HÍREK 140.

„KÖLNI IMÁM: A NŐK MAGUK FELELŐSEK AZ ÚJÉVI ERŐSZAKÉRT

A német nagyvárosban szilveszter éjjelén illetve újév hajnalán történt tömeges erőszak felelősei maguk a német nők – legalábbis a kölni szalafista mecset imámja szerint.

A brit hírportál jelentette meg Sami Abu Juszuf megdöbbentő gondolatait, mely szerint ha egy szórakozni induló nő parfümmel illatosítja be magát és nem fedi el testének minden részét, akkor bizony számolnia kell azzal, hogy a szexre éhes férfiak erőszakot követnek el vele szemben.

A megoldás tehát Abu Juszuf szerint; szórakozóhelyeken a burka viselése, „természetesen” úgy, hogy a lányok teste mindenféle kellemes illatot nélkülöz.

Az iszlamista vezető ezzel teljes mértékben igazolta az újévi erőszaktevőket, a szórakozni vágyó európai nőket pedig a muszlim férfiak számunkra teljességgel elfogadhatatlan szokásaihoz való feltétlen alkalmazkodásra szólította fel.” (Magyar Idők)

Azért csak felötlik néhány apróság az emberben, amikor ilyesmit kénytelen olvasni. S ami felötlött, azt most kis csokorba kötve át is nyújtom önöknek:

1.: Mit tesz a német rendőrség, ha tudomására jut, hogy egy szalafista mecsetben egy szalafista imám lázítja a muszlimokat?

2.: Ha nem tesz semmit, miért nem?

3.: Miközben illetékes német hatóságok és kretén német politikusok azzal vannak elfoglalva, hogy kommenteket tiltsanak le különböző közösségi médiákról, miképpen pofázhat szabadon egy iszlamista, terrorista geci állat, aki mellékfoglalkozásként imám?

4.: A német hatóságok és kretén német politikusok szerint a „gyűlöletbeszéd” tilalma csak az őslakos, fehér, keresztény rasszra vonatkozik?

5.: Miért nem zárják be a szalafista mecseteket?

6.: Miért nem tartóztatják le a szalafista imámokat?

7.: letartóztatásukat követően miért nem basszák ki őket úgy az országból, hogy a taknyukon csússzanak haza a sivatagba?

8.: Ha a tehetetlen német hatóságok és kretén német politikusok mindezt nem teszik meg, akkor miért nem teszik meg maguk a németek?

9.: Szóval ez az Abu Juszuf nevű rohadt állat miért van még Németországban, és miért tud még magától lábra állni?

Nagyjából ennyi kérdésem lenne.

Választ természetesen nem várok…

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/24142/pics/14534644965318970_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?