberi élet esetén azonban fogalmilag kizárt, hogy valakinek tökéletessége miatt állítsunk emléket.

Senki, soha nem állította azt, hogy aki életútja befejezésekor hazájáért a lehető legtöbbre volt képes – életét adta érte – az mindig mindenben csak jót cselekedett volna, mindig szembe tudott volna szállni a korszellemmel. Sőt, történelmünk nagyjai között olyanokat is számon tartunk, akiknek nem csupán életútjának egy adott korszaka ellentmondásos, hanem akiknek mártíriumától eltekintve életművük egésze az.

Akiknek az esetében a mai megbecsülésünk alapja, hogy bűneik, hibáik, tévedésük felismerése után nem együtt éltek a hazugsággal, hanem nemet mondtak rá, akkor is, ha ez óriási áldozatot kívánt. Amikor az ő emlékük előtt hajtunk fejet, akkor nem a bűnt tüntetjük fel erényként, hanem az újrakezdés életáldozatot is magában foglaló hősiességét.

Sütő Andrást segítségül hívva „a világos szavak értelmében bízva, így mások értelmében is bízva tehát” szeretném egyértelművé tenni: amikor a moszkovita kommunista Nagy Imre szobra előtt fejet hajtunk, akkor nem azzal az előterjesztésével fejezzük ki egyetértésünket, mely Sztálin halálakor a magyar nép generalisszimusz iránti hálájának emléktörvényben való megörökítését eredményezte, nem a börtönnel fenyegetett feketevágások korát akarjuk visszahozni és nem a németek kitelepítéséről szóló, a nácik által meghonosított kollektív bűnösség elvét érvényesítő kormányrendeletet előterjesztő Nagy Imre belügyminiszterre emlékezünk és más emlékezőket sem vádolunk meg alkalomról alkalomra mindezzel.

 Hanem annak a néhai miniszterelnöknek adjuk meg a tiszteletet, aki politikai bűnök sorozatából álló életét képes volt megtagadni azért, hogy igent mondhasson a XX. század legnagyszerűbb magyar eseményére, az 1956-os forradalomra, és aki ezt az elhatározását önmagával szembeni kegyelmet – Donáth Györgyhöz hasonlóan – nem ismerve a bitófa árnyékában sem másította meg és kitartott a nemzet addigra már sajátjának érzett igazsága mellett.

Ahogyan Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét sem azért viseli Budapest belvárosának legszélesebb sugárútja, mert a Gömbös-féle fajgyűlölő pártban végzett munkája ebben a formában megörökítendő, hanem mert a német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni ellenállása tőle is a legtöbbet, a legnagyobb hősiességet; életáldozatot követelt.

A Donáth Györgynek állított szobor sem jelent egy fájóan rövid, de sűrű életút minden lépésével való azonosulást, de a szabad és független Magyarországért vállalt mártíriumának emléke főhajtásra kell, hogy késztesse az utókort.

Az életáldozat mindig nehezen érthető, mindennapi létünkben felfoghatatlan, hiszen a földi élet minden, amit – a hit ajándéka nélkül – látni és felfogni vagyunk képesek. Ami azon túl van - meggyőződés szerint – a vég vagy a végtelenség. Donáth György végtelenségbe vetett hite és demokratikus meggyőződése elég erős volt ahhoz, hogy hősies kiállásával elfogadja, hogy neki a földi létből 43 év adatott.

Az, hogy hazánk élhető ország legyen nem csupán életszínvonal kérdése. Ha az időnként már tét nélkülinek tűnő ideológiai küzdelemben, az egymással szemben álló szekértáborok még olyan egységes mércét sem képesek találni, amelyre tekintettel emberi sors, életút és teljesítmény egyformán mérhető, akkor annak a közösség egésze látja kárát. Akkor nem lesznek közös hőseink és nem lesz közös történelmünk sem. Akkor azokhoz fogunk tartozni, akiknek a hazugság jut osztályrészül, mert nincs erejük szembenézni az igazsággal. Akkor nem tudjuk adósságainkat főhajtással törleszteni azokkal szemben sem, akik erre méltók és nem tudunk ítéletet mondani azok felett, akik erre rászolgáltak. Lassan mára úgy tűnik, több a történészek közötti vita, mint a kutatási eredmény, pedig ha ez fordítva lenne, talán a viták egy részét is megspórolhatnánk.

Amikor ma Donáth György emléke előtt tisztelgünk, egy olyan rövid életű jogász-politikus emléke előtt hajtunk fejet, aki nem volt ugyan mentes a korra jellemző bűnöktől, de politikai pályája során a II. világháború alatt szemben állt a német nemzetiszocializmussal, következetesen és megingathatatlanul küzdött az ország szuverenitásáért a náci, majd a szovjet megszállással szemben. Küzdött azért, hogy Magyarország olyan demokrácia legyen, ahol az ország polgárai szabadon dönthetnek saját sorsukról. E meggyőződésében a halálos fenyegetettség nem elbizonytalanította, hanem megerősítette. A hitéért és társaiért vállalt mártírium teszi indokolttá, hogy alakját bronzba öntve is felelevenítse az utókor.

Címkék: Publicisztika
36
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/25348/pics/14564076428709672_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 36 db hozzászólás érkezett!
kereszt 2016-02-28 14:39:07
Továbbra sem akarok kockás inges "demokráciát".
Válaszolok
JánosL 2016-02-28 11:08:37
http://magyarhirlap.hu/cikk/48722/Turhetetlen_1

Csak azért, hogy az oldal teljes legyen!

Csak halkan mondom, remek írás! (bátor kiállás az igazság mellett!)


"Donáth György, az 1944. március 19-e előtti parlament tagja, aki a zsidótörvények tárgyalásakor tiltakozásul kivonult az ülésteremből, "



Donáth György antiszemita volt?

Az volt. Mint korának számtalan kiváló, megfellebbezhetetlen tehetségű, nagyságú embere, akik nélkül egyszerűen nem is létezne magyar kultúra és magyar história. Ha pusztán az antiszemitizmus elegendő ok lenne arra, hogy kitagadjunk valakit a magyar pantheonból, akkor nem lenne ott helye Petőfi Sándornak, Herczeg Ferencnek, Kosztolányi Dezsőnek, Márai Sándornak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Dezsőnek, Féjának, Erdei Ferencnek, Móricz Zsigmondnak – úgy általában a népieknek, és históriánk számtalan nagyságának. Ráadásul az antiszemitizmus számos esetben vád csupán, s elég hozzá, ha valaki akár egyszer életében rosszat vagy igazat írt a zsidókról. Arról nem is beszélve, hogy a ’19-es patkánylázadásban és tömeggyilkosságokban sajnos felülreprezentált magyarországi zsidóság – tagjai többségének akarata és szándékai ellenére – maga is tehet arról, hogy „kivívta” a többségi társadalom mély ellenszenvét és haragját.
Válaszolok
Ezo
Ezo 2016-02-27 11:10:36
"Elvitték Donáth György szobrát a fővárosi Üllői út és a Páva utca sarkáról. A szobor avatása szerdán elmaradt.

Kutas László, a szobor alkotója az MTI megkeresésére pénteken azt mondta: a megrendelő, a Magyar Politikai Elítéltek Közössége féltette a szobrot, emiatt vihették el. Hozzátette: úgy tudja, a Facebookon csoport szerveződött a szobor ledöntésére. Tudomása szerint Donáth György szobra a Hadtörténeti Múzeumba kerül majd, ott állítják ki.

Szerdán Valkony Károlyné, a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének főtitkára a helyszínen közölte az MTI-vel, hogy a szervezők a méltatlan körülményekre hivatkozva lemondták az avatóünnepséget.

Az ünnepségen több tucatnyi tiltakozó jelent meg, „nem kérünk a fajgyűlöletből”, „a rasszista ünneplő maga is rasszista” feliratú táblákat feltartva, folyamatos fütyüléssel és kiabálásokkal fejezték ki, hogy ellenzik a szoborállítást. Arra hivatkoztak, hogy Donáth György támogatta a zsidótörvényeket, szervezte a fajvédő mozgalmat."


Nos, ez a kommunista balliberális söpredék a valódi magyargyűlölők! Magyarul beszélnek, magyarul írnak, de a gondolkodásuk és a lelkük nem magyar!
Válaszolok
Ezo
Ezo válasza: JánosL bejegyzésére 2016-02-27 10:54:10
Martonyi egy bilderberges szarzsák! Részt vett az ország kirablásában. Amikor a helyzet magaslatán kellett volna állnia, amikor ki kellett volna állni Magyarországért, mint külügyminiszter, akkor hallgatott, amikor hallgatnia kellett volna, akkor csak fölöslegesen jártatta a pofáját az ország ellen.
Válaszolok
Uriel válasza: Béluci bejegyzésére 2016-02-26 23:43:22
Az utóbbi fél év egyik legjobb írása Molnár F. Árpádtól - ha nem a legjobb -, ezért is linkeltem, úgy látom minden hatásos eszközt egyszerre vetett be, amit lehetett és eddig alkalmazott :-)))
Válaszolok
kereszt 2016-02-26 19:14:49
A söpredék,az továbbra is söpredék,akkor is,ha "bal" oldali célokra használták őket.
Válaszolok
kereszt 2016-02-26 19:13:10
Az pedig úgy nem fog működni,hogy van aki beszélhet,s van akibe belefojtják a szót. Pláne,ha ezt egy semmire sem való kisebbség teszi. Nem érdekel,ha az o blama lelövet egy drónnal,akkor is elmondom,hogy az amit demokráciának hisznek arrafelé,az nem különb a nácizmustól. Csak,most éppen hetedíziglen szeretnének demokráciát,azok,akik sosem akartak olyant.
Válaszolok
Kiss 2016-02-26 12:25:15
"Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát."
Szamuely Tibor Győr, 1919. április 20.

Szamuely fejét addig kellett volna ököllel verni amíg ki nem okádja magából a választ arra a kérdésre, hogy a bankigazgató Löwinger fia Lukács György mi a kurva anyádért nem tartozott a kiirtandó burzsoáziához? Ebből is látszik, hogy a bolsevizmus, kommunizmus miről szólt. Ilyen ideológiát kiagyalni és a világra rászabadítani emberi lény nem képes. Minden kín és szenvedés nekik köszönhető. Wall Street-i zsidó találmány. Pénzéhes szadista elmebetegek.
Válaszolok
Kitalátor 2016-02-26 10:58:42
Nem csoda, hogy egy ilyen beszédet megakadályoztak. Agyonhallgatni nem tudták volna, ezért le kellett tarolni az ünnepséget.
Terroristák!
Válaszolok
Béluci válasza: JánosL bejegyzésére 2016-02-26 10:36:21
A „belinkelt” Mándoki tanulmány zárómondata:

„A külföldiekből és a kommunistából vedlett kapitalistákból már éppen elég van Magyarországon. Végre hozzá kell kezdeni a nemzeti tőkés réteg felépítéséhez.”

Nos, ez van folyamatban most. Ez sem egy „fájdalommentes” szakasz. „Ezért minden önkínzás, ének”.

Hatalmas ellenállás van kibontakozóban. Amit a levitézlett vesztesek - „a külföldiekből és a kommunistából vedlett kapitalisták” – szítogatnak.

Hogy ennek mi lesz a vége?
Hát a franc se tudja.

Minden esetre hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?