HÍREK 63.

„Brutálisan tepert le egy fekete diáklányt a rendőr egy amerikai középiskolában

Szélsebesen kezdett el terjedni az interneten az a mobiltelefonnal készített felvétel, amin az látható, hogy hogyan vesz őrizetbe egy diáklányt egy rendőr az osztályteremben. A felvétel Dél-Karolina államban, Richland megyében, a Spring Valley középiskolában készült. 

Az iskola megerősítette, hogy az eset valóban megtörtént, egyelőre csak annyit tudni, hogy a diáklány nem volt hajlandó rendőri felszólításra elhagyni a termet, ezután történt mindaz, ami a felvételen látható. Az iskola magyarázata szerint a diák zavarta az órát, ezután hívtak hozzá rendőrt, ennél több részlet egyelőre nem ismert. 

A felvétel pedig nyilván azért váltott ki hatalmas felháborodást, mert a rendőr teljesen indokolatlan és megmagyarázhatatlan módon alkalmazott erőszakot az amúgy szemmel láthatólag csak passzívan ellenálló fekete fiatallal szemben.” (Vox444.hu)

Nagyon kérem a kedves olvasókat, hogy ne térjenek napirendre e hír fölött, és ne engedjék, hogy elsikkadjon a lényeg.

Mert nem, nem az a lényeg, amit a felvételen látnak. Ami látható, az szinte már unalmas. Az együtt jár mostanában az amerikai álommal, és örülhetünk, hogy a rendőr nem vette elő a fegyverét, és nem lőtte agyon azt a lányt.

És még csak az sem a legfontosabb, ahogy a többi diák ül, fülét-farkát behúzva, oda sem nézve, monitorra, földre szegezett tekintettel.

A lényeg a hír egyetlen mondata: „Az iskola magyarázata szerint a diák zavarta az órát, ezután hívtak hozzá rendőrt, ennél több részlet egyelőre nem ismert.”

Igen. Ebbe gondoljanak bele. A lány zavarta az órát, ezért rendőrt hívtak.

Ez a lényeg, felebarátaim. És ezen a ponton talán érdemes eltöprengeni világunk furcsaságain. Például azon, hogy idehaza, a liberális oktatási modell pápái és szószólói azt is kitalálták már, hogy ha az iskola tudomására jut, hogy a diákja drogozik, akkor sem szólhat sem a rendőrségnek, sem a szülőknek, mert ezzel megsértené a diákja személyiségi jogait.

És ez csak egyetlen példa.

És abba is gondoljanak bele, de ne csak úgy felületesen ám, hogy mi történne idehaza, ha egy órát zavaró diákra kihívnák a rendőrséget, a rendőr pedig úgy járna el, mint ez itt, a felvételen.

Akkor tényleg bevonulnának hozzánk a kéksisakosok.

Amerikában viszont ez a normál üzemmód. No meg az iskolai mészárlás. Tök jó hely, tényleg. De így legalább elejét lehet venni az órai fecsegésnek, a szerelmes levelek írogatásának, meg a köpőcsövezésnek.

Előbb-utóbb Észak-Korea is be fogja vezetni az amerikai modellt.

Mi pedig továbbra is ájultan fogjuk csodálni a fantasztikus amerikai demokráciát.  

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/21924/pics/14459339212846577_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?