HÍREK 124.

„Három menedékkérő fogdosott két német lányt egy müncheni fürdőben

A Die Welt szerint szombaton a müncheni Michaelibad nevű fürdő egyik csúszdájánál egy német testvérpárt szexuális támadás ért. Egy 15 éves szíriai és két 15 éves afgán menedékkérő először az idősebb testvért kezdte fogdosni. A 17 éves lány fenekét simogatták, és a szíriai fiú benyúlt a fürdőruhájába, és megfogta a nemiszervét is.

Nem sokkal később odajött a lány 14 éves húga is, erre őt is fogdosni kezdték.

A lányok jelentették a dolgot az úszómesternek, aki kihúzta a fiúkat a vízből, és hívta a rendőrséget. A támadókat még a fürdőben letartóztatták. A rendőrség a Weltnek megerősítette, hogy mindhárom molesztáló menedékkérő, egyikük szíriai, a másik kettő pedig afgán.

A szíriai fiút szexuális erőszakkal vádolják, mert hozzáért a 17 éves lány nemiszervéhez, ez pedig a német jog szerint már erőszak. A két afgán ellen szexuális bántalmazás a vád.” (DW via vs.hu444.hu) 

Lassan minden napra jut egy ilyen hír. És csak most szereztünk tudomást tavalyi esetekről, sőt, tavaly előttiekről, például Svédországból, ahol a hatóságok 2014-ben eltussoltak egy szexuális bűncselekményt. Egyet? Nyilván nem. Csak egyről tudunk, legalábbis most még.

Ugye milyen jó, hogy itt vannak velünk ezek a szegény migránsok? Micsoda szerencse, micsoda nyereség, mekkora segítség, lehetőség és öröm a jelenlétük!

Javasolnám, az örömünket fokozandó, hogy ezt a három rothadékot adják oda a bántalmazott lányok családjának.  Hogy mulassunk jól a Merkel-féle multikultiban…

(u.i.: Milyen érdekes… A kölni ezer vadállatról az a hír érkezett, hogy be voltak rúgva. Jéééé! De hát ezek muszlimok! Ezek nem isznak! Hát arról pofáznak nekünk a polkorrekt tetvek, hogy ezek a szerencsétlenek a kulturális másságuk miatt nem tudnak mit kezdeni az európai nők látványával. Aha… Csak a piával tudnak mit kezdeni? Azt hamar megtanulták, megszokták, de az erőszakról valahogy nem tudnak leszokni? Akkor szoktassuk le őket. Majdnem mindegy, hogyan!)

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/23859/pics/14526049353758723_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?