PUZSÉR A PETRI CSÉSZÉBEN

A minap arra ébredtem hajnalban, hogy valami szúrja a talpam. Odanyúltam, és megakadt a kezem valami puhában. Igen. Kicsike volt, puha és gusztustalan. Próbálta befúrni magát a kislábujjam meg a másik közé, de elcsíptem. Két újjal fogtam, óvatosan, a nyakánál.  Tekergett. Tésztás, elfolyt pocokarca volt, hozzá obligát, jobbikos egyenszakáll. Vicsorgott, harapni akart, meg hörgött. Fel akart tűnni, úgy tűnt. Akkor ismertem meg, hogy a Puzsér Róbertet tartom a két ujjam között.

Valami hangözön folyt ki belőle, sárgásan, sűrűn. Nem nagyon lehetett azonosítani, csak úgy imitt-amott. Az például kivehető volt, hogy aki undorodik a homokosoktól, az maga is buzi. Nagy találmány ez amúgy, utoljára az Amerikai szépségben oldották meg hitelesen és jól, de ezen kívül csak egy kapitális közhely. Pöcsarcok végső érve.

Mert az úgy volt eredetileg, hogy a hosszú huszadik század során három derék zsidó öntötte új öntőformába az emberiséget.

Az első volt Karl Marx, aki felforgatta mindazt, amit addig gondoltunk az emberi társadalmakról. (Marx előképe a jakobinus szellemiség volt.)

Marx után jött Freud, aki felforgatta mindazt, amit önmagunkról gondoltunk addig. (Freud mester szerint lényünket kizárólag a szexus irányítja, ami odabújt a tudatalattinkba, és irányít bennünket. Továbbá análisan fixáltak vagyunk – nagyjából ennyi az ember lelke. És ehhez tényleg nincs szükség se Jóistenre, se ontogenezisre, se filogenezisre, se evolúcióra, ehhez kizárólag Puzsér Róbertre meg Szily Lászlóra van szükség. Tehát semmire.)

Végül aztán befutott Einstein mester, és gyökeresen felforgatta mindazt, amit addig a világról gondoltunk.

És amikor állt az emberiség a semmi kapujában, néhányan meg felültek a semmi ágára, akkor érkezett el a pocokarcú fiúk ideje.

Így érkezett el az emberiség a feleslegessé vált ontogenezis és filogenezis során a Puzsérek rendjéhez. Ami egyszersmind zsákutca.

De ez nem vette el a kedvemet. Hamar egy petri csészébe tettem az én Puzséromat, adtam alá kicsike meleg trágyát, abból ő hamar szarkupacot gyúrt, és ettől szemlátomást megnyugodott. Hozzásimult a kupacához, és biztonságban érezte magát. És akkor hébe-hóba érteni lehetett valamit abból, amit mondani akart.

Sokfélét amúgy nem akart mondani.

Szörcsögött valamit a „gazdámról” – ha a feleslegessé vált ontogenezis és filogenezis zsákutcája vagy, mindenképpen azt kell állítanod a többiekről, hogy nekik „gazdájuk” van. Ezek a panelek ugyanolyan biztonságot nyújtanak, mint a magad gyúrta szarkupac, meg az obligát körszakáll a pocokarcon.

Az én talpamról levakart Puzsérom igazából egy értelmezhető dolgot mondott. Ezt:

„A téboly pedig oly mértékű, hogy nem csak a keresztény-konzervatív világnézetet feszíti szét, de egyetlen publicisztika erejéig sem konzisztens. Az első tételmondat Bayer tollából így hangzik: "Legyetek homokosok, intézzétek a dolgotokat, ahogy akarjátok, és soha, soha többé ne akarjatok bennünket beavatni ebbe az egészbe." Íme a második tételmondat: "Ugyanis mindenkinek legszentebb joga, hogy mit kezd saját nemi identitásával, és az is többek között, hogy ezt meg akarja-e osztani a világgal." Az ellentmondás nyilvánvaló: Bayer arra szólítja fel a homokosokat, hogy soha, soha többé ne akarjanak élni a legszentebb jogukkal.” 

Talpamról levakart Puzsérom itt mintha mondana valamit, amire érdemes reflektálni. A reflexió pedig rövid és tömör: nincs ebben semmiféle ellentmondás. Ugyanis magától értetődő, hogy a homokosok magánélete éppen olyan magánélet, mint bármelyikünké. Vagyis szent és sérthetetlen. Néhány homokos ismerősöm –köztük egy-két barát- közös jellemzője viszont az, hogy normális emberek, szexuális irányultságuk kivételével. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy egyik sem jár „meleg büszkeség napjára” vonaglani, hogy ezzel szeretet és tiszteletet vívjon ki magának, továbbá egyik sem akar házasodni, pláne nem oltárnál, Isten színe előtt. Nem olyan bonyolult ez, még egy Puzsér is megérthetné, ha akarná. S miképpen a heteroszexuálisok sem óhajtják a világ tudomására hozni hálószobájuk titkait, úgy a normális homokosok sem. Nem akarnak beavatni ebbe az egészbe. Ez pedig semmiféle ellentmondásban sem áll azzal, hogy amúgy egy homokos legszentebb joga eldönteni, nyilvánosságra akarja-e hozni a puszta tényt, miszerint ő homokos. Talpamról levakart Puzsérom maga is látja ezt egy tisztább pillanatában, amikor számon kéri Ungáron a „kényszer camingoutoltatást”.

De ezt az egyetlen tiszta pillanatot hamar felülírja a vágy, hogy valamilyen módon eljusson a talpamig, és ott haraphasson egy nagyot.

Nagyjából ennyi az egész.

Még egy kicsit tartom Puzséromat a petri csészében, azután szabadon engedem. De még az is lehet, hogy horgászom vele egyet. Akkor hasznot is hajt. Esetleg. Majd meglátjuk.

Címkék: Publicisztika
http://badog.blogstar.hu/./pages/badog/contents/blog/13239/pics/lead_800x600.jpg
Publicisztika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?