TERMÉSZETES, HOGY BELELÉPÜNK…

Mottó:

Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer` azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma."

(Szelestey Lajos eszmefuttatása a Klubrádióban annak kapcsán, hogy egy betelefonálójuk szerint Svédországban a bevándorlók megerőszakolják a svéd nőket)

Igen. Így kell legyen. Feltehetőleg. És tulajdonképpen is.

Tudja, úgy van az, hogy megjönnek az öregek meg a középkorúak, és a fiatalok is. Tombol bennük a tesztoszteron, meg a tesztoszteron hiánya. Némelyikben pedig az ösztrogén, de olyan is akad, akiben csak a szomorú gyerekkor. Nyugodt körülmények között nem voltak, talán még soha életükben. Nem is lehettek, hiszen együtt kellett élniük Szelestey Lajossal. Is. Képtelenek voltak feldolgozni, hogy léteznek az általuk eleddig ismert egyetlen lakott bolygón olyan elviselhetetlen létezési formák, mint Szelestey Lajos. És még az a megnyugtatónak mondható hiányosságuk sincs meg, hogy nem beszélik a nyelvet, ugyanis ez az anyanyelvük. Így aztán képtelenek belemenekülni abba az öncsalásba, hogy amit hallottak, azt nem jól hallották, képtelenek oly’ módon megalkudni önmagukkal, hogy egyszerűen félreértik vagy rosszindulatúan félremagyaráznák a hallottakat.

Egyszerűen képtelenek befűzni önmagukat.

Ilyenkor pedig nincs más választás, „jöjjön az erőszak”. „Mer’ azt hiszik, hogy az itt elfogadott”.

Aztán kiderül, hogy tényleg.

És akkor már nincs visszaút.

Jönnek a középkorúak és az öregek, meg a fiatalok, akikben tombol a tesztoszteron, vagy a tesztoszteron hiánya, vagy az ösztrogén, vagy a szomorú gyerekkor, viszont képtelenek arra, hogy végképp lehulljon róluk a civilizáció máza. Egyszerűen képtelenek eljutni odáig, hogy Szelestey Lajos váljék belőlük. Képtelenek eljutni odáig, mert embernek születtek, emberek nevelték fel őket, lakásban/házban nőttek fel, ismerték a szeretetet, van lelkük és anya szülte őket.

És akkor jöjjön az erőszak.

Ilyenkor a középkorúak és az öregek és a fiatalok, a társadalom maradék egészséges és normális fele, amint összefut Szelestey Lajossal, nekifog felépíteni valami ideológiát, ami segít felmenteni őket.

De csak egy ilyen ideológia van. Az, hogy a környezetszennyezés ellen muszáj fellépni.

És akkor nekifognak.

És belelépnek Szelestey Lajos arcába meg a szájába. Saruval, cipővel, bakanccsal – az a legjobb. Belelépnek, erősen, durván, részvéttelenül, és rúgnak is. Mert hát, a maguk normái szerint, bizony nincsen más választás.

Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma.

(p.s.: Kérdés: Vajon Szelestey Lajost anya szülte, vagy egy bevándorló hozta nekünk, használt kotonban?)

Címkék: Publicisztika
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?